Babber lovag nem akar mosakodni

Babber lovag nem szeretett mosakodni. Minden reggel csak hosszú könyörgés után engedte meg az anyukájának, hogy megmosdassa. De még akkor is hangos tiltakozással fejezte ki, mennyire nem tetszik neki ez az egész művelet. Nem érdekelték a csipák, sem a reggeli ital maradványai a szája körül és az állán. Nem értette, hogyha őt ezek a dolgok nem zavarják, anya miért ragaszkodik mégis a mosakodáshoz. Ráadásul nem csak reggel, hanem a nap folyamán még sokszor. Étkezések előtt és után például kezet kellett mosni, sőt evés után még szájat is. Mosakodni kellett a kinti játék után is, hiába mondta Babber, hogy alig kente össze magát, és felesleges az egész macera.

Egyik reggel Babber lovag úgy döntött, véget vet a napi többszöri cirkusznak: egyáltalán nem mosdik többé. Elhatározását közölte is az anyukájával, aki – mi tagadás – nem fogadta lelkesen az ötletet. Babber lovag azonban nem tágított, így végül anya kelletlenül rábólintott.

Olvass tovább →

Babber lovag és a szalmabála-figurák

Babber lovag a szüleivel együtt a nagymamájánál és a nagypapájánál töltött néhány napot vidéken. A falu szélén két hatalmas szalmabála-figura köszöntötte az érkezőket: az egyik fiú-, a másik lányruhát viselt. Babber lovagnak nagyon tetszettek a bábuk, és minden nap el kellett sétálni vele a faluszélre, hogy megnézhesse a két barátságos, tömzsi alakot.

– Hogy hívják őket? – kérdezte a nagymamáját.

– Nincs nevük – felelte a nagymamája.

– Adjunk nekik! – javasolta lelkesen Babber lovag. – A fiú legyen Tóbiás, a lány pedig Izabella!

– Miért pont ezeket a neveket választottad? – csodálkozott Babber nagypapája.

– Éppen ezek jutottak eszembe – vágta rá Babber lovag.

Aznap éjszaka nagy zivatar kerekedett; dörgött, villámlott, eső verte az ablakot, szél hajlítgatta a fákat. Olvass tovább →

Babber lovaggá válik

Babber – mint oly sok kisfiú – nagyon szerette a lovagos történeteket. A nagypapája sokszor mesélt neki csillogó kardot viselő vitézekről, akik paripájukon vágtázva bátran megvívnak a sárkányokkal, és védelmezik a gyengébbeket. Babber áhítattal hallgatta a meséket. Ha felnő, bizony ő is lovag lesz!

Miután beköszöntött a tél, Babber – ahogyan a többi kisgyerek is – nagyon várta a karácsonyt.

Olvass tovább →

A kis hangya és a süteménydarab

A kis hangya – társaihoz hasonlóan – szorgalmasan gyűjtötte az ennivalót télre. Reggeltől napestig dolgozott, hogy az éléskamrában minél több és több finom falat sorakozzon, mire beköszönt a zimankó.

Egy szép, nyári napon a kis hangya egy nagy kertben keresgélt. A kert közel volt a boly fészkéhez, és remélte, hogy talál valamit a fűben, amit magával vihet. Araszolgatott, nézelődött, figyelt, kissé el is kanyarodott a többiektől, de vigyázott, ne veszítse őket teljesen szem elől.

Lassan haladt, de úgy tűnt, nem talál errefelé semmit. Éppen vissza akart fordulni, amikor szokatlan dolgot vett észre a füvön. Mi lehet ez? A tárgy egészen nagy volt, sokkal nagyobb, mint ő. Valamilyen étel? Odament, megtapogatta, sőt meg is kóstolta. Hiszen ez nagyon finom! – állapította meg magában.

Olvass tovább →

Teki játszópajtást keres

Teki, a kis teknősbéka egy szép napos délelőttön nagyon unatkozott egyedül.

– Bárcsak lenne játszópajtásom – sóhajtott, majd úgy döntött, keres magának egyet.

Így aztán lassú, komótos léptekkel – ahogy tőle telik – elindult. Először a zsiráffal találkozott.

Olvass tovább →

A szomjazó bili

Volt egyszer egy bili, amelyik nagyon régóta szomjazott, mert nem használta senki. Egy kisfiú kapta ajándékba, ő azonban nem akart ráülni. Inkább a pelenkába vagy a kisgatyába pisilt. Szegény bili teljesen kitikkadt, mint sivatagban az eltévedt vándor. Egyre rosszabbul nézett ki, egyre sápadtabb volt.

Olvass tovább →

A döngő léptű kiselefánt és az egérke

Felkelt a nap, felébredt a kiselefánt is.

– Jó reggelt – rikkantott vidáman a virágoknak, majd lement a folyópartra megmosakodni és reggelizni.

Súlyos lábai alatt szinte megremegett a föld. Bár egyelőre sokkal kisebb volt, mint anyukája és apukája, bizony a kiselefántot sem lehetett apróságnak nevezni. Ding-döng, ding-döng, ding-döng – lement a folyópartra. Megmosta az arcát, az ormányával lespriccelte a hátát, aztán ivott is a vízből. Majd körülnézett, és észrevett egy málnabokrot: a gyümölcs éppen megfelelt neki reggelire.

– Nyam, nyam, nyam – lakmározott.

Miután jóllakott, játszani indult.

Olvass tovább →

A nagy zuháré

Élt egyszer egy kedves kis katicabogár. Vidáman teltek napjai: sokat játszott a réten, a virágok, fűszálak között ugrándozva, repkedve. Barátja, a pillangó is gyakran vele tartott, együtt még több mókában volt részük. Szálltak virágról virágra, sokat nevettek, kergetőztek.

Olvass tovább →