Legyen fehér a karácsony! 3. rész

Ami azonban ennél is különösebb volt megjelenésében, hogy lábát ormótlan síbakancs takarta, kezében pedig síléceket tartott. Honnan jött ez a valaki? – képedt el Andris, hiszen pontosan tudta, kint nincsen hó. Minek akkor a sífelszerelés?

Mindenesetre a síbakancs érthetővé tette az idegen furcsa, imbolygó botorkálását. Síbakancsban nehéz járni, Andris saját tapasztalatból tudta.

A váratlan vendég cseppet sem látszott ijesztőnek, így Andris összeszedte a bátorságát, nagy levegőt vett, és megszólalt. Ezúttal már hang is jött ki a torkán.

– Ki vagy, és mit akarsz?

– Érthető, hogy ezt kérded, és nagyon köszönöm, hogy nem kiabáltál segítségért – hadarta egy szuszra az illető. – Albert vagyok, foglalkozásom karácsonyi manó.

– Karácsonyi manó? – hüledezett Andris. – Léteznek karácsonyi manók?

– Hát persze – felelte Albert kissé sértődötten. – Például én. Láthatod, nagyon is létező vagyok.

– Látom, látom – bólogatott Andris engesztelően. – Csak nem tudtam korábban… Még soha nem találkoztam egyetlen karácsonyi manóval sem.

– Akkor épp ideje volt! Azt az üzenetet kaptam, hogy nagyon szeretnél fehér karácsonyt, és mivel én gyerekek karácsonyi vágyait szoktam teljesíteni, itt vagyok.

– Hurrá! – kiáltott fel Andris, mire Albert ujját a szája elé tartva izgatottan pisszegni kezdett.

– Halkabban, hallod-e! Ha felébrednek a szüleid, nem maradhatok, és akkor fuccs lesz a fehér karácsonynak! Felnőttek nem láthatnak meg.

– Oké, oké, bocsánat – fogta suttogóra a hangját Andris. – Akkor most esik a hó kint?

– Nem. Miért esne?

– Azt mondtad, azért jöttél, hogy teljesítsd a kívánságom. És síléc van nálad, meg síbakancs a lábadon.

– Ááá, nem eszik olyan forrón a kását – rázta meg a fejét a manó. – Ahhoz, hogy valóra váljon a vágyad, neked kell tenned. Én csak megmutatom az oda vezető utat.

– Nem azt mondtad, hogy kívánságot teljesítesz? – kérdezte kissé csalódottan Andris.

– Dehogynem. Lehetővé teszem, hogy teljesüljön. De neked is aktív részt kell vállalnod benne.

Andris kissé elszontyolodott. Azt hitte, egyszerűbben megy ez a dolog.

– Na, mi lesz? – türelmetlenkedett a manó. – Akarsz fehér karácsonyt, vagy sem?

– Akarok – bólintott Andris, bár kissé bizonytalanul, ám határozatlanságát Albert nem vette észre. Vagy úgy tett, mintha nem venné észre.

– Akkor, gyerünk, öltözz fel gyorsan és csendben!

– Hová megyünk?

– Oda, ahol valóra válhatnak az álmok! És én is nagyon szeretnék fehér karácsonyt, mert imádok síelni!

– De a szüleim – kezdte Andris, ám Albert közbevágott.

– Nyugi, mélyen alszanak, és mire felébrednek, visszaérsz az ágyadba. Garantálom!

Andris lassan leküzdve habozását, kimászott az ágyból, hamar magára kapta meleg ruháit, és pár perc múlva már útra készen állt Albert mellett.

– Hogyan jutunk ki az ajtón? – kérdezte. – Be van zárva.

– Hát úgy, ahogyan bejutottam: a mindent nyitó varázskulccsal!

Albert előkapott egy parányi, fényes kulcsot, megforgatta a levegőben, és Andris csodálkozva érezte, hogy rögtön hideg levegő csapja meg az arcát. Már a házuk előtt voltak, odakint. Andris megint elámult, ám belátta, hogy ezen az éjszakán csupa szokatlan dolog történik, nem érdemes folyamatosan a száját tátania.

– Na, gyerünk! – szólalt meg Albert.

– Hová? – kérdezett vissza Andris.

– Az időtündérekhez. Ők alakítják az időjárást – magyarázta Albert.

