Egy csúnya, esős napon Babber lovag kedvetlenül ténfergett a lakásban. Apa reggel elment dolgozni. Anyának pedig sok dolga volt aznap; mosott, teregetett, ebédet főzött, fürdőszobát takarított. Babber lovag eleinte segített neki, de aztán hamar megunta.

– Játsszunk inkább! – kérte anyát.

– Ne haragudj, de előbb be kell fejeznem a munkát. Ha mindennel készen leszek, játszom veled – ígérte meg az anyukája. – Addig foglald el magad! Tudsz te egyedül is játszani.

Ez igaz is volt, legtöbbször elszórakoztatta magát Babber. Felpattant a hintalóra, megküzdött a képzeletbeli sárkánnyal, vagy képeskönyveket nézegetett, esetleg a kisautóit tologatta. Most azonban semmihez nem volt kedve. Bármibe fogott, pillanatok alatt megunta. Így járt a rajzolgatással, a kirakóval, még a lovagosdi sem kötötte le sokáig.

– Nem kaphatnék új játékot? – kérdezte meg anyától.

– Bőven van játékod, Babber – ráncolta a homlokát anya. – Nincs minden nap születésnap meg karácsony – tette hozzá. – Vegyél elő valamit, amivel már régen játszottál – javasolta.

Babber lovag bement a szobájába, de tanácstalanul nézegetett körbe-körbe. Maga sem tudta, mihez lenne kedve. Hirtelen kopogtattak az ablakon. Babber odanézett, és barátját, Erdővári Manót pillantotta meg.

– Szia! De jó, hogy jöttél! – örült meg Babber lovag. – Most legalább lesz játszótársam! Már nagyon unatkoztam egyedül.

– Unatkoztál? – ámult Erdővári Manó. – Hogyan unatkozhattál ennyi jó játék között? Megmutatod a kedvenceidet?

Babber felpattant a hintalóra, Manó pedig mögé ült. Vágtáztak, aztán Babber megvívott a sárkánnyal és a többi lovaggal, végül kiszabadította a királylányt. Később elővették az építőkockákat, garázst építettek az autóknak. Bekapcsolták a kisvonatot, az vígan zötyögött a síneken, Babber volt az állomásfőnök, Manó pedig a masiniszta.

– Van varázstáblám is – újságolta Babber.

– Mit tud a varázstáblád? – kérdezte Manó.

– Rajzolok rá, aztán gyorsan eltüntethetem az egészet, és készíthetek másik rajzot – magyarázta Babber.

– Kipróbálom – lelkesedett Manó.

Rajzoltak házikót, felhőt, esőt, aztán teherautót és buszt, végül virágokat meg fákat. Utána az ujjbábok strandolni mentek – persze csak játékból -, és a folyóparton az elefánt lespriccelte a békát. A béka ezen megsértődött, így Babber és Manó újabb elfoglaltságot kerestek. Leültek gyurmázni. Palacsintát nyújtottak, majd fasírtgolyókat formáztak a gyurmából, végül gilisztát csavartak belőle.

Miután elpakolták a gyurmát, autóversenyt rendeztek. A szőnyegen jelölték ki a pályát, felsorakoztatták a versenyautókat, és Erdővári Manó megadta a rajtjelet. Babber kedvenc sárga kocsija nyerte a futamot, de Manó piros Ferrarija alig maradt le mögötte. Pihenésképpen átlapozgatták Babber lovag teherautós képeskönyvét, s mire a végére értek, meghallották anya hangját.

– Babber, kész az ebéd, lassan fejezd be a játékot, és moss kezet! Nagyon ügyesen eljátszottál – dicsérte meg anya.

Erdővári Manó meglepődve pillantott cimborájára.

– Hűha, így eltelt az idő? Sietnem kell, már engem is vár az anyukám ebédre – mondta. – Jót játszottunk, igaz?

– Bizony – bólintott Babber.

– Ennyi remek játék között nem lehet unatkozni! – nevetett Manó. – Máskor csak képzeld el, hogy itt vagyok, és megmutatod nekem a játékaidat! Akkor biztosan nem unod el magad!

Babber megfogadta Erdővári Manó tanácsát. Hosszú, esős napokon azt játszotta, hogy meglátogatja a barátja, és együtt kipróbálják a játékait. Így tényleg nem unatkozott többé.