Olvasmányok türelmetlen totyogóknak

Amikor a kisfiam körülbelül másfél éves volt, nagyon szeretett lapozni. Lehetőleg minél gyorsabban. 🙂 Így átengedtem neki ezt a feladatot a közös olvasások alkalmával, mert nem akartam, hogy kedvét veszítse, viszont a gyors lapozgatás nem könnyítette meg a felolvasást.

Nemrég írtam egy bejegyzést arról, milyen áthidaló megoldásokat alkalmaztam, hogy a káposzta is megmaradjon, és a kecske is jóllakjon. 🙂 Az egyik trükköm az volt, hogy beszereztem néhány rövid szövegű könyvecskét. Ekkor még szigorúan csak a keménylaposak kerülhettek a kezébe, előfordult ugyanis, hogy azok sem bírták a kiképzést, elszakadtak. Sima papír szóba sem jöhetett kétéves koráig (addigra már a képek jobban érdekelték, mint a lapozás).

Néhány ismert klasszikus nekünk remekül bevált. Kellően rövidnek és szórakoztatónak bizonyultak. Íme.

Olvass tovább →

Olvass verset (is)!

A kezdetek óta olvasok a kisfiamnak verseket. Gyakorlatilag az első olvasmányunk is az volt: József Attila Altatója. Sőt a második is: egy régi válogatás Babits Mihály csengő-bongó költeményeiből. Ez a keménylapos kötet még az enyém volt: Itt van az alkony, jó takaró a címe, és a Móra adta ki 1980-ban. Az illusztrációk kicsit talán elvontak, de szépek a színek, a közölt versrészletek pedig gyönyörűek.

Aztán jött Arany János Családi köre, majd Petőfi Sándortól az Arany Lacinak és az Anyám tyúkja – ezekből szép leporellók kaphatóak. Szavaltam is, mert néhány olvasás után már emlékezetből is mentek ezek a versek, de volt olyan alkotás, amelyet kimondottan azért tanultam meg, hogy időnként elmondhassam a fiamnak. Kányádi Sándor Valaki jár a fák hegyén című gyűjteményes kötete (a második kiadást, amelyik nekem megvan, a Magyar Könyvklub 2000-ben adta ki) számtalan csodálatos gyerekverset tartalmaz, csak éppen felnőtteknek szánt köntösben. Így kiválasztottam egy-két – nem hosszú – költeményt, és rászántam húsz percet alvásidőben, hogy megtanuljam. Aztán előhúztam a memóriámból például pelenkázáskor. A Három székláb nagy kedvencünk lett. 🙂

Olvass tovább →