Apa napközben szerelőhöz vitte a telefonját. A szakember beállította az időt, de ő sem értette, mi történhetett. A hosszú évek során, amióta ezzel kereste a kenyerét, még nem találkozott ilyen esettel.

Este – immár otthon – apa elgondolkodva vizsgálgatta az órákat. Petivel együtt újra a megfelelő pozícióba tekerték a mutatókat, és csendben figyelték, történik-e valami szokatlan. Nem történt. Apa végül kiment a konyhába segíteni anyának, Peti egyedül őrizte tovább a pontos időt. Sehol semmi váratlan, a percek szoros rendben követték egymást, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Peti épp azon törte a fejét, hogy legózni megy, mert az órák egyelőre rendben működnek, amikor szokatlan zaj csapta meg a fülét.

Az előszobában ketyegő óra volt az, sosem hallott zakatolással pörgette a mutatóit. Peti az őrült tiktakolásból összefüggő szavakat vélt kihallani.

– Már megint állítgatnak, tik-tak! Hát nem értik, hogy mennyire unjuk már ezt, tik-tak! Gondolnak egyet, és visszatekerik a mutatókat, tik-tak! Ne az emberek döntsék el már, mennyit mutatunk, tik-tak-tak!

A felháborodott panaszkodásra a hálószobai vekker felelt.

– Leckéztessük meg őket ismét, csirr-csörr! Ha holnap is elkésnek, talán békén hagynak minket, csirr-csörr!

Peti megijedt, de gyorsan összerakta fejében a részleteket. Szóval az óráknak elegük lett az állítgatásból, ezért összefogtak ellenük. Nem véletlenül mutatott minden szerkentyű más időt ma reggel. De ha nem engedik beállítani magukat, nagy baj lesz, hiszen Peti és szülei mindig elkésnek majd! Valamit tenni kell.

– Kedves órák, ne haragudjatok! Nem mi találtuk ki az óraállítást – hadart Peti zavartan. Még sosem beszélt órákhoz. – De ha nem állítunk át benneteket ilyenkor, akkor használhatatlanná váltok, hiszen nem a pontos időt mutatjátok, ami a dolgotok lenne. Akkor felesleges is elemet tenni belétek. Kerülhetnének az elemek a távirányítós játékaimba – morfondírozott Peti.

Az órák meglepődtek. Nem számítottak válaszra, pláne nem ilyenre. Hiszen ha nem kapnak az elemen keresztül energiát, akkor semmit nem tudnak mutatni, a pontatlan időt sem. Így haszontalan tárgyakká, porfogóvá válnak, még akár ki is dobhatják őket a megunt lomok közé. Ezt egyikük sem szerette volna, mert szívesen laktak Petiéknél.

Hatalmas tiktakolás kezdődött, Peti semmit nem értett belőle, de azt sejtette, hogy az órák nagy tanácskozásba fogtak. Egy perc múlva csend lett, s az előszobai óra ünnepélyesen megszólalt.

– Rendben – ketyegte. – Elviseljük évenként kétszer a kötelező óraállítást, tik-tak. De többször ne tekergessetek minket, tik-tak!

– Ha pontosan jártok, senki nem nyúl hozzátok – nyugtatta meg Peti.

– Megtennél még valamit, tik-tak? – halkította le a hangját az előszobai óra. – Maradhatna köztünk ez a kis történet, tik-tak? Nem szeretnénk, hogy a szüleid megharagudjanak ránk és lecseréljenek minket újabb, megbízhatóbb darabokra.

– Nem szólok nekik – mondta Peti. Egyébként sem tervezte, mert hogyan is magyarázhatná meg felnőtteknek, hogy órákkal beszélgetett? – De akkor tessék szépen, pontosan dolgozni. Nem szeretnénk még egyszer elkésni – fűzte hozzá szigorúan.

– Nagyon pontosak leszünk – ígérték az órák megszeppenve.

Peti azért aggódva várta a másnap reggelt, ki tudja, mennyire tartják a szavukat ezek az órák. Amikor anya ébresztette, Peti ránézett a szobájában lévő faliórára. Fél hetet mutatott, mint rendesen. Felöltözött, és ellenőrizte a többieket is. Mindannyian percre pontosan egyeztek. Peti megnyugodott. Ma már nem fognak elkésni.