A szék nagyon régóta állt már a szobában, maga sem emlékezett, mikor került oda. Korábban szép zöldre festették, színe mára kissé megkopott. Cifra faragás díszítette támláját. Soha nem volt vele semmi gond, csendben, megbízhatóan tette a dolgát.

Egészen egy kellemes tavaszi napig, amikor a szék kinézett az ablakon át a kertbe, és valami rejtélyes ok miatt úgy érezte, nagyon elege van már abból, hogy mindig ráülnek. Néha még rá is pakolnak! Soha többé nem engedem – fogadkozott magában.

Így amikor a gazdája belépett a szobába, és le akart ülni a székre, az egyszerűen fogta magát, és elszaladt, az ember pedig a földre huppant.

– Nocsak – lepődött meg a férfi, és felkászálódott. – Az előbb még mintha itt lett volna ez a szék!

Az ember közelebb ment a székhez, és újra megpróbált leülni. De a szék ismét meglódult négy lábával, és a szoba másik végébe húzódott. A férfi megint a padlóra esett. Kezdett méregbe gurulni. Követte a széket, de az minduntalan elfutott előle. Az ember végül feladta, és behívta a feleségét.

– Gyere csak be, Marica, nézd már, mi lelte ezt a széket! Mindig elszalad, nem lehet leülni rá!

– Ne ámíts már, te! Tán napszúrást kaptál? – válaszolta Marica asszony, de azért bekukkantott. – Nem látok ezen a széken semmi különöset – tette hozzá.

– No, ülj csak le rá – biztatta a férje.

Marica asszony odalépett a székhez, megpróbált ráülni, de bizony ugyanúgy járt, mint azelőtt a párja. A szék elszaladt, Marica pedig a földön landolt. Először, másodszor és harmadszor is.

– Te, Gáspár, én még sohasem láttam olyan széket, amelyik jár – suttogta döbbent arccal Marica.

– Feldarabolom tűzifának, ne szaladgáljon itt – csattant fel Gáspár dühösen, és a szék után eredt.

Ez kellett csak a széknek! Ahogy csak bírt, rohant, és mivel négy lába volt, igen sebesen tudott haladni. Szó sem lehet arról, hogy tűzifa legyen belőle! A szék kimenekült a tornácra, Gáspár futott volna utána – csakhogy Marica asszony elkapta a karját, és visszahúzta.

– Várj csak, ne olyan hevesen – súgta Marica. – Ilyen szék nincs több a világon, akár sokat is érhet! Talán meggazdagodhatunk belőle!

– És ki adna érte pénzt? – torpant meg Gáspár.

– Például az a cirkusz, amelyik három falunyi távolságra táborozik – okoskodott Marica. – Ez a szék világszám lehet, biztos jól megfizetnék! El is megyek hozzájuk, beszélek az igazgatóval!

– És mi lesz addig a székkel? – kérdezte Gáspár. – Attól félek, elcsatangol, amíg az ügyét intézed.

– Bízd csak rám! – felelte Marica.

Kiment a tornácra, a széket még ott találta. Marica óvatosan közeledni kezdett felé, a szék pedig ismét jobbnak látta menekülőre fogni. Hátrált, hátrált, majd oldalt észrevett egy nyitott ajtót. Beugrott rajta, Marica pedig gyorsan rázárta. Pontosan így tervezte a furfangos asszony: a szék a kamrában kötött ki, ahová csupán ez az egy – immár bezárt – ajtó vezetett. Innen nem tud ez a megbokrosodott szék kijönni, amíg ki nem engedi. Ezután Marica biciklire pattant, és elment a cirkuszigazgatóhoz.

 

A történet folytatása itt olvasható.