Az utánfutó nagy álma

A kölcsönzőben több utánfutó várt arra, hogy kibéreljék néhány órára. Elvitték, szállítottak vele valamit, aztán visszafuvarozták őket. Nem unatkoztak, hiszen egy nap akár többször is fordultak. A szünetekben pedig megpihenhettek, beszélgethettek. Miről társalognak az utánfutók? Például arról, milyen autó húzta őket, vagy mit pakoltak rájuk.

Egyszer egy egészen fiatal utánfutó érkezett a többiek közé, akik örömmel fogadták az új társat, mivel egyre több teendőjük volt, sokszor már nem is győzték. Az új kolléga levesz egy kis terhet a vállukról. A jövevény csillogott-villogott, nemrég gurult le a gyárban a futószalagról. Lelkesen vetette magát a munkába. Jól is teljesített, néhány nap elteltével azonban furcsának tűnő ötlettel állt elő.

– Úgy szeretném, ha néha én mehetnék elöl, az autó pedig mögöttem! – sóhajtott fel. A többiek megrökönyödve néztek rá.

– Mit mondasz? Hiszen mi utánfutók vagyunk! Benne van a nevünkben, hogy az autó után haladunk! – oktatta ki egy idősebb szerelvény.

– Sose gondoltatok arra, milyen jó lenne a kocsi előtt haladni? És az autó kullogna a hátunk mögött! – ábrándozott az ifjú.

– Ugyan már! A mi dolgunk az, hogy kövessük a kocsikat! – csóválta meg a fejét egyik társa. – Te is jobban tennéd, ha a munkádra figyelnél, és nem ilyen hiábavalóságokról álmodoznál!

Az újonc látta, hogy a többiek nem értik meg. Elhallgatott, majd a legutóbbi fuvarról kezdett beszélni.

A következő héten a fiatal utánfutót egy költözködéshez vették bérbe. Amikor a kiürítendő házhoz értek, szokatlan dolog történt vele: a személyautó a túlsó oldalra kanyarodott, majd tolatni kezdett az udvarra. Az utánfutó pillanatok alatt ráeszmélt: hiszen most ő megy elöl, a kocsi pedig mögötte! Teljesült a vágya!

Amikor megálltak, elkezdték felrakni a bútorokat. Jól megpakolták az utánfutót, majd elindultak az új házhoz. Ott ismét hátramenetben gördültek be a kapun. Az utánfutó nagyon megörült annak, hogy újra ő lehet elöl! Nem is remélte, hogy ez még egyszer megtörténhet ezen a napon! Amikor az emberek mindent behordtak a házba, nem a kölcsönző felé vették az irányt. Újabb körre mentek, további bútorokat kellett elszállítani. Összesen háromszor fordultak, és mindahányszor tolatva álltak be. Az utánfutó úgy érezte, ez eddigi élete legszebb napja. Valóra vált az álma, ráadásul egymás után többször is! Ha ezt elmeséli a kölcsönzőben a többieknek, leesik az álluk!

Amikor az utolsó fuvar után visszatért a telephelyre, alig várta, hogy elújságolhassa, milyen élményben volt része. A társai azonban csak legyintettek.

– Ugyan már, mi az a néhány méter tolatás? Attól még nem te húzod az autót, hanem ő tol téged maga előtt! Ő irányít, nem te! – szólták le a többiek.

– De én lehettem elöl… Ti nem is tudjátok, milyen volt – magyarázkodott a fiatal utánfutó.

– Hogyne tudnánk! Mindannyian mentünk már hátramenetben – hűtötték le az idősebbek a lelkesedését.

Az ifjú csalódottan elhallgatott, ám később úgy döntött, nem hagyja, hogy elrontsák a kedvét. Elmesélte kalandját a szomszédos épületnek, a közeli fának és egy kedves verébnek is. Ők sokkal hálásabb közönségnek bizonyultak, a madár még meg is tapsolta.

– Akkor is elöl mentem, és nagyon jó volt – mormogta este, amikor besötétedett, és mosolyogva aludt el.

Hamarosan maga is rájött, nem olyan ritkaság, hogy tolatnak vele, de minden alkalommal örömmel fogadta azt a pár pillanatot, amikor ő haladhatott az élen, az autó pedig mögötte. Sosem unta meg.