Címke: szoba

Karácsonyi mese 2. rész

/ Üveges Szilvia

De mondhatott anya bármit, Bálint csalódott volt. Annak sem örült volna, ha apa csak egyetlen órával később érkezik, hiszen annyival is kevesebb időt tölthetnek együtt. Nemhogy napokkal később…

Törte a fejét, vajon mit lehetne kitalálni, amire nem gondoltak a felnőttek, és ami segíthetne…

Még azt is alig hallotta meg a nagy töprengésben, hogy anya ebédelni hívja. Így eltelt a délelőtt? – csodálkozott magában.

Ebéd után anya mesét olvasott neki, majd lefekvéshez készülődött Bálint. Amikor anya elköszönt, és álompuszit nyomott az arcára, odasúgta még:

– Ne aggódj, minden rendben lesz. Apa nemsokára hazaér.

Bálint bólintott, de utána sokáig forgolódott az ágyban. Nehezen, de végül csak elaludt. Álmában nagy pelyhekben hullt a hó. Arra ébredt fel, hogy valaki finoman köhintett. Először arra gondolt, hogy anya volt az, de nem látta őt a szobában. Talán álmodta az egészet? Ám ekkor újra hallotta a finom kis köhintést. Ki lehetett az?

Bálint megijedt, és miközben körbenézett a szobán, a biztonság kedvéért a nyakáig húzta a takaróját.

– Ne félj – mondta egy szelíd hang az ablak felől.

Bálint odanézett. Egy fura kis alakot látott az ablakpárkányon. Pontosan nem tudta kivenni, mi lehet az, hiszen félhomály uralkodott a szobában. A kis alak leugrott a szőnyegre, és közelebb jött az ágyhoz.

Ahogy a figura közelebb ért, Bálint előtt egyre több részlet rajzolódott ki. Az ismeretlen hosszú, hegyes, piros sapkát viselt. Pulóvere, nadrágja ugyancsak piros volt, cipője és öve zöld színben pompázott. Sokkal kisebb volt a gyerekeknél is.

Olvass tovább →

Mese a székről, amelyik elszaladt – 2. rész

/ Üveges Szilvia

Későre járt már, csaknem lement a nap, mire visszaért. Mögötte lovasszekéren a cirkuszigazgató jött, aki nagyon kíváncsi volt erre a világszám székre, bár hitte is, meg nem is, amit az asszony mondott. Mindenesetre a saját szemével akarta látni, s ha igaz a hír, talán megveszi a széket, a bohócok sikeres produkciót adhatnának elő egy ilyen bútordarabbal.

A szék közben már alig győzte a hosszú várakozást a sötét, hűvös kamrában. Végtelenül unatkozott, fázott, és már ezerszer megbánta, hogy elszaladt. Megint fogadkozott: soha többé nem tesz egyetlen lépést sem, és mindig hagyni fogja, hogy ráüljenek vagy rápakoljanak. Csak engedné ki már valaki!

Végre nyílt az ajtó. Marica asszony lépett be óvatosan, mögötte szemüveges férfi – a cirkuszigazgató – lesett be. Marica leült a székre, ám nem történt semmi, a bútor meg sem moccant. Marica meglepődött, a direktornak felszaladt a szemöldöke, és elkezdett gyanakodni, hogy talán hiába tette meg az utat.

– Na, talán itt nincs hová mennie – jegyezte meg Marica asszony, és kitette a széket a tornácra.

Olvass tovább →

Mese a székről, amelyik elszaladt

/ Üveges Szilvia

A szék nagyon régóta állt már a szobában, maga sem emlékezett, mikor került oda. Korábban szép zöldre festették, színe mára kissé megkopott. Cifra faragás díszítette támláját. Soha nem volt vele semmi gond, csendben, megbízhatóan tette a dolgát.

Egészen egy kellemes tavaszi napig, amikor a szék kinézett az ablakon át a kertbe, és valami rejtélyes ok miatt úgy érezte, nagyon elege van már abból, hogy mindig ráülnek. Néha még rá is pakolnak! Soha többé nem engedem – fogadkozott magában.

Így amikor a gazdája belépett a szobába, és le akart ülni a székre, az egyszerűen fogta magát, és elszaladt, az ember pedig a földre huppant.

– Nocsak – lepődött meg a férfi, és felkászálódott. – Az előbb még mintha itt lett volna ez a szék!

Olvass tovább →

Az elveszett könyv

/ Üveges Szilvia

Egy szép nyári napon Erdővári Manó éppen otthonában olvasgatott, amikor keserves sírás ütötte meg a fülét. Tüstént felkapta a fejét, és elindult megkeresni a hang forrását. Érezte, nem jöhet messziről… csak innen az erdőből. Hamarosan meg is találta: egy egészen kicsi lány zokogott kétségbeesetten egy kis faház verandáján.

– Szia! Erdővári Manó vagyok – mutatkozott be udvariasan Manó. – Miért sírsz?

A kislány meglepődött, egy pillanatra még sírni is elfelejtett. Majd újra folyni kezdtek a könnyei. Csak csorogtak és csorogtak…

– Esthajnalnak hívnak – pityeregte –, és azért sírok, mert nem találom a kedvenc könyvemet. Anyu azt mondta, segít megkeresni, de csak később, mert most dolga van. Mi van, ha nem lesz meg?

– Ne sírj, én segítek megkeresni – ajánlkozott Manó, aki megsajnálta a kislányt.

Olvass tovább →

Babber lovag a szélviharban

/ Üveges Szilvia

Egyik nap nagy szél kerekedett. Szerencsére Babber lovag délelőtt tett egy sétát az anyukájával a környéken. Akkor még nem fújt annyira, épp csak kissé kellemetlen volt. Délután már nem tudtak kimenni, hatalmas szélvihar támadt. Hajlítgatta a fákat, zörgette a száraz faleveleket, rázta a redőnyt az ablakon. Babber lovag riadtan hallgatta a furcsa zajokat, az esti lefekvés előtt pedig még a szokásosnál is jobban bújt anya ölébe.

– Nem kell félni, ez csak a szél – nyugtatta az anyukája. – Nem bánt, csupán nagy zajt csap. Délelőtt találkoztunk is vele kint, csak akkor még nem volt ennyire elemében. Akkor sem ijedtél meg tőle.

Babber lovag visszaemlékezett a sétára. Valóban, érezte a szelet, amely időnként körültáncolta őket. De semmi rossz nem történt, csak összekócolta anya haját. Most mégis rémisztőnek tűntek számára a kintről behallatszó hangok.

Olvass tovább →