A vízforraló nagy álma

A vízforraló egy szép nyári napon egyszerűen megunta, hogy állandóan csak vizet forral.

– Bárcsak kenyérpirító lehetnék – sóhajtozott. – Sokkal érdekesebb a munkája, és nem kell minden nap többször elvégeznie ugyanazt, mint nekem. És az a kenyérillat, amely belőle száll! És a minták, amelyeket a szeletek oldalára rajzol! Bárcsak kenyérpirító lehetnék…

S a vízforraló addig ábrándozott erről, míg egyszer csak úgy nem döntött, hogy többé egy csepp vizet sem forral fel.

– Elromlott – állapították meg gazdái, és szerelőhöz vitték.

A szakember szétszedte, összerakta, alkatrészt cserélt – mindhiába, a vízforraló továbbra sem működött. Egyszerűen nem akart többé vizet forralni. Így aztán tulajdonosai megváltak tőle.

A vízforraló a nagy háztartásigép-bontó gyárba került.

– Semmi bajom, csak nem szeretnék többé vizet forralni – mondta a munkásnak, amikor az kezébe vette, hogy szétszedje és kiválogassa a még használható részeit.

A gyárban dolgozó ember majdnem leesett a székről; még sosem fordult elő, hogy egy szétszedendő gép megszólítsa. Döbbenetében hirtelen nem is tudta, hogy válaszoljon, vagy hívja a főnökét, esetleg kimenjen a friss levegőre, mert megártott a benti levegő. A vízforraló azonban tovább beszélt.

– Igazából kenyérpirító szeretnék lenni – folytatta. – Nem tud segíteni, hogyan válthatnám valóra az álmomat?

A munkás még mindig nem ocsúdott fel meglepetéséből. Felállt, kiment a mosdóba, hideg vízzel megmosta az arcát, aztán visszatért a helyére. A vízforraló még mindig ott várt, és szemrehányást tett neki.

– Azért válaszolhatott volna valamit, mielőtt faképnél hagy – dohogta, a munkás pedig belátta, hogy hiába mosakodott meg, nem vele van a baj: a vízforraló tényleg beszél.

Így aztán leült, és zavartan elnézést kért az udvariatlanságáért. Aztán eltöprengett, és arra jutott, hogy talán tud segíteni.

– A fűtőszálat ki tudom venni, azt később beépíthetik kenyérpirítóba is. Ez ugyan nem szokás, ami vízforraló volt, az is marad, de majd azt írom az alkatrészre, hogy kenyérpirítóba való, és akkor a kenyérpirítógyárba szállítják – javasolta a munkás.

– Nagyszerű! – ujjongott a vízforraló. – Megtenné? Nagyon köszönöm! – hálálkodott.

A munkás úgy csinálta, ahogy ígérte, s a vízforraló kenyérpirítóként kezdhetett új életet. Legalábbis a fűtőszála. A többi részéből újra vízforraló lett. Mégsem bánta, mert így teljesülhetett az álma, és megtudhatta, milyen érzés kenyérpirítónak lenni.