Varázserejű cicák zsebben és könyvben

A Maszat-könyvek után újabb Berg Judit-sorozatot kezdtünk olvasni az utóbbi hónapokban, mégpedig a Cipelő cicákat. A Cipelő cicák a cirkuszban című kötet volt az első, amelyiket kikölcsönöztük a könyvtárból, majd jött a Cipelő cicák a városban – ez immár másodszor van nálunk –, és beszereztünk egy saját darabot is, a Cipelő cicák a hátizsákban címűt.

A zöld kötetben többek között kempingezés és túrázás közben találkozhatunk a cicákkal

A történet főszereplői három testvér és huncut Cipelő cicáik, akik varázserővel rendelkeznek. Ők azok, akik mindenféle mókát kitalálnak, akik sokszor nagy felfordulást okoznak – és persze a gyerekeket szidják meg a cicák miatt, hiszen a felnőttek számára a kedvencek csupán élettelen játékok –, ők alkotnak zoknifát a játszótéren, és megeszik az összes tejfölt a család elől, amikor kempingezni mennek. De ugyanakkor ők azok is, akik megleckéztetik a csúnyán viselkedő nagyfiúkat és az erdőben a szemetet eldobáló családot, segítenek megmenteni a cirkuszi előadást, lovagi tornát rögtönöznek a várromnál kis gazdáik szórakoztatására, és a vacsoránál megeszik helyettük a kenyérhéjakat. Persze úgy, hogy anya és apa ne vegyék észre…

Olvass tovább →

A bárányfelhők leckéje

A szikrázóan kék égen csupán néhány bárányfelhő úszkált. Két kis – egymásra nagyon hasonlító – felhőcske pedig szorosan egymás mellett haladt. Testvérek voltak: Csuszi és Zebi.

Ezen a csodaszép napon önfeledten élvezték a jó időt, miközben a tájat szemlélték. Késő tavasz volt, a fák, bokrok zöld ruhát öltöttek, és színes virágok pompáztak mindenfelé. Csuszi és Zebi gyönyörködve nézegették az alattuk elterülő erdőket, mezőket, réteket, szépen gondozott kerteket.

Az egyik falu határában egy kisfiúra lettek figyelmesek. A gyerek kavicsokat szedegetett a földről, majd a kövekkel a közeli állatokat vette célba. Megpróbálta eltalálni a tölgyfán éneklő rigót, s miután az ijedten elrepült, egy verebet igyekezett megdobni. Szerencsére a veréb is idejében fel tudott röppenni. Egy arra kóborló macskát szintén megcélzott a fiú, de elvétette – a cica rémülten menekült. Miután több állatot nem látott a közelben, a gyerek a virágokat szemelte ki újabb célpontnak. Mivel – az állatokkal ellentétben – a növények nem tudtak elugrani, de még csak elhajolni sem, néhány virágnak letört a feje.

Csuszi és Zebi bosszúsan néztek össze, nem tetszett nekik a fiú viselkedése. Sajnálták az állatokat és a tönkrement virágokat is.

Olvass tovább →

A teknős, aki háziállatot szeretne…

Franklin, a kedves kis teknős a könyvtárból érkezett az otthonunkba. A bájos figurák és a kellemes történetek hamar belopták magukat a kisfiam szívébe, és azóta több kötetet is kikölcsönöztünk már ebből a sorozatból.

Franklin teljesen olyan, mint egy kisfiú – csak éppen teknős „kiadásban”. Bizonyos dolgokban ügyes, másban ügyetlen, sokszor vidám és kíváncsi, néha azonban elkeseredik, ha nem sikerül valami. Iskolába jár, a szüleivel él, és vannak barátai. Végtelenül emberi és gyermeki – így nem csoda, ha a kis olvasók könnyedén azonosulnak vele. A mesék persze mindig jó véget érnek, így azzal a megnyugtató érzéssel tehetjük le a könyveket, hogy a problémákra van megoldás.

E kötetben Franklin bánatában világgá indult… de nem jutott messzire 🙂

Olvass tovább →

A teknős és az autós

A város melletti horgásztavak egyikében élt egy kedves teknős. Békésen, csendesen csordogáltak napjai, de szerette ezt a nyugalmat. Jól érezte magát az otthonában. Egyik nap azonban eszébe jutott, milyen régen találkozott a testvérével, aki a szomszédos tavacskánál lakik. Milyen jó lenne meglátogatni!

Nem tétovázott sokat, elhatározta, hogy másnap elmegy hozzá. Reggel tehát útra kelt. Lassan, de biztosan haladt, ahogyan a teknősök szoktak. Ám amikor közeledett célja felé, szokatlan zajra lett figyelmes. A kis teknős hamarosan ijedten látta, hogy időközben – mióta utoljára erre járt – egy út épült az erdőben, s azon sok-sok autó robogott el. Hogyan jut át a túloldalra? – rémült meg.

Olvass tovább →