A bárányfelhők leckéje

A szikrázóan kék égen csupán néhány bárányfelhő úszkált. Két kis – egymásra nagyon hasonlító – felhőcske pedig szorosan egymás mellett haladt. Testvérek voltak: Csuszi és Zebi.

Ezen a csodaszép napon önfeledten élvezték a jó időt, miközben a tájat szemlélték. Késő tavasz volt, a fák, bokrok zöld ruhát öltöttek, és színes virágok pompáztak mindenfelé. Csuszi és Zebi gyönyörködve nézegették az alattuk elterülő erdőket, mezőket, réteket, szépen gondozott kerteket.

Az egyik falu határában egy kisfiúra lettek figyelmesek. A gyerek kavicsokat szedegetett a földről, majd a kövekkel a közeli állatokat vette célba. Megpróbálta eltalálni a tölgyfán éneklő rigót, s miután az ijedten elrepült, egy verebet igyekezett megdobni. Szerencsére a veréb is idejében fel tudott röppenni. Egy arra kóborló macskát szintén megcélzott a fiú, de elvétette – a cica rémülten menekült. Miután több állatot nem látott a közelben, a gyerek a virágokat szemelte ki újabb célpontnak. Mivel – az állatokkal ellentétben – a növények nem tudtak elugrani, de még csak elhajolni sem, néhány virágnak letört a feje.

Csuszi és Zebi bosszúsan néztek össze, nem tetszett nekik a fiú viselkedése. Sajnálták az állatokat és a tönkrement virágokat is.

Olvass tovább →

Erdővári Manó és a kacsák

Egy hideg téli napon Erdővári Manó meleg kuckójában pihent, amikor éktelen lárma zavarta meg. Felöltözött, és elindult megkeresni, honnan jön a zaj. Nem kellett messzire mennie: a közeli tó partján egy csapat kacsa hápogott rettentően hangosan.

– Mi a baj? – kérdezte Erdővári Manó. – Zeng az erdő tőletek! – tette hozzá.

– Úszni szeretnénk, de nem tudunk, háp, háp, mert befagyott a tó! – válaszolták a kacsák.

– Ezért rikoltoztok ennyire? – csodálkozott Manó.

– Háp, háp, ezért – felelték a kacsák.

– Nem gondoltatok arra, hogy zajongás helyett feltörjétek a jeget? – érdeklődött Manó.

– Nem – mondták kórusban a kacsák. – Ez eszünkbe se jutott, háp, háp.

– Akkor segítsetek magatokon; kezdjétek el – javasolta Erdővári Manó barátságosan.

– De hogyan? – értetlenkedtek a kacsák.

– A csőrötök elég kemény, próbáljátok meg azzal – ajánlotta Manó.

A kacsák nekiestek a jégnek, de hiába, az túl vastagnak bizonyult. Hasztalan kopácsoltak rajta, még csak meg sem repedt.

– Háp, háp, nem sikerül feltörni a jeget, de a csőrünk már megfájdult – elégedetlenkedtek a kacsák kis idő elteltével, és ismét dühös hápogásba fogtak. Erdővári Manó csendre intette a madarakat.

– Akkor találjunk ki mást! – szólt, majd belefújt a nyakában lógó sípba.

Olvass tovább →