Babber – mint oly sok kisfiú – nagyon szerette a lovagos történeteket. A nagypapája sokszor mesélt neki csillogó kardot viselő vitézekről, akik paripájukon vágtázva bátran megvívnak a sárkányokkal, és védelmezik a gyengébbeket. Babber áhítattal hallgatta a meséket. Ha felnő, bizony ő is lovag lesz!
Miután beköszöntött a tél, Babber – ahogyan a többi kisgyerek is – nagyon várta a karácsonyt.
A kis hangya – társaihoz hasonlóan – szorgalmasan gyűjtötte az ennivalót télre. Reggeltől napestig dolgozott, hogy az éléskamrában minél több és több finom falat sorakozzon, mire beköszönt a zimankó.
Egy szép, nyári napon a kis hangya egy nagy kertben keresgélt. A kert közel volt a boly fészkéhez, és remélte, hogy talál valamit a fűben, amit magával vihet. Araszolgatott, nézelődött, figyelt, kissé el is kanyarodott a többiektől, de vigyázott, ne veszítse őket teljesen szem elől.
Lassan haladt, de úgy tűnt, nem talál errefelé semmit. Éppen vissza akart fordulni, amikor szokatlan dolgot vett észre a füvön. Mi lehet ez? A tárgy egészen nagy volt, sokkal nagyobb, mint ő. Valamilyen étel? Odament, megtapogatta, sőt meg is kóstolta. Hiszen ez nagyon finom! – állapította meg magában.
A kis piros autó – amelyik az óvoda öltözőszekrényén parkolt, és az egyik kisfiú jele volt – szívesen járt az udvarra a délutáni alvásidő alatt. Beszélgetett barátjával, az úthengerrel, kedvére robogott fel-alá, néha még a csúszdára is felkapaszkodott, hogy lecsusszanhasson.
Szerette azt a szabadságot, amelyben az udvaron része volt, de egyre gyakrabban pillantott ki a kapun. Arra gondolt, jó lenne felfedezni, mi van a kapun túl. Talán még érdekesebb, mint az udvar.
A kisfiam szeptember elején kezdte az óvodát. Mivel nem járt bölcsődébe, az utóbbi hónapokban igyekeztünk tudatosan készülni. Sokat beszélgettünk, ellátogattunk az oviba, megnéztük a csoportszobát, megismerkedtünk az óvónőkkel – és persze olvastunk.
A kis piros autó az óvoda öltözőszekrényén parkolt. Ő volt az egyik kisfiú jele. Éjjel-nappal ott őrködött, őrizte a kisfiú holmiját, s egyúttal mutatta, hogy mindenkinek egyértelmű legyen: ez a gazdája helye. De a kis piros autó néha már nagyon unatkozott az öltözőszekrényen.
– De jó lenne kicsit gurulni, világot látni! – ábrándozott.
Széthajtogatható leporellókkal kezdtük az olvasást a kisfiammal. Akkor, amikor már meg tudtam támasztani az ölemben úgy, hogy közben a könyvet is tarthassam. Nézegette a színes képeket, én meg olvastam a szöveget. Amíg meg nem tanultam fejből őket. 🙂 Először verseket. Később meséket is. Néha még ma is előveszi ezeket, amikor – általában hosszabb történetek után – még valami rövidebbet választhat lefekvés előtt.
A vízforraló egy szép nyári napon egyszerűen megunta, hogy állandóan csak vizet forral.
– Bárcsak kenyérpirító lehetnék – sóhajtozott. – Sokkal érdekesebb a munkája, és nem kell minden nap többször elvégeznie ugyanazt, mint nekem. És az a kenyérillat, amely belőle száll! És a minták, amelyeket a szeletek oldalára rajzol! Bárcsak kenyérpirító lehetnék…
Volt egyszer egy sárga kamion, amelyik nagyon szeretett utazni. Sofőrjével bejárta az országutakat, autópályákat, szállítottak ruhákat, bútorokat, konzerveket, sőt egyszer még kacsákat is. Bejártak sok-sok vidéket, és már rég nem használtak térképet; tudták, melyik út merre vezet.
Egyik nap széles, forgalmas autópályán haladtak. Éppen ruhákat szállítottak egy nagy cég raktárába. Szépen sütött a nap, kellemes útjuk volt. Egyszer azonban a sofőr szisszenésre lett figyelmes, és nemsokára úgy érezte, mintha döcögnének. Olvass tovább →
Teki, a kis teknősbéka egy szép napos délelőttön nagyon unatkozott egyedül.
– Bárcsak lenne játszópajtásom – sóhajtott, majd úgy döntött, keres magának egyet.
Így aztán lassú, komótos léptekkel – ahogy tőle telik – elindult. Először a zsiráffal találkozott.
A szomjazó biliről szóló mesét – nem meglepő módon – a szobatisztasággal vívott küzdelem ihlette. Már réges-régen elmúlt kétéves a kisfiam, és ő még mindig nem akart ráülni a bilire. Aztán végre valahára hajlandó volt rácsücsülni – csak éppen mesélnem kellett neki valamit, hogy két másodpercnél tovább is rajta maradjon.