Mit olvasunk az otthon töltött napokon?

A napi mesélés nem maradhat el nálunk a koronavírus-járvány okozta felfordulásban sem; szeretnék néhány ötletet megosztani azzal kapcsolatban, mi hogyan oldjuk ezt meg.

Jómagam azon szerencsések közé tartozom, aki home office-ban tud dolgozni, sőt a munkahelyem egyébként is támogatja ezt a munkavégzési formát. Így máskor is előfordult, hogy enyhébb betegség vagy egy-egy nap óvodai szünet miatt itthon dolgoztam, miközben a fiam is a lakásban tartózkodott. (Azért a hosszabb nyári szüneteket a nagyszülők segítségével oldottuk meg, de őket most nem veszélyeztetjük ezzel.) Így a gyerkőc már pontosan tudja (bár életkorából adódóan már valószínűleg amúgy is megértené), hogy bár itthon vagyunk, de anyának napi 8 órát dolgoznia kell. Tényleg fantasztikusan viselkedik, órákon át legózik csendben. 🙂

Az esti rutin ugyanúgy megy, mint rendesen, a lefekvés előtti olvasás semmiben nem változott. A délutáni, ebéd utáni olvasást viszont most nem mindig tudjuk közvetlenül ebéd után megejteni. Ilyenkor megkérem, hogy kicsit színezzen, csináljon meg néhány feladatot az aktuális foglalkoztatóban (szerencsére bőven vannak itthon még nem használt színezők és foglalkoztató füzetek). Aztán ha végeztem a sürgős teendővel, jöhet az olvasás. Olyan is előfordult már, hogy akkor pótoltuk, amikor teljesen befejeztem aznapra a munkát, de teljesítettem már két etapban is, kihasználva az óránkénti szüneteket (mivel képernyő előtt dolgozom, ezért rendszeres időközönként erősen ajánlott monitormentes pihenőket tartani). Szóval rugalmasan kezeljük, ahogy éppen az időm engedi.

S hogy mit olvasunk? Egyelőre a könyvtárból hozott kötetek vannak soron – március első napjaiban voltunk ott. Utána természetesen maradnak a saját könyveink. Nekünk elég nagy a házi könyvtárunk, van miből válogatni (köszönhetően annak, hogy a férjem és az én gyerekkori könyveim is rendelkezésre állnak).

De mit tehetnek azok a családok, ahol nincs ennyi könyv a polcon, és a gyerek már túl van azon a koron, amikor mindig ugyanazt szeretné hallani?

Olvass tovább →

Nyaralás közben is olvasunk mesét

Találós kérdés: mi az, ami nem hiányozhat a családunk nyaralós pakkjából? Természetesen a mesekönyv. 🙂 A nyár, az utazás, a kalandok nálunk nem ok arra, hogy lemondjunk a mindennapi meséről.

Habár egy kiruccanás felborítja a szokásos napi menetrendet – és ez így is van jól –, akadnak olyan rutinjaink, amelyeket ilyen alkalmakkor sem hagyunk el. A csendes pihenőhöz kiránduláskor már nem ragaszkodunk, hatévesünk anélkül is simán végigpörgi a napot (korábban, amikor még igényelte a napközbeni pihenést, igyekeztünk úgy tervezni a programot, hogy ne maradjon el), ellenben a lefekvés előtti meseolvasáshoz üdülés közben is ragaszkodunk. Nem csak én, a gyermekem is. 🙂

Az utazás órái ugyancsak remek alkalmat kínálnak a mesélésre. Én sajnos kevésbé bírom a mozgó járműben olvasást, viszont mesét fejből is lehet mondani vagy improvizálni, úgyhogy akár így, akár úgy, de kiválóan el lehet vele tölteni a vonatozás/autózás/buszozás/repülés – olykor hosszúnak tűnő – perceit.

Olvass tovább →

Mindennapi olvasmányaink

Nagy volt a csend a blogon az utóbbi hetekben – megérkezett a jó idő, és többet vagyunk a szabad levegőn, de ez nem jelenti azt, hogy nem olvasunk, csak azt, hogy kevesebb időm jut írni. 🙂

Az olvasás továbbra is a napirendünk része. Hatéves múlt tavasszal a kisfiam, így bizonyos szokásokat lassan elhagyunk – a délutáni alvást például már nem nagyon igényli. Az ebéd utáni olvasás azonban fix program maradt, alvás helyett ugyanis csendes pihenőt tartunk, amelynek az aktuális könyvben való haladás is része. Utána még rajzolgatunk, színezünk, kézműveskedünk valamit, mielőtt visszatér a pörgősebb játékokhoz.

Egyre több helyet kérnek a polcon

Az esti rutinban változatlanul fontos szerepet tölt be a meseolvasás. Lefekvés előtt – a rendelkezésünkre álló időtől és az adott írás hosszától függően – egy-két történetet elolvasunk, olykor-olykor pedig kezünkbe kerül egy-egy verseskötet is a végén. Mostanában már gyakran választunk hosszabb, folytatásos történetet is, az utóbbi heteinket például Berg Judit Lengemesék sorozata uralta, végigolvastuk mind a négy könyvet, sőt utána még a könyvtárból kölcsönzött Lengekalendáriummal is megismerkedtünk.

Olvass tovább →

Lepasszoltam a labdát: most mesélj te!

Mi történik, ha anyának megfájdul a torka és elmegy a hangja? Nos, akkor este kivételesen apa olvas fel mesét – legalábbis nálunk ez a helyzet. De mi lesz a törölközés közben esedékes fejből meséléssel, ami annyira anya specialitása, hogy apa nem szívesen vállalkozik rá (ha mégis muszáj, inkább énekel helyette)?

Nos, pontosan így jártam a napokban. Annyira berekedtem, hogy nem tudtam folyamatosan beszélni, így hiába kért a kisfiam, hogy meséljek… De csak nem szerettem volna csalódást okozni neki és mese nélkül hagyni. Hogy mit tettem? Azt javasoltam a négy és fél éves gyermekemnek, most mondjon ő mesét.

Olvass tovább →

Anya, mesélj valamiről!

Az utóbbi időben egyre többször mesélek fejből, néha egy-egy régi történetet leporolva, de sokszor újat rögtönözve. A fiam most már nap mint nap kéri, hogy mondjak mesét.

Már egyéves kora előtt is meséltem neki fejből, de akkor még láthatóan nem a történet, hanem a folyamatos beszédem fogta meg inkább a figyelmét. Aztán jött egy időszak egy- és kétéves kora között, amikor a fejből mesélést kevésbé szerette. De ha eljátszottam bábokkal vagy játékfigurákkal, akkor mindjárt érdekessé vált a dolog! Így született például A döngő léptű kiselefánt és az egérke meséje vagy a Teki játszópajtást keres alapötlete.

Olvass tovább →