A száguldó boszorkány

Élt egyszer egy különleges boszorkány a mesék földjén. Ránézésre nem volt benne semmi szokatlan, hegyes kalapot és fekete köpenyt viselt, mint általában a boszorkák. Seprűn közlekedett, és varázspálcája is volt, a hátizsákjából kikandikált a vége. Viszont – a többiekkel ellentétben – ő szinte soha nem használta e mágikus botot. Nem volt rá ideje. S hogy miért nem? Mert Trixi – ez volt a neve – egész nap ide-oda száguldozott seprűjén. Ugyanis nagyon szeretett seprűnyélen hasítani. Sokkal jobban, mint bármit varázsolni vagy varázsszert kotyvasztani.

A többi boszorkány csodálkozva figyelte és nem értette. Mindannyian seprűnyélen jutottak el egyik helyről a másikra, de csak akkor, amikor muszáj volt. Szórakozásból, úti cél nélkül egyikük sem pattant fel a seprűjére. Nem hordtak hátizsákot, batyuban vitték a varázspálcájukat meg a piacról a zöldségeket. Ellenben nem hanyagolták a varázslatokat, sőt bájitalokat is főztek.

Eleinte csak furcsállották, később azonban már inkább bosszantotta a boszorkákat Trixi viselkedése, aki mind többet és egyre gyorsabban röpködött a levegőben. Trixi tempója megijesztette a békésen szálldosó idősebb boszikat, veszélyesnek érezték vakmerőségét. Amikor egy nap Trixi – akaratlanul bár, de – kisebb balesetet okozott, többen összeütköztek és könnyebben megsérültek miatta, a boszorkák tanácsa összeült megvitatni a helyzetet. Valahogy gátat kell szabni a seprűnyélen száguldásnak!

Olvass tovább →

Mese a székről, amelyik elszaladt – 2. rész

Későre járt már, csaknem lement a nap, mire visszaért. Mögötte lovasszekéren a cirkuszigazgató jött, aki nagyon kíváncsi volt erre a világszám székre, bár hitte is, meg nem is, amit az asszony mondott. Mindenesetre a saját szemével akarta látni, s ha igaz a hír, talán megveszi a széket, a bohócok sikeres produkciót adhatnának elő egy ilyen bútordarabbal.

A szék közben már alig győzte a hosszú várakozást a sötét, hűvös kamrában. Végtelenül unatkozott, fázott, és már ezerszer megbánta, hogy elszaladt. Megint fogadkozott: soha többé nem tesz egyetlen lépést sem, és mindig hagyni fogja, hogy ráüljenek vagy rápakoljanak. Csak engedné ki már valaki!

Végre nyílt az ajtó. Marica asszony lépett be óvatosan, mögötte szemüveges férfi – a cirkuszigazgató – lesett be. Marica leült a székre, ám nem történt semmi, a bútor meg sem moccant. Marica meglepődött, a direktornak felszaladt a szemöldöke, és elkezdett gyanakodni, hogy talán hiába tette meg az utat.

– Na, talán itt nincs hová mennie – jegyezte meg Marica asszony, és kitette a széket a tornácra.

Olvass tovább →

Liftes mese

Egy borús délelőttön elromlott az egyik lift a tízemeletes házban. A házmester kitett egy papírt a felvonó ajtajára, így tájékoztatván a lakókat, hogy a lift nem működik, szíveskedjenek a másikat használni, és intézkedik a javításról. Aztán felhívta a liftszerelőt, hogy megkérdezze, mikor tudná megnézni az elromlott szerkezetet. A szerelőnek épp sok munkája volt, aznap már nem ért rá, talán holnap be tudja ütemezni, mondta.

Csakhogy délután szokatlan dolog történt. Az ötödiken lakó Joli néni éppen a bevásárlásból érkezett haza, beszállt a másik liftbe, és megnyomta a gombot. A felvonó azonban nem mozdult. Joli néni újra és újra próbálkozott, de nem történt semmi. A lift meg sem moccant. Joli néni kilépett a liftből, és becsengetett a házmesterhez, hogy szóljon, a másik lift sem megy. A házmester csodálkozva követte Joli nénit a felvonóhoz, és maga tette próbára a szerkezetet. De hiába nyomta meg bármelyik gombot, a lift semmit nem csinált, az ajtó sem záródott be. A házmester bosszankodva csóválta a fejét. Még sosem fordult elő, hogy mindkét lift egyszerre romoljon el.

Olvass tovább →