A léggömbárus a vidámpark bejárata előtt kínálta portékáját: szép, színes, ég felé kígyózó lufikat. Volt rózsaszín, kék, sárga, zöld, piros, mesefigurás, gömb és hosszúkás alakú, egyszóval minden gyerek, aki arra járt, tudott választani magának tetszőt.

Egy nap azonban olyan kislány érkezett szüleivel, aki csak csóválta a fejét, amikor megálltak és szemügyre vették a léggömböket.

– Melyiket szeretnéd, Zsóka? – kérdezte az édesanyja, és már készítette is elő a pénztárcáját, hogy fizessen.

– Egyiket sem – rázta meg a fejét a lány.

– Miért nem? Nem szeretnél lufit? – csodálkozott az édesapja.

– Dehogynem. De nincs olyan színű, amilyennek örülnék – hangzott a válasz.

Az árus szeme elkerekedett.

– Ennyi közül nem találsz megfelelőt? – ámélkodott. – Eddig még egy gyerek sem járt itt, aki ne tudott volna lufit választani magának! A kislányok legtöbbször rózsaszínűt kérnek, vagy mesefigurásat – próbált segíteni.

– Nem szeretem a rózsaszínt, és ezek a mesefigurák sem tetszenek – jelentette ki a kislány.

A kereskedő zavartan nézett rá.

– Akkor milyet adjak neked? – kérdezte. – Van zöld, sárga, piros…

– Égszínkéket választanék… ha lenne – mondta a lány.

– De hiszen van kék – könnyebbült meg az árus, és már nyújtotta is a kislánynak a madzagra kötött gömböt.

– Ez nem égszínkék! – tiltakozott Zsóka, és nem vette el a lufit. – Ez halvány világoskék! Az meg ott sötétkék! Egyik sem égszínkék!

Az árus elszomorodott.

– Miért épp égszínkék kellene? – érdeklődött, beletörődve abba, hogy ennek a családnak nemigen fog ma lufit eladni.

– Mert az a kedvenc színem – magyarázta Zsóka. – Szép, amikor a lufi kékje beleolvad az ég kékjébe.

– És ha nincs égszínkék, nem felel meg más helyette? – firtatta az árus.

– Nem – csóválta a fejét Zsóka. – Ha nincs olyan, amilyet szeretnék, akkor minek más, aminek úgysem örülök annyira?

– Tudod, mit? Sétáljatok erre a jövő héten is. Addigra lesz égszínkék lufi – ígérte az árus.

Zsóka a szüleire nézett, ők bólintottak.

– Rendben – válaszolta a kislány.

Egy hét múlva újra arra jártak. Zsókát gyönyörű égszínkék lufi várta, a leghosszabb madzagra kötve, így messze kimagaslott a többi közül.

– Jaj, de jó! – örült a kislány, és odaszaladt az árushoz, aki már nyújtotta is neki a léggömböt.

– Nem volt könnyű beszerezni, de igazad volt: ez a legszebb az összes közül – mosolygott a bácsi.

– Köszönöm – mondta Zsóka, miközben a szülei kifizették a szerzeményt. – Tényleg pont olyan, mint az ég kékje!