Biztosan más édesanyák és édesapák is ismerik azt a helyzetet, amikor felolvasás vagy mesemondás közben a csemete folyton kérdez, állandóan megakasztva a szöveget. Zavaró, bosszantó, kizökkenti az embert a történetből… Igen, nálunk is előfordul, és igen, engem is zavar. De hagyom, hadd kérdezzen, mert szeretem, ha kérdez. Legfeljebb egyszer-kétszer még újrakezdem azt a mondatot… 🙂

Miért jó, ha kérdez? Ha valamit nem ért a szövegben, akkor azt természetesen fontos tisztázni. Érdeklődése arról árulkodik, hogy figyel, követi a történetet – és többek között ezért is olvasok fel/mondok mesét neki. Néha egy-egy szóra kérdez rá, mit jelent – a szókincs bővítése ugyancsak az egyik ok, amiért olvasunk, mesélünk. Máskor az derül ki a kérdéséből, hogy továbbgondolta, amit hallott – és ez szuper, hiszen gondolkodni is tanít az olvasás, a mese, és ez is vele az egyik célunk. Jó lenne, ha majd olyan emberré válna, aki használja az agytekervényeit. 🙂

Néha válasz helyett visszakérdezek: „Te mit gondolsz? Te mit csinálnál a helyében? Szerinted miért tett így?” Ez ugyancsak töprengésre készteti, illetve arra, hogy belehelyezkedjen egy-egy nézőpontba, helyzetbe. Nem árt, ha több szemszögből megtanulunk látni… 🙂

A mesemondás, -olvasás remek alkalom arra is, hogy elbeszélgessünk. Nem gond, ha kicsit (vagy nagyon) elkanyarodunk a történettől, legfeljebb arra figyelek, hogy maradjon idő a mese befejezésére is, s emiatt ne alakulhasson ki konfliktus. Hiszen mi sem szeretünk lecsúszni egy izgalmas film vagy könyv végéről… 🙂