Címke: madár

A madáretető 2. rész

/ Üveges Szilvia

A cinke hálásan elmosolyodott.

– Az nagy segítség lenne.

Esthajnal már indult is.

– Sietek – kiáltott még távozóban.

A cinke bátortalanul fordult Manóhoz.

– Szólhatok a testvéreimnek? Talán nekik is jut.

– Biztos vagyok benne – helyeselt Manó.

A madárka elsuhant, és kis idő múlva egész csapattal érkezett. Nem kellett sokat várniuk, hamarosan Esthajnal is visszatért egy kis zacskó napraforgómaggal és dióval. A hóra borította az eleséget, a cinkék pedig jóízűen nekiláttak. Manó és Esthajnal mosolyogva nézte a lakomát. A cinkék elégedetten csipegettek, de nem ácsorogtak a havon, fel-felröppentek a fákra, hogy aztán onnan újra leszálljanak az eleség mellé. Manónak szöget ütött a fejébe a dolog.

– Miért repkedtek ide-oda a föld és az ágak között?

– Hideg a hó, fázik a lábunk rajta. Nekünk sajnos nincs olyan jó meleg lábbelink, mint nektek – magyarázták a cinkék.

Manó fejében zakatolni kezdtek a fogaskerekek, hogyan segíthetne még a madaraknak. Ha nem a hóra borítanák a magokat, hanem más felületre, fagyoskodás nélkül falatozhatnának.

– Mit szólnátok, ha barkácsolnék egy madáretetőt?

Olvass tovább →

A madáretető 1. rész

/ Üveges Szilvia

Hatalmas pelyhekben hullott a hó. A földet, a fák és bokrok csupasz ágait fehér takaró vonta be. Erdővári Manó forró teát kortyolgatott, és az ablakon át gyönyörködött a látványban. Amikor letette a kiürült bögrét, úgy döntött, sétára indul az erdőben. Szerette, amikor a friss hóban taposhat, és a cipője nyom mintát az érintetlen fehér lepelbe.

Rétegesen felöltözött, hótaposót húzott, vastag télikabátot, sapkát, sálat öltött, és útnak eredt.

Az erdő szokatlan csenddel várta az arra járót. Manó talpa alatt ropogott a hó, más nesz azonban nem hallatszott. Erdővári Manó úgy érezte, mintha egyedül lenne a világon. Akár meg is ijedhetett volna, de a különös hangulat megnyugtatóan hatott rá.

A némaság viszont még a behavazott erdőben sem tart örökké. Manó fülét hamarosan halk kuncogás ütötte meg. A hang irányába kanyarodott. Ahogy közeledett, a nevetés kacagássá erősödött, és ismerőssé vált. Mielőtt odaért volna, már tudta, ki az.

Kedves barátja, az erdőben lakó aprócska lány, Esthajnal élvezte a hóesést. Kezével kapkodott a lefelé keringő hópihék után, és ha sikerült egyet elcsípnie, nevetve figyelte, ahogyan az elolvad a tenyerén.

– Olyan csodás ez a hóesés! – fogadta Manót lelkesen. – Már alig vártam! Készítünk hóembert?

Manó mosolyogva egyezett bele, és nekiálltak nagy hógolyót gyúrni a hóember pocakjának. De hiába forgatták, tapasztgatták a pelyheket, azok nem akartak összeragadni. Minden igyekezetük ellenére újra meg újra széthullottak.

Olvass tovább →

Szabad, mint a madár

/ Üveges Szilvia

Mi sül ki abból, ha két író egymásnak passzolgat egy születő történetet? Nos, ha egy hullámhosszon vannak, akkor meglepően egységes ifjúsági regény kerülhet ki a klaviatúrájuk alól. Legalábbis ez történt A négy madár titka című regény esetében. Két jól ismert, kortárs, ifjúsági szerző, Berg Judit és Kertész Erzsi pontosan így írta meg a szóban forgó könyvet, s az izgalmas vállalkozás végeredménye lebilincselő, kisiskolásoknak szóló krimi lett, melyben Kiki a barátja, Gerda és annak nagypapája után nyomoz, akik nyom nélkül eltűntek.

Nem kell semmi rosszra gondolni, a történetben a mindenre elszánt rosszfiúknak nincs alkalmuk olyan tetteket elkövetni, melyek még nem a célkorosztálynak valók. Követnek, megfigyelnek, Kikit ugyan egyszer elrabolják és bezárják, valamint a nagypapa irodáját többször átkutatják egy csodás találmány után, de ennél súlyosabb dolgok nem történnek. Viszont a végén természetesen pórul járnak – de ezt talán írnom sem kell.