– És hogyan jutunk el hozzájuk? Gyalog?

– Ugyan már! – nevetett fel Albert. – Nagyon messze laknak, odáig aztán gyalogolhatnánk! Pláne síbakancsban!

Albert füttyentett egy nagyot, és hamarosan felbukkant az égbolton egy rénszarvasok húzta szán. Bár Andris már eldöntötte, hogy nem fog csodálkozni, mégis döbbenten bámult az égre.

– Ez a…ez a…? – kezdte dadogva, ám Albert – kissé udvariatlanul – a szavába vágott.

– Igen, ez a Télapó szánja. Mi, manók néha kölcsön vesszük, ha az öregnek épp nincs rá szüksége.

A különleges jármű a földre ereszkedett mellettük, Andris és Albert pedig beszálltak. A következő pillanatban már emelkedtek is, és Andris madártávlatból látta a házukat, az utcát, a várost. Hamarosan eltűntek a település fényei, erdők, mezők felett suhantak hihetetlen sebességgel. Andris meglepődött, milyen gyorsan száguld a szán a levegőben. Így aztán nem csoda, hogy Télapó egyetlen éjszaka alatt képes bejárni az egész világot!

Hegyek, völgyek felett repültek, majd a távolban feltűnt egy egészen magas hegy. Sokkal nagyobbnak látszott, mint amilyeneket maguk mögött hagytak már. A teteje furcsán világos volt, Andris arra gondolt, hó borítja. Amilyen magas, érthető is. Azonban közeledve a világosság furcsán ragyogni, csillogni kezdett a sötétben is. A hó nem ilyen éjszaka – állapította meg magában Andris, és nagyon érdekelni kezdte, mi lehet a hegytetőn. Meg is akarta kérdezni Alberttől, ám a manó megelőzte.

– Az az időtündérek üvegkristály palotája – bökött előre mutatóujjával Albert. – Oda megyünk.

A szán nemsokára leszállt a különleges építmény előtt. Andris ámulva szállt ki, úgy érezte, még soha nem látott ilyen szépet. Áttetsző fokokból álló, magas lépcsősoron mentek fel a kapuig, ahol Albert megnyomott egy csengőt. Durva berregés helyett lágy dallam hangzott fel, miközben az ajtó kinyílt. A vendégek beléptek az elegáns előcsarnokba, ahol egy tündér sietett eléjük. Világoskék ruhát viselt, és valamivel magasabb volt Albertnél, ám a felnőtteknél alacsonyabb.

– Miben segíthetek nektek? – kérdezte, miután köszöntötték egymást.

– Andris nagyon szeretne fehér karácsonyt; azért hoztam el hozzátok, hátha tudtok segíteni neki – tért Albert rögtön a lényegre. Láthatóan jól ismerték egymást a tündérrel.

– Hajaj – sóhajtott nagyot a tündér. – Elméletileg segíthetnénk, de most sajnos nem tudunk: alig győzzük a munkát, mert két társunk is megbetegedett. Sajnos ezúttal nem áll módunkban extra kívánságokat teljesíteni.

– Ne már! Ezért tettük meg ezt a nagy utat? – mérgelődött Albert.

– Sajnálom, de nincs senki, aki a havazáshoz szükséges munkát elvégezhetné.

– Munkát kell végezni a havazáshoz? – csodálkozott hangosan Andris.

– Természetesen – bólintott a tündér. – Minden időjárási jelenség előidézéséhez szükség van a munkánkra. Csak úgy magától nem történik semmi.

– Nem tudtam… – merengett el Andris, majd eszébe jutott valami. – Én nem tudnám azt a munkát elvégezni?

Albert kissé illetlenül felnevetett, kacagása visszhangzott a jókora előcsarnokban.

– Ne viccelj már, maholnap beállsz tündérnek!

– Komolyan mondtam – felelte Andris. – Milyen munkáról van szó? El tudom végezni?

– Ami azt illeti… talán – válaszolt a tündér. – A palota mellett folyó hegyi patakból kell egészen apró, fehér köveket gyűjteni, majd átszitálni a piros szitánkon – csak azok a kövek felelnek meg, amelyek átférnek a lyukakon. Utána a köveket meg kell őrölnöd a darálónkon, és az így keletkezett port elegyengetni a terepasztalon.