A kis piros autó aprócska, de fürge jármű volt. Nap mint nap vígan robogott fel-alá a városban, s a zöld lámpánál messze lehagyott minden nagyobb kocsit. Élvezte, hogy kicsi termete ellenére – vagy talán éppen azért, mert motorjának csak kis járgányt kellett mozgatnia – gyors, akár a villám.

Szeretett a városban közlekedni, ám egy szép napon kirándulni támadt kedve, s nem is gondolkodott sokat, úgy döntött, ellátogat egy közeli tóhoz, amelyet már sokan dicsértek ismerősei közül.

Útnak is indult. A GPS-e sajnos hamar feladta a szolgálatot, állandóan újratervezett, így kikapcsolta, és a táblákra hagyatkozott. Szépen haladt, figyelve a feliratokat, egyszer azonban egy különös útelágazáshoz ért. Miért volt szokatlan? Mert egyetlen tábla sem állt a kereszteződésben. Vajon jobbra vagy balra kell mennie, hogy a szép tóhoz jusson?

A kis piros autó tanácstalanul állt egy darabig, várta, hátha jön valaki, aki ismeri a járást errefelé, és segít neki. Ám hiába várakozott, az út néptelen volt, egyetlen kocsi jött csak, s az sem tudta, merre van a tó. A kis piros autó végül úgy döntött, elindul valamerre, és előbb-utóbb csak talál egy táblát, ami elárulja a helyes irányt. De merre menjen? Jobbra vagy balra? A tó nyugati irányban volt, a jobb oldali út vezetett nyugat felé, így azt választotta.

A jobb oldali úton haladva hamarosan egy erdőbe ért. Nem akármilyen erdő volt ám, sűrű, sötét rengeteg, amelybe alig szűrődött be valamicske napfény. A kis piros autó kissé ijesztőnek találta, ráadásul szokatlanul nagy volt a csend is. Senkivel sem találkozott. Egyre beljebb haladt az erdőben, a lombok összeértek az út felett, mintha sötét alagúton vezetnék át az utazót. A kis piros autó elgondolkodott, ne forduljon-e vissza, de aztán arra gondolt, hogy kifelé talán már kevesebbet kell menni, mint amennyi mögötte van. Így gurult tovább.

Nemsokára azonban jókora kidőlt fa állta útját: keresztben feküdt az úttesten. Most mit tegyen? Átgurulni nem tud rajta, ahhoz túl nagy. Nézett jobbra, nézett balra, majd észrevett oldalt egy kis keréknyomot. Aha! – örült meg a felfedezésnek. Valaki már járt itt, és arra, az aljnövényzetben megkerülte a kiborult fát. A kis piros autó óvatosan maga is arra fordult. Könnyebben túljutott az akadályon, mint várta, és pár pillanattal később ismét az úton találta magát.

Elégedetten haladt tovább, de a sötét erdőnek még nem látszott a vége. Az úttest azonban egyre rosszabbá vált, végül ismét meg kellett állnia, mert teljesen összetöredezett az aszfaltburkolat. Ezen hogyan jutok át? – sóhajtott, majd összeszedte minden ügyességét, és nekiveselkedett. Lépésben haladva küzdötte át magát ezen a rossz szakaszon. Attól tartott, most már végig ilyen lesz az út, de szerencséje volt. Néhány kanyar után ismét jobb lett a burkolat a kerekei alatt, és könnyedén suhanhatott tovább.

A folytatás augusztus 27-től olvasható a blogon.