Igazi nyári olvasmányok alsósoknak

Mondhatnám, hogy a nyár kellős közepén járunk, de az igazság az, hogy már a kétharmada eltelt. Nem is eltelt, elszaladt. A boltokban megjelentek a közelgő szeptemberi tanévkezdést jelző termékek, a nappalok jól érzékelhetően rövidebbek, mint egy hónapja voltak, és már megszoktuk a görögdinnyét meg a fagyit…

Viszont még nincs késő ahhoz, hogy néhány igazi nyári hangulatú könyvet felolvassunk vagy már önállóan olvasó kisiskolásunk kezébe adjunk! Íme, egy teljesen szubjektív ajánló a 6-10 év közötti korosztálynak!

Olvass tovább →

Kedvenc olvasmányaink 2021-ben

Szuper meseregényeket olvastunk 2021-ben, néhányat többször is, mert akkora sikert arattak, hogy a fiam újra kérte. Szerencsére ezek olyan könyvek voltak, amelyeket én is szívesen felolvastam több alkalommal. Nem volt egyszerű az idei merítésből összeválogatni és rangsorolni a legnagyobb kedvenceket, de nem bánom: ez azt jelenti, hogy sok remek kötet került a kezünkbe.

A meseregényeket hosszuk és bonyolultságuk miatt még én olvastam/olvasom fel, de legnagyobb idei favoritjával már önállóan is megpróbálkozott a gyermekem. 🙂

Nos, nézzük, melyik volt az öt legnagyobb kedvenc 2021-ben!

Olvass tovább →

Vidéki kalandozás fővárosi gyerekkel

Igazi vidám, nyári olvasmányban volt részünk az elmúlt hetekben, és a fiamnak annyira tetszett, hogy közvetlenül a befejezés után még egyszer el kellett olvasnunk! Ilyen sem fordult még elő… 🙂 Utána pedig sajnálkozott, hogy nincs több kötet belőle. S hogy mi aratott ekkora sikert? Varga Bálint falusi környezetben játszódó könyve, a Zsé meg a haverok.

Zsé – alias Zsigmond – a fővárosból költözött a vidéki idillbe értelmiségi szüleivel, akik az önellátás és a természetesség jegyében kezdtek új életet. (Hogy falun miből él a középiskolai magyartanár anyuka és az akadémikus apuka, sajnos nem derült ki, pedig bennem megfogalmazódott a kérdés… 🙂 ). Zsé gyorsan feltalálja magát, ügyesebben, mint a szülei, hamarosan barátokra is szert tesz, s mókás kalandok sorát éli át. A gyerekeknek jobbnál jobb ötleteik támadnak, sárkánycsapdát építenek, nindzsaedzéseket tartanak, indiánosat játszanak – aztán, ahogy az lenni szokott, a szuper ötletek mindig másképp sülnek el, mint ahogy tervezték.

A borító már sejteti a könyvet jellemző vidám hangulatot

Fantasztikusak a könyv karakterei: annak, aki járt már falusi környezetben, ismerősek lehetnek, mégis mindegyikük rendelkezik egyedi vonásokkal. Kedvencünk a Kaszás Ember, akinek a beszédét – bevallom – mi sem értettük.

Olvass tovább →