Az eláztatott boszorkánytanács döntése 2. rész

Ahogy peregtek a percek, úgy erősödött az izgalom. Már látszott a vége… Az utolsó golyókat emelték ki a fadobozból.

Ebben a pillanatban hatalmas robajjal csapódott ki a terem ajtaja. A boszorkák ijedten rezzentek össze, néhány golyó legurult az asztalról és hangos koppanással landolt a padlón. Az elnök belezavarodott a számolásba, és dühösen pattant fel székéből.

– Hogy merészelsz így betörni ide? – ripakodott az ajtóban lihegő, váratlan látogatóra.

Trixi legjobb barátnője állt ott, kifulladva, az ajtófélfának támaszkodva. Talán még életében nem sietett ennyire.

– Bocsánat, hogy megakasztottam a tanács munkáját – kezdte. – De támadt egy ötletem, hogyan oldhatnánk meg, hogy Trixi biztonságosan hódolhasson szenvedélyének, a száguldásnak.

– Már késő – jelentette ki az elnök mogorván. – A tanács már szavazott Trixi sorsáról, és ha nem rontottál volna be ide, akkor a végeredmény is meglenne. Most viszont kezdhetjük elölről a számlálást.

– A tanács még nem hirdetett határozatot, és csak két rossz lehetőség közül tudtunk választani – szólalt meg az a fiatalabb boszorkány, aki korábban a versenyrendezést javasolta. – Mi lenne, ha meghallgatnánk őt? Hátha büntetés helyett igazi megoldást ajánlana!

A boszorkák haboztak, egymásra nézegettek.

– Ha jó az ötlete, nem is kellene újra megszámolni a golyókat – tette hozzá az előbbi boszi.

Olvass tovább →

Az eláztatott boszorkánytanács döntése 1. rész

Trixi nem olyan boszorkány volt, mint a többiek. Nem érdekelték a varázslatok és a bűbájok, ellenben mindennél jobban szeretett a seprűjén száguldani. Olyannyira, hogy emiatt már számtalanszor kivívta idősebb, megfontoltabb társai haragját, hiszen tempójával többször veszélyeztette a levegőben békésen röpködő boszikat.

Amikor a boszorkák végképp megelégelték Trixi fékezhetetlen közlekedési szokásait, összeült a tanács, hogy kifundálják, hogyan vehetnék elejét a további esztelen száguldásnak. Először merész ötlettel gyorsasági versenyt rendeztek, remélve, hogy Trixi lenyugszik, ha szabályos keretek között, kijelölt pályán alkalmat kap arra, hogy kiélhesse szenvedélyét. A megmérettetést természetesen Trixi nyerte meg, de a boszorkányok nem sokkal később keserűen állapították meg, hogy tervük nem vált be: a viadal nem lassította Trixit, hanem éppen ellenkezőleg, még jobban felpörgette.

Miután más lehetőséget nem látott, szigorú büntetéshez folyamodott a tanács: elkobozták Trixi varázspálcáját. Hiszen mit ér egy boszorka varázspálca nélkül? Trixit azonban a legkevésbé sem zavarta az eszköz hiánya, hiszen egyébként sem használta soha. Nem foglalkozott varázslatokkal, bájitalok és mérgek kotyvasztásával. Így aztán vígan száguldozott tovább kedvére – a boszik nem kis bosszúságára.

Egyik éjszaka Trixi a nagy boszorkánygyűlésre igyekezett. Késve indult otthonról, így még a szokásosnál is sebesebben suhant seprűjén, hogy mielőbb odaérjen. Ahogy közeledett a gyűlésnek helyet adó erdei tisztás felé, már látta, hogy hiába rohant, elkezdődött nélküle a találkozó. A rét fölött hatalmas, sötét felleg terjengett, amelyet a boszorkányok varázsoltak közös erővel a fák fölé, eltakarva a teliholdat és ezzel hangulatos homályba borítva a tájat.

Trixi erőteljesen lassított, nem akart becsapódni a gyűlés résztvevői közé. Így is haragszanak már rá a boszorkák, nem hiányzik, hogy újabb rossz pontot szerezzen. Csakhogy túl gyorsan érkezett, és nem tudott idejében megállni. Hogy ne essen társai közé – valakinek esetleg sérülést okozva –, felfelé rántotta seprűjét. Úgy tervezte, megy még egy kört odafent, az égen, s addig lesz ideje kellően lelassulni. Jókora menetszéllel suhant el, több tucat boszorkánynak libbent le miatta a fekete kalapja. A boszik kétségbeesetten kapkodtak fejfedőik után, dühös szavakkal illetve Trixit.

