Egy hideg téli napon Erdővári Manó meleg kuckójában pihent, amikor éktelen lárma zavarta meg. Felöltözött, és elindult megkeresni, honnan jön a zaj. Nem kellett messzire mennie: a közeli tó partján egy csapat kacsa hápogott rettentően hangosan.

– Mi a baj? – kérdezte Erdővári Manó. – Zeng az erdő tőletek! – tette hozzá.

– Úszni szeretnénk, de nem tudunk, háp, háp, mert befagyott a tó! – válaszolták a kacsák.

– Ezért rikoltoztok ennyire? – csodálkozott Manó.

– Háp, háp, ezért – felelték a kacsák.

– Nem gondoltatok arra, hogy zajongás helyett feltörjétek a jeget? – érdeklődött Manó.

– Nem – mondták kórusban a kacsák. – Ez eszünkbe se jutott, háp, háp.

– Akkor segítsetek magatokon; kezdjétek el – javasolta Erdővári Manó barátságosan.

– De hogyan? – értetlenkedtek a kacsák.

– A csőrötök elég kemény, próbáljátok meg azzal – ajánlotta Manó.

A kacsák nekiestek a jégnek, de hiába, az túl vastagnak bizonyult. Hasztalan kopácsoltak rajta, még csak meg sem repedt.

– Háp, háp, nem sikerül feltörni a jeget, de a csőrünk már megfájdult – elégedetlenkedtek a kacsák kis idő elteltével, és ismét dühös hápogásba fogtak. Erdővári Manó csendre intette a madarakat.

– Akkor találjunk ki mást! – szólt, majd belefújt a nyakában lógó sípba.

Pár pillanat múlva egész manósereg bukkant fel a tónál; minden irányból érkeztek. Erdővári Manó elmagyarázta nekik, mi a feladat, majd elővették apró csákányaikat, és munkához láttak. Szorgalmasan dolgoztak, s a tó egyik oldalán hamarosan megcsillant a víz. A manók a másik oldalon egy kupacba hordták a jégdarabokat, majd amilyen gyorsan jöttek, olyan hirtelen távoztak. Csupán Erdővári Manó maradt ott. A kacsák betotyogtak a jeges vízbe, Manó pedig ámulva nézte őket.

– Hogy nem fáztok ilyen hidegben fürdeni? – kérdezte tőlük.

– Háp, háp, megvéd minket a téli gúnyánk – válaszolták a kacsák, és elégedetten siklottak a tó felszínén.

Erdővári Manó hazatért kuckójába, remélve, hogy most már nyugodtan pihenhet, azonban csalódnia kellett. Nemsokára újra hangos hápogás verte fel az erdő csendjét. Manó visszabaktatott a tóhoz, hogy megnézze, mi a baj. Természetesen megint a kacsák háborogtak, mert nem élvezhették sokáig a strandolást: olyan hideg volt, hogy a víz ismét elkezdett befagyni. Dühösen toporogtak a tóparton.

– Télen hideg van, a víz megfagy, ezen nem tudok változtatni – állapította meg Manó.

– Háp, háp, még nem úsztunk eleget – mérgelődtek a kacsák, és nagyobb lármát csaptak, mint először.

Manó törte a fejét. Ha nyugalmat szeretne az erdőben, valahogy meg kell oldani, hogy a kacsák úszhassanak. De nem jutott eszébe több ötlet. Nem maradt más hátra, segítségül kellett hívni a tündéreket. Ők irányítják az időjárást, csak ők tehetnek valamit, hogy a tó ne fagyjon be. Így Manó kért egy kis türelmet a kacsáktól, és elment Tündérvárosba.

A hivatalban, ahol a panaszokat intézik, sokan voltak. Erdővári Manó nem tehetett mást, várakozott, míg sorra került.

– Megbolygatni a téli időjárást a kacsák kedvéért? Az sajnos lehetetlen – rázták meg a fejüket a tündérek.

– Csak egy kis enyhülést adjatok, hogy ne fagyjon be olyan gyorsan a tó – alkudozott Manó.

– Még nem lehet, nincs itt az ideje – jelentették ki a tündérek a naptárra pillantva.

Manó elkeseredetten indult hazafelé. Hogyan lesz így nyugta? – töprengett, s alig hallotta meg, hogy kiabálnak utána. A hivatalból az egyik tündér szaladt utána.

– Várj, megvan a megoldás! – újságolta, amikor utolérte Manót. – Tündérváros közelében található egy tó, amelyiknek mindig meleg a vize, és sose fagy be. Mondd meg a kacsáknak, hogy jöjjenek oda, ha úszni szeretnének. Itt a térkép – nyújtott át egy papírlapot.

Felderült Manó arca, megköszönte a segítséget. Sietett a kacsákhoz, akik már tűkön ülve várták. Manó a térkép alapján elvezette őket a tündér ajánlotta tóhoz, ahol a kacsák boldogan csobbantak a vízbe.

Manó egy darabig nézegette, milyen elégedetten úszkálnak, majd hazatért kuckójába melegedni. Végre csend és nyugalom honolt az erdőben, pihenhetett kedvére!