A csillogó gyümölcsű almafa 2. rész

Manó eltette a sípot, majd elköszönt a varjútól, aki már röpült is a családjához. Erdővári Manó pedig folytatta útját, sokmérföldes bakancsával leküzdötte a távolságot, a hegyeket, völgyeket, folyókat. Elérkezett végül az Üveghegyhez, amelyen rendkívül nehezen lehetett átjutni, hiszen nevéhez hűen üvegből volt, az pedig rendkívül csúszott. Manó bakancsával szép óvatosan felkapaszkodott az oldalán, majd leereszkedett a másikon, ezúttal nem sok mérföldet haladva egyetlen lépéssel, hanem csupán aprókat araszolgatva. Sok időbe került, de kitartása, türelme révén épségben átjutott a túloldalra, onnan pedig már csak egy kőhajításnyira nőtt az égig érő bab. Hamar meg is találta a híres-neves növényt.

A bab száránál állva azonban megtorpant Erdővári Manó. Hiszen ez valóban az égig ér! Hogyan jut fel rá? Ilyen magasra lehetetlen felmászni, ráadásul veszélyes is. Ha véletlenül megbillen, könnyen leeshet és összetörheti magát. Bárcsak tudna repülni!

Olvass tovább →

A csillogó gyümölcsű almafa 1. rész

Egy napon Erdővári Manó – szokásához híven – délutáni sétára indult az erdőben. Az őszi nap melegen sütött, csupán néhány bárányfelhő kószált az égen, a falevelek pedig ezernyi színben ragyogtak. Manó élvezte a sétát, és úgy döntött, ezúttal nem a jól ismert útvonalat választja, hanem a nagy tölgyfánál balra fordul. Arrafelé csak ritkán kószált.

Hamarosan olyan helyre érkezett, ahol korábban még soha nem járt. Érdekes, hogy voltak az erdőnek olyan részei, amelyeket még sosem látott! Hiszen annyi esztendeje élt már itt! De a sűrű rengeteg, amely otthont adott neki, valóban hatalmas volt.

Egy tisztáson csodálatosan szép almafára bukkant. A fa tele volt érett, piros almákkal. Önmagában ez ősszel egyáltalán nem lett volna meglepő, csakhogy ezek az almák hihetetlenül csillogtak is. Manó kicsit meghökkent a szokatlan látványon. Közelebb ment, és megpróbált megérinteni egyet a gyümölcsök közül, ám a fa arrébb húzta az ágát Manó keze elől. Manó megdöbbent, még nem tapasztalt ilyet. Újra a gyümölcsök felé nyúlt, az eredmény pedig most is ugyanaz volt: a fa elhúzta az ágát.

Olvass tovább →

Egy író csukott szemmel is dolgozhat

Bizony, csukott szemmel, és ez nem áprilisi tréfa! Berg Judit mesélt erről azon az író-találkozón, amelyet április elsején rendeztek meg a Debreceni Pagonyban. Mint a népszerű író elmondta, előfordult már, hogy csukott szemmel gondolkodott, és a gyermekei megkérdezték tőle, mit csinál. Dolgozom – válaszolta nekik. De mielőtt mi, felnőttek irigykedni kezdenénk a munkavégzés eme módjára, tegyük hozzá gyorsan, hogy az elmélyült töprengést aztán írás követi, és Berg Judit mára több tucatnyi gyerekkönyv szerzője.

Berg Judit több tucatnyi könyv szerzője és négy gyermek édesanyja

Első kötetéről, a 2005-ben megjelent Hisztimesékről, valamint a legfiatalabbaknak írott Maszat-sorozatáról már olvashattatok a blogon. 2007-ben – a Ruminiért – megkapta az Év Gyermekkönyve elismerést, 2011-ben pedig József Attila-díjjal tüntették ki. Nem mellesleg négy gyermek édesanyja; három lánya közül a legidősebb már tizennyolc éves, legfiatalabb gyermeke, Vilmos fia pedig kilencesztendős.

A jól sikerült debreceni találkozón beszélt a munkájáról, műveiről, és azt is elárulta a kíváncsiskodóknak, hogy – bár eredetileg nem így tervezte – a nagy érdeklődésre való tekintettel lesz újabb Rumini-kötet. Készségesen válaszolt az Olvass mesét! oldal kérdéseire is.

Olvass mesét!: Többször nyilatkoztad, hogy rengeteg ötleted van; mi alapján döntöd el, melyiket írod meg?

Berg Judit: Időnként a kényszer dönti el, hiszen ha megígérek a kiadónak egy könyvet vagy folytatást, ahhoz tartani kell magamat. De általában szeretem a hangulatom alapján kiválasztani; amihez kedvem van, azt csinálom. Úgysem tudok egy könyvet egyhuzamban megírni, muszáj, hogy legyen közben egy kis pihenés, amikor teljesen mást csinálok, mással foglalkozom, akár mást írok.

Olvass tovább →