Azonban még ez bizonyult a kisebbik bajnak. Az erős fuvallat, amelyet lendületével Trixi kavart, csúnyán összezilálta a gondos varázslattal létrehozott, sötét felhőt, amelyből szakadni kezdett az eső. Olyan heves zivatar támadt, amilyenre még a legöregebb boszorkányok sem emlékeztek. Mivel Trixi a felleg fölé emelkedett, így ő nem ázott meg, a többiek viszont pillanatok alatt csuromvizesek lettek – és borzasztóan haragosak is.

Olvass tovább →

Az öreg oroszlán esete 2. rész

Az öreg oroszlán éhesen és csalódottan állt tovább. Aztán eszébe jutott egy hatalmas védett terület a másik irányban. Be van kerítve, jókora területen élnek állatok az emberek felügyelete alatt. Ott biztosan adnak enni az állatoknak. Egy egész napig gyalogolt, míg odaért. A kerítés azonban útját állta. Valahol csak akad egy rés ezen az építményen, ahol besurranhatok – vélte, és elindult a kerítés mentén. Végül talált egy kis részt, ahol szakadt volt a drót, és bepréselte magát rajta. Odabent nagy, szúrós bokor állt a rés előtt. Mire beküzdötte magát, tele volt karmolásokkal és véraláfutásokkal, az ágak, tüskék, no meg a szakadt drót csúnyán megtépázta az öreg oroszlánt.

– Ha már így megdolgoztam, remélem, kapok enni – mormogta a bajsza alatt, miközben befelé indult.

Ám feltűnése hatalmas riadalmat keltett mind az állatok, mind az emberek körében. Pillanatokon belül puskás, kiabáló emberek kerültek elő, megpróbálták bekeríteni, az egyik lövés majdnem el is találta. Egyértelmű volt, hogy nem szívesen látott vendég. Az öreg oroszlán rémülten igyekezett menekülni, de csak egyetlen utat ismert – azt, amelyiken bejött. Kétségbeesetten fordult vissza, újra átküzdve magát a szúrós bokron és a szakadt dróton. Mire kijutott, tele volt sebekkel és horzsolásokkal, itt-ott vérzett is. Utolsó erejével futni kezdett a mögötte mennydörgő, fenyegető hangok elől.

Olvass tovább →

Az öreg oroszlán esete 1. rész

Az öreg oroszlán fáradtan, rosszkedvűen és éhesen érkezett vissza a vadászatról a folyópartra. Egyetlen falatot sem sikerült zsákmányolnia, túl lassúnak bizonyult – miként az utóbbi időben már többször megtörtént. Csalódott volt, miközben a gyomra is korgott. A folyóparton a víz szélére heveredett, és mohón inni kezdett. Legalább a szomját oltsa, ha már az éhét nem tudta.

Ivás után sem volt kedve felkerekedni és odébbállni, jólesett megpihenni. A vizet szemlélte csendesen, és ahogy nézegette, színes halakat vett észre a víztükör alatt. A halak lassan mozogtak, és az oroszlán arra gondolt, talán könnyebb megfogni őket, mint a gyorsan elillanó antilopot. Belemerítette mancsát a vízbe, és megpróbált megkaparintani egy-két halat. Nem kiadós étel, de a semminél mégis jobb – vélekedett. A halak lassúak, de sikamlósak voltak, minduntalan kicsúsztak az ujjai közül.

Kisvártatva érdes nevetés hallatszott. Az oroszlán zavartan kapta ki mancsát a folyóból, és a hang felé fordította fejét. Egy krokodil figyelte őt kissé távolabbról, és úgy tűnt, rajta kacag. Az öreg oroszlánnak rosszulesett, hogy kinevetik. Összeszedte magát, felállt és felmordult.

Olvass tovább →

Boszorkány varázspálca nélkül

Trixi, a seprűnyélen száguldó boszorkány a nagy futam megnyerése után sem lassult le – hiába bízott ebben a többi boszorka. Ugyanúgy robogott seprűjével, riogatva idősebb társait, mint azelőtt. Sőt talán még jobban is, hiszen arra számított, hogy újra versenyt hirdethetnek, és edzésben szeretett volna maradni.

A boszorkák egy darabig tűrték, ahogy nap mint nap elviharzott mellettük szédületes tempójával, de hamarosan ismét elfogyott a türelmük. Újra összeült hát a boszorkányok tanácsa. Ám hasztalan dugták össze fejüket a tagok, több óra elteltével sem született jó ötlet arra, hogyan lehetne visszafogni Trixi sebességét.

Végül a tanács elnöke szigorú javaslattal állt elő: ha Trixi továbbra is ész nélkül száguldozik, vegyék el a varázspálcáját!

Olvass tovább →