Senki sem tökéletes

Sokfélék vagyunk, és senki sem tökéletes. El kell fogadnunk magunkat és a többieket a hibáinkkal együtt. Ha röviden kellene összefoglalnom Helen Rutter hosszú című – A fiú, aki mindenkit megnevettetett – ifjúsági regényét, akkor az előbbi két mondattal ragadnám meg a lényegét. Számunkra legalábbis erről szólt ez a vidám, bár néha kissé keserédes történet.

A főszereplő Billy éppen magasabb iskolába lépő kiskamasz. Jópofa, vicces, okos, jószándékú – és dadog. Ez természetesen nagyon zavarja, és tulajdonképpen az egész élete akörül forog, hogyan ne keltsen feltűnést, és hogyan szabadulhatna meg a dadogástól. Már csak azért is, mert imádja a vicceket, és humorista szeretne lenni. De ki látott már dadogó standupost? (Magyarországon történetesen ismerünk ilyet, de könyvünk Angliában játszódik, brit szerző tollából.)

Szóval Billy küzd önmagával, vágyaival, képességeivel, önmagának és másoknak tett ígéreteivel, a felnőttekkel, a bunkó osztálytársával, miközben zajlik az élet körülötte; imádott nagymamáját éppen ezekben a hónapokban veszíti el.

A dombornyomott borítót megérinteni is kellemes

Nem könnyű Billynek lenni. Nem könnyű kiskamasznak lenni. Nem könnyű másnak lenni. Miközben – ahogy haladunk előre a történetben – kiderül, hogy mindenki más, mert nem vagyunk egyformák, és egyikünk sem tökéletes. Még a bunkó osztálytárs sem. (Külön pozitívum, hogy betekintést kapunk abba is, ő miért viselkedik csúnyán a többiekkel. Nem azért, mert így született.)

Olvass tovább →

Ha nem a féreg szorul fába…

A jó cím már fél siker – mondják, s bizony lehet ebben valami, mert Palásthy Ágnes kötetét a címe alapján választotta ki a fiam a könyvtárban. Amikor levette a polcról, megkérdezte, mi ez, én pedig felolvastam: A fába szorult borz. Kuncogás fogadta a szokatlan szókapcsolatot, mert fába szorult féregről már hallottunk, de fába szorult borzról még soha… Az alcím szerint a könyv újabb meséket tartalmaz az erdei tisztásról, a borítón pedig mókás állatok láthatók, sőt belül is ők köszönnek ránk. A fiam rögtön jelezte is szándékát: „Vigyük!”

A fába szorult borz
Vidám hangulat, szeretetteljes légkör  jellemzi a kötetet

A kötet nem okozott csalódást, kedves történeteket kaptunk, amelyeknek hősei erdei állatok – akik viszont nagyon emberi módon viselkednek, hol inkább az állatokra jellemző, hol pedig emberi környezetben előforduló szituációkban. A nyuszi nem fér a testvéreitől otthonukban – ez átlagos emberi lakásban nehezen elképzelhető. Az már viszont nagyon is, hogy a kishúg kölcsön veszi a játékbabát, a nővérnek pedig ez nem tetszik. Az állati létből kiinduló történetek is – például a víz elönti a vakond odúját – emberi csavart kapnak: a vakond a díjait próbálja menteni, és nagyon szomorú, amikor nem sikerül.

Olvass tovább →

Papucs orrán pamutbojt

„Hogy kicsoda Pom Pom? Hogy nem ismeritek? Ó, igazán senki sem ismeri, mert hol ilyen, hol olyan. Bámulatosan tudja változtatni az alakját. Ha akarja, olyan mint a szőrpamacs vagy paróka, vagy egyujjas, kifordított bundakesztyű, vagy szobafestő ecset, vagy papucs orrán pamutbojt.” Van valaki Magyarországon, aki ne fújná kívülről ezt a néhány mondatot? Legalább annyira megy sok-sok év múltán is, mint a Nemzeti dal… vagy még jobban.

Sokan talán csak a tévéből, rajzfilmként ismerik Csukás István felejthetetlen Pom Pom-történeteit, de ezek a mesék könyv alakban is megjelentek.

Pom Pom, Picur, Gombóc Artúr kedves, régi ismerősök – talán a fiamnak is azok lesznek

Olvass tovább →