Az öreg autó a tóparton

Az öreg autó egy szép, napfényes reggelen úgy döntött, elmegy kirándulni. Legutóbb a hegyekben járt, ezúttal viszont könnyebb célpontot választott magának: tópartot. Fiatalon járt egy csodálatos helyen, s arra gondolt, jó lenne újra látni és ott kocsikázni.

Az ötletet gyorsan tett követte, elment tankolni, ellenőrizte a guminyomást, és nekivágott a hosszú útnak. Úgy emlékezett, messze van az a gyönyörű tó, de nem esett már jól a száguldás, nem sietett. Élvezte az utazást, a lágy szellőt, a csekély forgalmat az autópályán.

Egész nap ment, és estére sem ért oda. Ennyire messze van? – csodálkozott magában, amikor sötétedni kezdett, és reménykedett, hogy nem tévedt el. Amikor lement a nap, félreállt egy parkolóba, és ott éjszakázott. Igyekezett kipihenni magát, hogy másnap folytathassa az utat. Mi tagadás, elfáradt, elszokott már attól, hogy reggeltől estig rója a kilométereket.

Olvass tovább →

Az öreg autó a szerpentinen

Az öreg autó már nagyon régi járgány volt. Nem is sokat furikázott, legtöbbször csak a garázsban pihent. Néha elgurult a boltba vagy a piacra, és amikor hazaért, általában nagyon fáradtnak érezte magát.

Egyik reggel gyönyörű, napsütéses időre ébredt. De jó lenne kirándulni ebben a szép időben! – gondolta magában, és eszébe jutott, mikor fiatalon szebbnél szebb vidékeken barangolt.

– Milyen csodás lenne újra látni a hegyeket! – sóhajtotta. – Vajon fel tudnék még kapaszkodni az emelkedőn? – töprengett.

S ahogy felidézte magában a vadregényes erdők, a szerpentin és a lélegzetelállító panoráma képét, egyre inkább elfogta a vágy, hogy újra átélhesse mindezt.

– Lesz, ami lesz, én megpróbálom! – döntötte el. – Elmegyek kirándulni!

Olvass tovább →

Peti metrón utazik

Peti már többször járt a szüleivel Budapesten, de még sosem utazott metrón. Ezért egyik alkalommal az anyukája és az apukája úgy döntöttek, metróval mennek el vásárolni.

Lementek az aluljáróba, ahol apa megvette a jegyeket. Peti közben tágra nyílt szemekkel nézte a rengeteg embert, akik mind siettek valahová. Ezután beléptek egy kapun, és mozgólépcsőn indultak még lejjebb, a metróhoz. Ilyen mélységbe már nem sütött le a nap, de sok-sok lámpa világított. A metrómegálló huzatos volt, és a zajokat is szokatlannak találta Peti.

Nem kellett sokat várniuk, néhány perc után megérkezett a metró. Milyen hangos! – gondolta Peti. Az ajtók kinyíltak, sokan kiszálltak, aztán beszállhattak az új utasok – köztük Peti és a szülei. Anya és Peti leültek, apa megállt mellettük, és a mennyezet alatti csőbe kapaszkodott.

– Szíveskedjenek vigyázni, az ajtók záródnak! – mondta egy hang, és az ajtók valóban becsukódtak.

A következő pillanatban elindult a metró. Még jó, hogy apa kapaszkodott, különben könnyen eleshetett volna, ahogy hirtelen meglódult a szerelvény. A metró felgyorsult, és eltűnt a megálló a sok-sok lámpával. Sötét alagútban haladtak. Peti kinézett az ablakon, de csak feketeséget látott, néha tűnt fel csupán egy kis pislákoló fény. A metró zúgva robogott a sötétségben. Peti kicsit ijesztőnek találta, és közelebb bújt anyához, aki szorosabban ölelte.

Olvass tovább →