A borító tetszetős, belül néhány kisebb grafika található

Ellenben bőven akadnak megfejtendő rejtélyek: egy különös ládika, a benne található kulcs, egy feladványokkal teli versike, őrangyalként vigyázó szobor, a már említett találmányt tartalmazó furcsa tégelyek – és egy veréb, amely állandóan felbukkan Kiki körül, sőt a veszélyekre is hangos csipogással figyelmezteti őt. A végére persze minden kiderül és megoldódik, de addig együtt gondolkodhatunk Kikivel.

Olvass tovább →

A bordó falevél és az őz 2. rész

/ Üveges Szilvia

Kisvártatva sok-sok madár jelent meg, annyian voltak, hogy egészen szürke lett tőlük az ég. Leszálltak a közeli fákra, bokrokra, sőt a földre is.

– Köszönöm, hogy eljöttetek. A segítségeteket kérem – kezdte Erdővári Manó, és röviden elmondta az őz történetét.

A szárnyasok figyelmesen hallgatták, utána ismét felemelkedtek, és pillanatok alatt eltűntek.

– Most várunk – jegyezte meg Manó, s addig is az őzzel együtt újabb szép falevelek után kezdett kutakodni a földön. Mire megtelt a keze gyönyörű, színes levelekkel, visszaérkezett egy rigó. A madárka lihegve ereszkedett le mellettük.

– Megtaláltam anyukádat – hadarta lelkesen az őznek.

– Hol van? – kapott a szón a fiatal állat.

Olvass tovább →

A csiga boltba megy

/ Üveges Szilvia

A kis csiga egyik délután észrevette, hogy elfogyott otthon a ropi. Nagyon szerette a ropit! Nem teketóriázott sokat, elindult a boltba.

Igen ám, de a bolt a forgalmas főút túloldalán volt, s ezen az úttesten soha nem könnyű átkelni. A csiga azonban nem ijedt meg a feladattól. Átmászott az árkon, majd megállt az útpadkán. Szétnézett, ahogyan az anyukája tanította: előbb balra, aztán jobbra fordította a fejét. Mindkét irányból jöttek az autók.

– Egyszer csak elfogynak – bizakodott a csiga, és türelmesen várt.

De a járművek csak jöttek és mentek. Néha előfordult, hogy hosszabb ideig nem érkezett semmi se balról, se jobbról, de a csiga nem mert átmenni. Mivel alacsony termetű volt, nem látott el messzire, nem tudta, mikor bukkan fel a következő kocsi. Mivel pedig lassan mozog, nem tud elszaladni vagy elugrani, ha meglepetésszerűen előkerül egy újabb autó, busz vagy netán kamion.

Sokáig várakozott, végül pityeregni kezdett.

Olvass tovább →

A kétfülű kutya és a négylábú macska

/ Üveges Szilvia

A kétfülű kutya a tóparton sétált, és a víztükörben csodálta magát.

– Nahát, milyen különleges vagyok! – áradozott, ahogy szemügyre vette képmását.

Arra járt a négylábú macska, és meghallotta a kutya beszédét.

– Ki lehet ez a csodálatos lény? Megnézem – határozta el a cica, és kiszaladt a tópartra. – Ki vagy te? – kérdezte, amikor meglátta az ebet.

– A kétfülű kutya vagyok, a legérdekesebb állat a világon – válaszolta amaz büszkén. – És benned kit tisztelhetek?

– A négylábú macska vagyok, szintén egyedi és megismételhetetlen – felelte dagadó mellkassal a cica. – Mit csinálsz itt? – érdeklődött újdonsült ismerősétől.

– Magamat bámulom a víz tükrében – mutatott a tóra a kutya.

– Nahát, én is ott vagyok – ámult el a macska, s attól a pillanattól kezdve már ketten sétálgattak a parton, képmásukat mustrálva.

Hamarosan kiugrott a vízből egy hal, és az általa keltett hullámok összezavarták a tükörképeket. A kétfülű kutya és a négylábú macska felháborodva tiltakozott, mire a hal tátogott valamit.

Olvass tovább →

A civakodó madarak esete

/ Üveges Szilvia

Egyszer volt, hol nem volt… élt egy varjú a szántóföldön. Szeretett ott lakni, hiszen tavasztól őszig terített asztalhoz hasonlított a táj. Bőségesen talált ennivalót, a források, patakok oltották a szomját, és szárnyalhatott kedvére, nem zavarta semmi.

Télen azonban elfogytak a finom falatok. Hiába honolt csend és nyugalom, a varjú kénytelen volt bemerészkedni a városba. Abban reménykedett, hátha talál ott élelmet. Sokáig körözött a levegőben, amíg rá nem bukkant egy kertre, ahol nagy diófa állt. Körülötte a földön sok-sok dió hevert; a termést nem szedték össze a kert gazdái.

– Ez éppen jó lesz nekem – gondolta a varjú.

Olvass tovább →