Egy borús délelőttön elromlott az egyik lift a tízemeletes házban. A házmester kitett egy papírt a felvonó ajtajára, így tájékoztatván a lakókat, hogy a lift nem működik, szíveskedjenek a másikat használni, és intézkedik a javításról. Aztán felhívta a liftszerelőt, hogy megkérdezze, mikor tudná megnézni az elromlott szerkezetet. A szerelőnek épp sok munkája volt, aznap már nem ért rá, talán holnap be tudja ütemezni, mondta.

Csakhogy délután szokatlan dolog történt. Az ötödiken lakó Joli néni éppen a bevásárlásból érkezett haza, beszállt a másik liftbe, és megnyomta a gombot. A felvonó azonban nem mozdult. Joli néni újra és újra próbálkozott, de nem történt semmi. A lift meg sem moccant. Joli néni kilépett a liftből, és becsengetett a házmesterhez, hogy szóljon, a másik lift sem megy. A házmester csodálkozva követte Joli nénit a felvonóhoz, és maga tette próbára a szerkezetet. De hiába nyomta meg bármelyik gombot, a lift semmit nem csinált, az ajtó sem záródott be. A házmester bosszankodva csóválta a fejét. Még sosem fordult elő, hogy mindkét lift egyszerre romoljon el.

Visszament a lakásába, ismét felhívta a szerelőt. Elpanaszolta neki, hogy most már egyik lift sem működik, tényleg sürgős lenne a javítás. De a szakember sajnálkozva azt válaszolta, aznap már lehetetlen, hogy megszerelje, így is késő estig dolgozik. Viszont holnap délelőtt mindenképpen eljön, ígérte.

A házmester nagyot sóhajtott, mikor letette a telefont. Nehéz délután lesz ez – gondolta, majd fogott egy darab papírt, és ráírta, hogy a másik lift sem működik, a szerelő holnap délelőtt tud jönni, kéri a lakók türelmét. Joli néni még mindig a lépcsőházban várakozott a teli szatyrával, de megérkezett mellé egy anyuka is, aki lifttel szokta felvinni a nyolcadikra a babakocsit – és persze benne a gyermekét is. Amikor kiderült, hogy a liftek aznap már nem indulnak el, kétségbeesett.

– Lépcsőn nem bírom felcipelni a babakocsit a nyolcadikra! – ijedt meg.

– Én sem tudom felvinni a krumplit az ötödikre, szatyor nélkül is nagyon nehezen menne. Már nem bírom a lépcsőzést – sopánkodott Joli néni.

– Mindenkinek segítek – felelte a házmester. – Én felviszem a babakocsit, maga hozza a gyermeket – fordult az anyukához. – Ha visszaértem, Joli néninek is segítek, tessék itt megvárni – szólt az idős asszonyhoz.

Így is történt. A házmester segített az anyukának és Joli néninek, majd a többi lakónak is. Csak a fiatalok és az iskolások tudtak könnyedén felmenni a felső szintekre. Szegény házmester késő estére, mire mindenki hazatért, nagyon elfáradt. Remélte, másnap valóban jön a liftszerelő. Szerencsére a reggel már zökkenőmentesebb volt, mert lefelé mindenki könnyebben vette a lépcsőfokokat, ráadásul csak azok jöttek le, akiknek tényleg muszáj volt indulni munkába, iskolába. Az idősek és a kisgyermekes anyukák úgy döntöttek, megvárják, míg megjavítják a felvonókat.

Délelőtt aztán – a házmester nagy örömére – megérkezett a szerelő. Sokáig dolgozott, közben alkatrészért is elment, de mire delet harangoztak, mindkét lift újra járt. A házmester megkönnyebbülve vette le a hibára figyelmeztető papírokat, és hálásan fogott kezet a szerelővel, még a borravalót sem sajnálta. Joli néni frissen sült süteménnyel kínálta a liftszerelőt, a házmester pedig egész tálcával kapott belőle, amiért előző nap segített felcipelni a nehéz szatyrot.

Délután a lakók újra használatba vették a lifteket. Joli néni elment a barátnőjéhez pletykálni, a nyolcadikon lakó anyuka pedig lehozta a gyermekét a babakocsiban, hogy sétáljanak egyet, szép idő volt, nem árt a levegőzés. Az iskolából és munkából hazatérők elégedetten vették tudomásul, hogy amíg nem voltak otthon, megjavították a felvonókat. A házmester pedig – miközben a Joli nénitől kapott finom süteményt majszolta – remélte, hogy soha többé nem romlik el egyszerre mindkét lift.