Volt egyszer egy bili, amelyik nagyon régóta szomjazott, mert nem használta senki. Egy kisfiú kapta ajándékba, ő azonban nem akart ráülni. Inkább a pelenkába vagy a kisgatyába pisilt. Szegény bili teljesen kitikkadt, mint sivatagban az eltévedt vándor. Egyre rosszabbul nézett ki, egyre sápadtabb volt.

Ez pedig egyik nap a kisfiúnak is feltűnt.

– Mi a bajod? – érdeklődött aggódó hangon.

– Nagyon ki vagyok száradva – panaszolta a bili.

– Tudok rajtad segíteni? – kérdezte a kisfiú.

– Igen – válaszolta a bili. – Légy szíves, használj! Pisilj, kakilj belém!

– Megpróbálom – ígérte a fiúcska.

Másnap, amikor érezte, hogy pisilnie kell, a kisfiú szólt az anyukájának, és már szaladt is a fürdőszobába a bilihez. Az anyukája segített levenni a nadrágot, pelenkát, a kisfiú gyorsan ráült a bilire, és már ment is a pisi. Nagyon örült a bili, a kisfiú és az anyukája is. A bilinek rögtön szebb színe lett, és jobban is érezte magát.

– Köszönöm – mondta a kisfiúnak.

A következő napon azonban hiába várta kis gazdáját, nem jött pisilni. Harmad- és negyednap sem. A bili elszomorodott, újra szomjazni kezdett, és ismét egyre rosszabbul nézett ki. Pár nap múlva a kisfiú is észrevette sápadtságát.

– Mi a bajod? – kérdezte tőle.

– Megint nagyon szomjas vagyok – suttogta bágyadtan a bili.

– Hiszen néhány napja meglocsoltalak! – csodálkozott a kisfiú.

– De csak egyszer – felelte a bili. – Minden nap szükségem lenne locsolásra, lehetőleg többször is.

A kisfiú elgondolkodott, aztán bólintott.

– Rendben, megpróbálok segíteni rajtad! Ahányszor csak tudok – ígérte.

Attól a pillanattól kezdve a kisfiú egyre többször látogatta meg a bilit. Néhány nap múlva már nem is került semmi a pelenkába, hiszen a fiúcska mindig kiszaladt a fürdőszobába, ha jött valami. A bili nagyon örült, és egyre jobb színben tündökölt. Anya és apa is boldog volt. A kisfiút pedig büszkeséggel töltötte el, milyen ügyes nagyfiú. Bizony, már nem pelenkás baba!