Nem az iskolának, az életnek tanulunk – hallottam sokszor a latin eredetű mondást gyerekkoromban, iskolásként. S néha (gyakran?) nehéz volt elképzelni, mi mindenre lesz majd jó az a tudás, amire a suliban szert teszek. Nos… mindent természetesen nem használok, sok mindent el is felejtettem, de azért vannak olyan dolgok, amelyek segítségemre vannak. Például az írás és az olvasás. 🙂
Pöszke nem várja az iskolát, nem is szeret beszélni róla, de amikor elsős barátjával, Danival mirejót kezd játszani, kiderül, mennyi mindenre használható az a tudás, amelyet az iskolapadban ülve szívnak magukba a gyerekek. S apránként megbarátkozik a gondolattal, hogy ősztől ő is iskolás lesz.
Érdekes játék a gyerekek szemével nézni, mire lehet jó az iskolában szerzett tudás, miért érdemes megtanulni olvasni, számolni, írni. Janikovszky Éva pedig nagy mestere volt annak, hogy betekintést engedjen a gyerekek lelkébe és fejébe, sőt eszünkbe juttatja azt is, hogyan gondolkodtunk mi magunk is gyerekként. Amikor az óvodakezdésre készültünk, nem hagyhattuk ki a Már óvodás vagyok című könyvét, s most, az iskola küszöbén ugyanígy alapműnek bizonyult számunkra a Már iskolás vagyok, amelyben az előző kötetben megismert gyerekekkel találkozunk újra – csak kicsit idősebb életkorban.
