A város melletti horgásztavak egyikében élt egy kedves teknős. Békésen, csendesen csordogáltak napjai, de szerette ezt a nyugalmat. Jól érezte magát az otthonában. Egyik nap azonban eszébe jutott, milyen régen találkozott a testvérével, aki a szomszédos tavacskánál lakik. Milyen jó lenne meglátogatni!

Nem tétovázott sokat, elhatározta, hogy másnap elmegy hozzá. Reggel tehát útra kelt. Lassan, de biztosan haladt, ahogyan a teknősök szoktak. Ám amikor közeledett célja felé, szokatlan zajra lett figyelmes. A kis teknős hamarosan ijedten látta, hogy időközben – mióta utoljára erre járt – egy út épült az erdőben, s azon sok-sok autó robogott el. Hogyan jut át a túloldalra? – rémült meg.

A teknős sokáig várt az út szélén, figyelte, mikor fogynak el a járművek legalább annyi időre, hogy átcsoszoghasson a túlsó oldalra. De nagyon sokáig nem tudott elindulni. Ha néha úgy tűnt, nem jön több járgány, mire nekilódult volna, mindig felbukkant egy újabb gépszörny a kanyarban. A teknős kezdett elkeseredni, de nem adta fel; nagyon szeretett volna átkelni és eljutni a testvéréhez.

Végül hosszas várakozás után eljött a pillanat: nem érkezett több autó. A teknős összeszedte minden bátorságát, és fellépett az úttestre. Ahogy csak bírt, igyekezett, de még messze volt a túlsó árok, amikor ismét felbukkant egy autó, ám szerencsére a másik sávban, mint ahol épp a teknős volt. Így is rémisztőnek találta. A kocsi elrobogott a teknős előtt, majd hirtelen lefékezett, megállt. A sofőr kiugrott, odaszaladt a teknőshöz, és felkapta. A lassan araszolgató, kedves állat megrettent, hiszen nem tudta, mit akar tőle az autó vezetője. A férfi nem bántotta, hanem segített neki: átvitte a túloldalra, s ott letette a földre. A teknős megnyugodott, boldogan mászott le az árokba, és szívesen megköszönte volna szóval a nemes tettet, de nem tudott embernyelven. Így csak visszanézett és rámosolygott a sofőrre, aki barátságosan intett neki. Az állatka hálás szívvel baktatott tovább, a sofőr pedig visszaült az autóba, és folytatta útját.

A teknős kis idő múlva megérkezett a szomszédos horgásztóhoz, és nemsokára megtalálta a testvérét is. Örömmel ölelték át egymást – már amennyire a páncéljuk engedte. Vidám napot töltöttek együtt, a kis teknős csak attól tartott, hazafelé hogyan fog átjutni az úttesten. Az ismeretlen autóvezető segített neki, de visszafelé nem biztos, hogy ilyen szerencséje lesz…

A testvére azt tanácsolta neki, hogy sötétedés után induljon vissza. A sötétben ugyanis könnyebben észreveheti az autók reflektorát, s az éjjeli csendben a hangjukat is hamarabb meghallhatja. Ráadásul akkor már sokkal kisebb a forgalom. A teknős megvárta tehát az este beköszöntét, majd elbúcsúzott.

Igaza lett a testvérének. Éjszaka tényleg sokkal egyszerűbb volt átjutni az úttesten, alig járt már autó. A kis teknős biztonságban, épségben hazaért szeretett tavacskájába.