A pók nagy lendülettel leereszkedett a fáról, és a galagonyabokrokhoz futott, hogy lássa, megmenekült-e különleges szabásmintájú hálójából valamennyi. Sírdogálva állapította meg, hogy szinte nyoma sem maradt.
– Mi a baj? – repült mellé a feketerigó.
A pók szipogva felnézett.
– A medve tönkretette a csodás hálómat.
– Biztosan nem szándékosan tette – mentegette a kismadár.
– Nem, véletlenül belegyalogolt. De még csak nem is bánta! Annyit mondott, hogy sajnálja, és elment. Egyáltalán nem érdekelte! Felháborító, hogy a nagy állatok azt csinálnak a kicsikkel, amit akarnak!
– Eddig nem ilyennek ismertem a medvét – töprengett fennhangon a rigó.
– Tévedtél – jelentette ki a pók határozottan.
– Nem tudod újra szőni?
– Nagy munka volt először is. Aztán majd ismét belegyalogol valaki, és odalesz az egész.
Másnap reggel a pók jobb kedvvel ébredt. Körbejárta a galagonyabokrokat, felmászott rájuk, aztán egyszerű, kicsi háló szövésébe fogott.
