Modern bice-bóca az oviban

Különleges mesekönyvet olvastunk az elmúlt hetekben – a főszereplő tette nem mindennapivá ezt a kötetet. Egy olyan kisfiú történetével ismerkedhettünk meg, aki koraszülöttként jött világra, és ennek következményeit késő óvodás korában is magán viseli, nagyon rosszul lát, és bicegve jár. Ez a kisfiú egy költözés után, új belépőként érkezik a nagycsoport életébe, Lea, Maja, Dorci, Dani, Ákos és a többiek közé. Vadadi Adrienn népszerű ovis sorozatának Három szülinapi torta című részét olvastuk, és mindketten szerettük. El is árulom, miért.

Három szülinapi torta
A koraszülött kisfiú, Szili végül jó barátokra lel a nagycsoportban

A fiamnak láthatóan tetszettek az óvodás hétköznapok megjelenített pillanatai, amelyek számára is ismerősek. Otthonosan mozgott az elképzelt csoportszobában, amelyik akár az övék is lehetett volna. Gyakran mosolygott, sőt felkuncogott egy-egy megjegyzésen vagy poénon. Ez utóbbiak nála határozottan jobban „betaláltak”, mint nálam, de a célcsoport elsősorban ő, nem én, úgyhogy nincs ezzel semmi baj, sőt egyértelműen a szerző javára írandó, hogy ennyire jól ismeri az ovisok gondolkodásmódját. 🙂

Nekem más tetszett. A kötet egy olyan kisfiút helyez a történések középpontjába, aki valamilyen szempontból más, mint a többiek. Ugyanakkor – talán furcsán hangzik, de így van – ugyanolyan is, mint bármelyik 5-6 éves gyerek. A történetek elfogadásra tanítanak, és azt is felvillantják, hogy látszólag ugyan más a főszereplő kisfiú, Szili, mint a többiek, de a lényeg – belül – ugyanaz, Szilit is ugyanazok a dolgok foglalkoztatják és motiválják, mint kortársait.

Érdekes volt látni, hogyan viselkednek a Vadadi Adrienn által gondosan megformált gyerekkarakterek a főszereplő kisfiúval. Bár a „régi” óvodások alapvetően elfogadók, mégsem lengi be rózsaszín cukormáz a meséket. Előfordulnak konfliktusok, sőt meggondolatlan, bántó megjegyzések is – ezek azonban végül mindig elsimulnak.

Pásztohy Panka bájos rajzai tökéletesen kiegészítik a szöveget. Minden kicsit nagyobb – legalább már középső csoportos (a kisebbeknek szerintem még túl hosszúak a történetek) – óvodásnak szeretettel ajánlom a Pozsonyi Pagony gondozásában megjelent kötetet.