A bordó falevél és az őz 2. rész

Kisvártatva sok-sok madár jelent meg, annyian voltak, hogy egészen szürke lett tőlük az ég. Leszálltak a közeli fákra, bokrokra, sőt a földre is.

– Köszönöm, hogy eljöttetek. A segítségeteket kérem – kezdte Erdővári Manó, és röviden elmondta az őz történetét.

A szárnyasok figyelmesen hallgatták, utána ismét felemelkedtek, és pillanatok alatt eltűntek.

– Most várunk – jegyezte meg Manó, s addig is az őzzel együtt újabb szép falevelek után kezdett kutakodni a földön. Mire megtelt a keze gyönyörű, színes levelekkel, visszaérkezett egy rigó. A madárka lihegve ereszkedett le mellettük.

– Megtaláltam anyukádat – hadarta lelkesen az őznek.

– Hol van? – kapott a szón a fiatal állat.

Olvass tovább →

A bordó falevél és az őz 1. rész

Erdővári Manó ebéd után sétálni indult az őszi erdőben. A meleg napfény jólesően cirógatta az arcát, a színes falevelek kavalkádjával pedig alig bírt betelni. Miközben szemeit a lombkoronára szegezte, lába alatt ropogtak a lehullott, elszáradt falevelek. Mintha nyikorgó, ugyanakkor süppedős szőnyegen járna.

Manó addig forgatta a fejét felfelé, hogy megbotlott egy, a földből kiemelkedő gyökérben. Csaknem orra bukott. Bosszankodva nézett a talajra, ám mérge azonnal elillant, amikor megpillantott egy különlegesen szép, bordó színű falevelet a földön. Manó felemelte, és úgy döntött, hazaviszi. Majd kipréseli, aztán egy képkeretbe helyezve díszíti vele az otthonát.

Kezében szerzeményével indult tovább, amikor zajt hallott. Megreccsentek a talajon heverő levelek – de ezúttal valaki más talpa alatt. Manó megtorpant, körülnézett. Egy fiatal őzet vett észre. Az állat bizonytalanul botorkált, majd megállt, és riadtan pislogott körbe.

Manó szeretett volna segíteni neki. Óvatosan közelebb merészkedett, csakhogy – bármennyire is kicsi volt – az elszáradt levelek alatta is ropogtak. Az őz meghallotta, megijedt. Lábai ugrásra feszültek. Manó látta, hogy elég még egy ugyanilyen hang, és az állat elvágtat. Akkor pedig soha nem éri utol. Így aztán taktikát váltott. Nem ment tovább, hanem odakiáltott neki.

Olvass tovább →

Az elveszett könyv

Egy szép nyári napon Erdővári Manó éppen otthonában olvasgatott, amikor keserves sírás ütötte meg a fülét. Tüstént felkapta a fejét, és elindult megkeresni a hang forrását. Érezte, nem jöhet messziről… csak innen az erdőből. Hamarosan meg is találta: egy egészen kicsi lány zokogott kétségbeesetten egy kis faház verandáján.

– Szia! Erdővári Manó vagyok – mutatkozott be udvariasan Manó. – Miért sírsz?

A kislány meglepődött, egy pillanatra még sírni is elfelejtett. Majd újra folyni kezdtek a könnyei. Csak csorogtak és csorogtak…

– Esthajnalnak hívnak – pityeregte –, és azért sírok, mert nem találom a kedvenc könyvemet. Anyu azt mondta, segít megkeresni, de csak később, mert most dolga van. Mi van, ha nem lesz meg?

– Ne sírj, én segítek megkeresni – ajánlkozott Manó, aki megsajnálta a kislányt.

Olvass tovább →