Mese az adventi naptárban

Elmaradtam az utóbbi hetekben a meseírással, ami nem jelenti azt, hogy nem született új történet. A tavalyi évhez hasonlóan – az akkori sikeren felbuzdulva – ismét mesével lepem meg a gyermekemet az adventi naptárban. A történet első részét szombaton vehette ki az első zsebből. Meglepődött, de érdeklődéssel fogadta A hólabda-küldetést. 🙂

Az elmúlt esztendőben az utolsó pillanatban, november 30-án pattant ki a fejemből az ötlet, hogy folytatásos mesével lepjem meg a fiamat az adventi időszakban. Estéről estére kézzel írtam az epizódokat. Most már tudatosabban készültem, s hetekkel korábban elkezdtem a töprengést és a készülődést – ami azt jelenti, hogy ezúttal gépen írom a mesét, és A5-ös méretben kinyomtatom az oldalakat. Később akár ki is lyukaszthatjuk és belefűzhetjük a lapokat az általam készített kis könyvébe.

Sajnos annyi időt nem tudtam ősszel rászánni az írásra, amennyit szerettem volna. Úgy terveztem, hogy az adventi időszak kezdetére teljesen kész lesz a mese, de persze nem jutott elég időm befejezni, így miközben már olvassuk az elejét, még készül a második fele. 🙂 De nem baj, a határidőnél jobb sürgető erő nincs. 🙂

Remélem, idén is hasonlóképpen fogja szeretni a gyermekem ezt a mókát, mint tavaly. Vagy még jobban. Terveim szerint karácsonykor az Olvass mesét! látogatói is megismerhetik a végeredményt – mint ahogy 2017-ben is történt.