Már három napja megállás nélkül esett az eső. Folyamatosan verték az ablakot a lehulló cseppek, minden csupa sár volt, és Erdővári Manónak nem volt kedve kidugni az orrát a kuckójából.

– Mikor áll el végre? – türelmetlenkedett az eget kémlelve. Választ nem kapott, viszont ugyanolyan szürke volt az ég minden irányban, mint az utóbbi három napban, és sehol nem látszott az ég kékje.

A negyedik napon aztán megunta a várakozást.

– Biztosan van valami gond Tündérvárosban – jegyezte meg –, még soha nem fordult elő, hogy ilyen sokáig essen az eső. Talán megfeledkeztek a tündérek arról, hogy mekkora felhőt küldtek ide?

Manó úgy döntött, hogy végére jár a dolognak. Elmegy Tündérvárosba, és megkéri a tündéreket, ne áztassák a környéket tovább. Felvette hát esőkabátját és gumicsizmáját, s útnak indult. Lassan haladt, hiszen minden elázott, a földön jókora tócsák terpeszkedtek, néhol pedig el lehetett süllyedni a sárban. Óvatosan araszolgatott előre.

Amikor barátja, Esthajnal családjának apró faházához ért, belesett a verandára. Ahogy sejtette a pici lány a tető alatt üldögélve bámulta az esőt. Amikor meglátta Erdővári Manót, felderült az arca.

– Szia, Manó! Mi járatban vagy erre? – kiáltott fel.

– Szia! Tündérvárosba indultam – felelte Erdővári Manó, miközben lerázta magáról a vizet, és belépett a verandára. – Meg akarom tudni, miért esik negyedik napja az eső.

– Az nagyon jó lesz – sóhajtott Esthajnal. – Napok óta nem tudok kimozdulni, csak itt, a verandán levegőzhetek. Nagyon unalmas már. Úgy szeretnék az erdőben futkosni, virágokat szagolgatni, az arcomon érezni a szellőt! Veled mehetek?

– Van esőkabátod? – kérdezett vissza Manó.

– Nincs – rázta meg a fejét Esthajnal.

– Akkor jobban jársz, ha itt maradsz – mondta bölcsen Manó. – Odakint pillanatok alatt bőrig áznál, és könnyen megbetegedhetnél. Ígérem, sietek, és visszafelé benézek hozzád, elmesélem, mit intéztem.

– Jó – válaszolt Esthajnal kissé elszomorodva, majd eszébe jutott valami. – Hozhatok neked egy meleg teát, mielőtt tovább mégy?

– Köszönöm, az jólesne – mosolyodott el Manó.

Miután megitta a teát, amelyet Esthajnaltól kapott, Erdővári Manó folytatta útját Tündérvárosba. A tündérek lakhelyén persze nem esett az eső; ahogy lenni szokott, ezúttal is ragyogó napsütés és simogató tavaszi időjárás fogadta. Manó meg sem állt a tündérvárosi hivatalig, ahol már hosszú sor kígyózott. Rengeteg elégedetlen erdőlakó gyűlt össze az előcsarnokban.

 

A folytatás holnaptól olvasható a blogon.