Teki játszópajtást keres

Teki, a kis teknősbéka egy szép napos délelőttön nagyon unatkozott egyedül.

– Bárcsak lenne játszópajtásom – sóhajtott, majd úgy döntött, keres magának egyet.

Így aztán lassú, komótos léptekkel – ahogy tőle telik – elindult. Először a zsiráffal találkozott.

Olvass tovább →

Mesemondás bilizés közben

A szomjazó biliről szóló mesét – nem meglepő módon – a szobatisztasággal vívott küzdelem ihlette. Már réges-régen elmúlt kétéves a kisfiam, és ő még mindig nem akart ráülni a bilire. Aztán végre valahára hajlandó volt rácsücsülni – csak éppen mesélnem kellett neki valamit, hogy két másodpercnél tovább is rajta maradjon.

Olvass tovább →

A szomjazó bili

Volt egyszer egy bili, amelyik nagyon régóta szomjazott, mert nem használta senki. Egy kisfiú kapta ajándékba, ő azonban nem akart ráülni. Inkább a pelenkába vagy a kisgatyába pisilt. Szegény bili teljesen kitikkadt, mint sivatagban az eltévedt vándor. Egyre rosszabbul nézett ki, egyre sápadtabb volt.

Olvass tovább →

A civakodó madarak esete

Egyszer volt, hol nem volt… élt egy varjú a szántóföldön. Szeretett ott lakni, hiszen tavasztól őszig terített asztalhoz hasonlított a táj. Bőségesen talált ennivalót, a források, patakok oltották a szomját, és szárnyalhatott kedvére, nem zavarta semmi.

Télen azonban elfogytak a finom falatok. Hiába honolt csend és nyugalom, a varjú kénytelen volt bemerészkedni a városba. Abban reménykedett, hátha talál ott élelmet. Sokáig körözött a levegőben, amíg rá nem bukkant egy kertre, ahol nagy diófa állt. Körülötte a földön sok-sok dió hevert; a termést nem szedték össze a kert gazdái.

– Ez éppen jó lesz nekem – gondolta a varjú.

Olvass tovább →

A munkanélküli sárkány

A hétfejű sárkány elkeseredetten ült a munkaügyi központban. Az ügyintéző hölgy döbbenten nézett rá.

– Én azt hittem, hétfejű sárkányok csak a mesében vannak – csodálkozott hangosan. – Miben segíthetek? – kérdezte, miután visszanyerte lélekjelenlétét.

– Munkanélküli lettem, szeretnék bejelentkezni – motyogta a sárkány kissé szégyenkezve, lehajtott fejekkel.

Olvass tovább →

A döngő léptű kiselefánt és az egérke

Felkelt a nap, felébredt a kiselefánt is.

– Jó reggelt – rikkantott vidáman a virágoknak, majd lement a folyópartra megmosakodni és reggelizni.

Súlyos lábai alatt szinte megremegett a föld. Bár egyelőre sokkal kisebb volt, mint anyukája és apukája, bizony a kiselefántot sem lehetett apróságnak nevezni. Ding-döng, ding-döng, ding-döng – lement a folyópartra. Megmosta az arcát, az ormányával lespriccelte a hátát, aztán ivott is a vízből. Majd körülnézett, és észrevett egy málnabokrot: a gyümölcs éppen megfelelt neki reggelire.

– Nyam, nyam, nyam – lakmározott.

Miután jóllakott, játszani indult.

Olvass tovább →

A kislány, aki az égszínkéket szerette

A léggömbárus a vidámpark bejárata előtt kínálta portékáját: szép, színes, ég felé kígyózó lufikat. Volt rózsaszín, kék, sárga, zöld, piros, mesefigurás, gömb és hosszúkás alakú, egyszóval minden gyerek, aki arra járt, tudott választani magának tetszőt.

Egy nap azonban olyan kislány érkezett szüleivel, aki csak csóválta a fejét, amikor megálltak és szemügyre vették a léggömböket.

Olvass tovább →

Mese a nagy, piros kamionról

Volt egyszer egy nagy, piros kamion, amelyik nagyon sokat robogott szerte az utakon sofőrjével. Szállított mindenféle árut; néha hűtőgépeket, máskor kekszet, ősszel pulóvereket, tavasszal felfújható medencéket, az egyik héten csavarhúzókat, a másikon meg virágföldet. A nagy, piros kamion szeretett utazni, és élvezte, hogy mindig más tájakat láthat: hófödte hegyet, szétnyújtózó síkságot, pálmafás tengerpartot, csendes falvakat és nyüzsgő városokat.

Egy nap kényes rakományt kapott a nagy, piros kamion. Olvass tovább →

A nagy zuháré

Élt egyszer egy kedves kis katicabogár. Vidáman teltek napjai: sokat játszott a réten, a virágok, fűszálak között ugrándozva, repkedve. Barátja, a pillangó is gyakran vele tartott, együtt még több mókában volt részük. Szálltak virágról virágra, sokat nevettek, kergetőztek.

Olvass tovább →