Franklin, a kisteknős kedves barátunkká vált az idén, mióta először kölcsönöztünk a könyvtárból róla szóló könyvet. A zöld sorozatnak több darabját olvastuk azóta, a kisfiam megszerette Franklint és barátait (és én is). Franklinnel jobbára olyan hétköznapi kalandok esnek meg, amilyenek bármelyik gyerekkel megtörténhetnek. A mesék emberiek (noha állatfigurák a szereplők, akik persze emberi körülmények között élnek), erőszakmentesek, egy-egy, a gyerekek világára jellemző problémát, kérdéskört járnak körbe, és kínálnak megnyugtatónak tűnő megoldást – erről itt írtam már korábban a blogon.
Hogy most miért vettem újra elő Franklint? Nagy segítségünkre volt a közelmúltban. A gyermekem kisebb rutinműtéten esett át novemberben. Először műtötték, először altatták, s bár régebben éjszakáztunk már kórházban, arra nem emlékezett már. Én pedig igyekeztem felkészíteni, mire számítson. Októberben láttam meg egy könyvesboltban a Franklin és a bátorság című kötetet, amelyben a teknősnek picit megreped a páncélja, és meg kell műteni. Megvásároltam a könyvet, és néhány nappal az operáció előtt elővettem a kisfiamnak, aki megörült Franklinnek. (Annak meg különösen, hogy ez a sajátja lett, és nem kell visszavinni a könyvtárba.)
