Janikovszky Éva munkássága megunhatatlan, és nem csak nekem, de úgy tűnik, az Alfa-generációs gyermekemnek is. 🙂 Mostanság is rácsodálkozom, mennyire megértette felnőttként a kamaszok lelkivilágát – hiába teltek az évtizedek, nem felejtette el, milyen gyereknek, illetve tizenévesnek lenni.
Az elmúlt hónapban A hét bőr című könyvét olvastuk a gyermekemmel, és mindketten imádtuk, hiába tartozunk más generációhoz. A kötetben egy hetedik osztály tanévének krónikáját ismertük meg lazán összefüggő, mégis szerves egészet alkotó, kisebb fejezetekben. Már maga a cím talányos: mi a csoda lehet az a hét bőr? Nem árulom el, de természetesen köze van a szóban forgó osztályhoz. 🙂
Janikovszky Éva elképesztő szeretettel és empátiával fordul a könyvben szereplő csapat tagjaihoz, sőt az egész korosztályhoz. Noha úgy tűnhet, ezek a kamaszok csak tengenek-lengenek, fogalmuk sincs, mit akarnak, és semmi értelme az ötleteiknek, valójában a tanév – és a történet – végére minden a helyére kerül, sőt még a felnőttek elismerését is kivívják. Megérdemlik, hiszen társadalmi munkában parkosítják a lakótelepet, segítik a panelházakban élő időseket, a régi, féltve őrzött tárgyakból kiállítást hoznak létre. Közben persze tanulnak, barátkoznak, és már szerelmek is szövődnek. Ez utóbbi szál azonban éppen csak finoman megjelenik, így a kötet egyáltalán nem válik lányosan romantikussá, teljesen uniszex, fiúk számára is kellően vagány marad.
