Másnap hasonlóan kezes bárányként viselkedett, és egyszer csak tényleg kitárult a kapu. A lovacska az első pillanatban el sem hitte, hogy végre kisétálhat rajta. De lovasa magabiztos kézzel pontosan arra irányította. A lovacska örömében felnyerített. Legszívesebben kirohant volna, de tudta, még nem érkezett el a megfelelő pillanat. Méltóságteljesen kilépegetett, és látta, hogy közben édesanyja is kapott egy lovast, és követik őket. Ez azonban a legkevésbé sem zavarta abban, hogy véghez vigye a tervét.

Amikor a rétre értek, a lovacska vadul hánykolódni kezdett, majd két lábra ágaskodott, és megrázta magát. A lovasa kapaszkodott, miközben igyekezett megfékezni, de a lovacska olyan erővel próbált szabadulni, hogy a férfi nem tudta tartani: leesett róla. A lovacskának nem kellett több, vad vágtába kezdett. Élvezte a sebességet, a szabadságot, azt, ahogy a szél belekap a sörényébe. Végre nem irányítja senki, száguldhat! Mögötte kiabáltak, az édesanyja is nyerített, de a lovacska nem figyelt rájuk. Csak suhant, suhant előre, már a rét szélén járt, de ezúttal nem fordult vissza, ahogy szokott. Még, még, még – gondolta mohón, és tovább robogott. Átugrott a bokrokon, ki a szántóföldre, majd egy legelő következett, és váratlanul egy szikla bukkant fel. A lovacska megtorpant, de a nagy lendület vitte tovább, és képtelen volt megállni. A szikla alatt folyó húzódott, a lovacska belepottyant. A mederben éles, hegyes kövek bújtak meg, felsértették a lovacska lábát.

Olvass tovább →

Élt egyszer egy kedves, fiatal lovacska, aki nagyon szeretett szabadon vágtatni. Szerencséjére ezt sokszor megtehette az otthonához közeli réten. Az édesanyja néha ugyan figyelmeztette, hogy ne rohanjon ész nélkül, mert annak könnyen baleset lehet a vége. A lovacska azonban nehezen hitte el ezt. Ugyan mi baj történhet vele a réten?

Egyik nap a karámban bámészkodott édesanyja mellett. Alig várta, hogy újra kiengedjék kicsit, és kedvére roboghasson a fűben. Mikor mehetek már? Mikor mehetek már? – zakatolt fejében a türelmetlen kérdés.

Végre megérkeztek az emberek, ám most nem tárták előtte szélesre a kaput. Beléptek, majd gondosan bereteszelték az ajtót. Nem üres kézzel jöttek; a lovacska felismerte a nyerget és a zablát. Sokszor látta már a többi lovon, édesanyján is. Vajon most kire teszik fel ezeket? – töprengett. Megrémült, amikor észrevette, hogy egyenesen felé közelednek.

Olvass tovább →