A Maszat-könyvek után újabb Berg Judit-sorozatot kezdtünk olvasni az utóbbi hónapokban, mégpedig a Cipelő cicákat. A Cipelő cicák a cirkuszban című kötet volt az első, amelyiket kikölcsönöztük a könyvtárból, majd jött a Cipelő cicák a városban – ez immár másodszor van nálunk –, és beszereztünk egy saját darabot is, a Cipelő cicák a hátizsákban címűt.
A történet főszereplői három testvér és huncut Cipelő cicáik, akik varázserővel rendelkeznek. Ők azok, akik mindenféle mókát kitalálnak, akik sokszor nagy felfordulást okoznak – és persze a gyerekeket szidják meg a cicák miatt, hiszen a felnőttek számára a kedvencek csupán élettelen játékok –, ők alkotnak zoknifát a játszótéren, és megeszik az összes tejfölt a család elől, amikor kempingezni mennek. De ugyanakkor ők azok is, akik megleckéztetik a csúnyán viselkedő nagyfiúkat és az erdőben a szemetet eldobáló családot, segítenek megmenteni a cirkuszi előadást, lovagi tornát rögtönöznek a várromnál kis gazdáik szórakoztatására, és a vacsoránál megeszik helyettük a kenyérhéjakat. Persze úgy, hogy anya és apa ne vegyék észre…
A Cipelő cicákat – azt hiszem – bármelyik gyerek szívesen elfogadná otthonra. A történetek szórakoztatóak, tanulságosak, de nem didaktikusak. Az illusztrációkat – akárcsak a Maszat-történetek esetében – Agócs Írisz rajzolta, a tőle megszokott színvonalon. A kisfiamnak nagyon megtetszettek a történetek, csak a balatoni epizódban szereplő gumikrokodiltól ijedt meg, egyszer ugyan elolvastuk ezt a mesét is, de később többször is abba kellett hagynunk akkor, amikor felbukkant az életre kelt játékhüllő. (Noha ő választotta, mit olvassunk.) A többi résszel szerencsére nem volt ilyen probléma.
A sztorik frissek, ropogósak, egy mai család életébe engednek bepillantást, így a célközönség könnyen azonosulhat a szereplőkkel és a történetekkel, de én is élveztem a felolvasást, sokszor magam is kíváncsian vártam, mi kerekedik ki egy-egy helyzetből. Nekem a töltőn hagyott „mobilcica” a kedvencem…
Mivel ezek a mesék jóval hosszabbak és bonyolultabbak, mint a Maszat-széria történetei, ezért már rutinosabb kis olvasóknak ajánlom, négyéves kor fölött. (Természetesen szem előtt tartva saját gyermekünk igényeit.)