A szilaj lovacska tanulságos története néhány napja született. Szokás szerint fürdetés után, törölközés közben kért arra a kisfiam, hogy meséljek, én pedig elkezdtem mondani valamit. Nem tudom, miért pont lovacska jutott eszembe… A sztorit tudatosan igyekeztem tanulságosra kanyarítani.

Pár nappal később találtam időt arra, hogy megírjam a mesét, de ahogy jöttek egymás után a mondatok, a blogon szokásos terjedelemnél hosszabb lett az írás. (Szóban nem is éreztem ennyinek.) Előfordulnak ilyen esetek, s kétféleképpen oldom meg: megnyesegetem a szöveget (magyarul húzok belőle), vagy úgy hagyom, ahogy van „Ennyi még belefér!” felkiáltással.

Ez a történet azonban pontosan kétszer hosszabb lett, mint amennyi az átlagom. De nem akartam rövidíteni rajta, mert így éreztem kereknek. Viszont ennyi szöveget képernyőn vagy telefonon olvasni már elég nehézkes és kényelmetlen (pontosan ez az oka annak, hogy egy bizonyos hosszúságot nem lépek át). Ezért úgy döntöttem, hogy ezt a mesét két részletben teszem fel az oldalra: ma kerül ki az első, holnap pedig a második rész. Ilyen még nem volt a blog indulása óta, de nem kizárt, hogy lesz még. 🙂