Kisvártatva sok-sok madár jelent meg, annyian voltak, hogy egészen szürke lett tőlük az ég. Leszálltak a közeli fákra, bokrokra, sőt a földre is.
– Köszönöm, hogy eljöttetek. A segítségeteket kérem – kezdte Erdővári Manó, és röviden elmondta az őz történetét.
A szárnyasok figyelmesen hallgatták, utána ismét felemelkedtek, és pillanatok alatt eltűntek.
– Most várunk – jegyezte meg Manó, s addig is az őzzel együtt újabb szép falevelek után kezdett kutakodni a földön. Mire megtelt a keze gyönyörű, színes levelekkel, visszaérkezett egy rigó. A madárka lihegve ereszkedett le mellettük.
– Megtaláltam anyukádat – hadarta lelkesen az őznek.
– Hol van? – kapott a szón a fiatal állat.
