A szilaj lovacska története

Élt egyszer egy kedves, fiatal lovacska, aki nagyon szeretett szabadon vágtatni. Szerencséjére ezt sokszor megtehette az otthonához közeli réten. Az édesanyja néha ugyan figyelmeztette, hogy ne rohanjon ész nélkül, mert annak könnyen baleset lehet a vége. A lovacska azonban nehezen hitte el ezt. Ugyan mi baj történhet vele a réten?

Egyik nap a karámban bámészkodott édesanyja mellett. Alig várta, hogy újra kiengedjék kicsit, és kedvére roboghasson a fűben. Mikor mehetek már? Mikor mehetek már? – zakatolt fejében a türelmetlen kérdés.

Végre megérkeztek az emberek, ám most nem tárták előtte szélesre a kaput. Beléptek, majd gondosan bereteszelték az ajtót. Nem üres kézzel jöttek; a lovacska felismerte a nyerget és a zablát. Sokszor látta már a többi lovon, édesanyján is. Vajon most kire teszik fel ezeket? – töprengett. Megrémült, amikor észrevette, hogy egyenesen felé közelednek.

Olvass tovább →

Az ingaóra

Peti nagyon szerette azt az ingaórát, amelyik a nagyszülei otthonában lógott az étkező falán. Tik-tak, tik-tak, tik-tak – az inga pontosan lendült jobbra, aztán balra. Jobbra, balra, jobbra, balra. Nagypapa azt mondta, az ingaórát minden nap fel kell húzni, különben megállna.

Vajon mi történne akkor? – töprengett el Peti. Megállna az idő? Nagymama keze megtorpanna a lábas fölött, apa pedig folyton ugyanazt az oldalát olvasná az újságnak? És akkor ki húzná fel újra az órát, hogy ismét elinduljon az idő?

Nyáron nagymamáék elutaztak néhány napra rokonokhoz. Egyik délután Peti a szüleivel elment a lakásukra, hogy kiürítsék a postaládát, és meglocsolják a növényeket. Peti furcsának találta az üres szobákat. Érezte, hogy valami nem stimmel. Minden helyiségbe bekukkantott, és mindenhol ezt a különös hangulatot tapasztalta. Az étkezőben végül rájött, mi a baj. Nem járt a falióra! A nagy inga mozdulatlanul állt! Persze érthető, hiszen nem volt itthon senki, hogy felhúzza.

Olvass tovább →

Az elkóborolt zokni

Peti legtöbbször jókedvűen ébredt reggelente, de ezúttal nehezen tért magához, és szokatlanul álmosan kászálódott ki az ágyból. Felhúzta a papucsát, de kacsalábra sikerült, így csoszogott ki a fürdőszobába. Ő maga észre sem vette, anya szólt neki, hogy fordítva vette fel.

Utána visszabaktatott a szobába, ahol anya kikészítette a ruháját. Peti már ügyesen öltözködött egyedül, így anya kiment reggelit készíteni. Peti leült az ágy szélére, levette a pizsamafelsőjét, aztán belebújt az atlétába és a pulóverébe. Letette a pizsama másik részét is, és felhúzta az alsónadrágját, majd a bal zoknit. A jobb lábra valót azonban nem látta. Felemelte a nadrágját, hátha alatta van, de nem volt ott. Körülnézett, de nyomát sem látta a zokninak. Most mit tegyen?

Olvass tovább →

A játékbaba új életei

A játékbaba kíváncsian várt a dobozban. Nemrég készült el a gyárban, ahonnan egy játékboltba szállították. Néhány nap után megvásárolták, egy szatyorban utazott, majd díszes csomagolópapírba vonták a dobozt, és nem látott ki rajta, pedig átlátszó volt az eleje. Ismét várakozott tehát. Kíváncsi volt, mi történik vele, hová kerül.

Csengettyűszót, vidám hangokat hallott, s hamarosan kibontották a csomagolásból, sőt a dobozból is kiemelték. Kedves kislány ölelte magához, aki nagyon örült neki. Mellette magas, szépen feldíszített karácsonyfa állt. A játékbaba lopva körbepillantott. Szóval itt fogok élni, és ez a kislány fog velem játszani – állapította meg magában a baba. Nem is tévedett.

A kislány elnevezte őt Izabetnek. Csoda tudja, honnan jutott eszébe ezt a név, mindenesetre a baba gyorsan megszokta, hogy így szólítják. Ő lett a kislány kedvence, nem múlt el úgy nap, hogy ne játszott volna vele. Ringatta, dajkálta, öltöztette, néha fürdette is Izabetet. A baba élvezte, hogy jó dolga van, kényeztetik, szeretik.

Olvass tovább →

Az öreg autó karácsonyi ajándéka

Az öreg autó nem szerette a telet. A hideg időjárás megviselte az alkatrészeit, csúszósak voltak az utak, és nehezebben indult a motorja is. Mégis várta a decembert. Varázslatosnak érezte ezt a hónapot a gyönyörű fényekkel, a készülő finomságok illatával, a közelgő ünnep hangulatával.

Vajon én is kapok karácsonyi ajándékot? – töprengett az öreg járgány. Sokat állt a garázsban, volt ideje ábrándozni. De jó lenne valami meglepetés! – gondolta. – Például új üléshuzat. Szürke vagy sötétkék színű. Esetleg új felnik. Szépek, elegánsak.

Az öreg autó karácsony előtt három nappal bevásárolni készült. Csakhogy hiába fordult el a slusszkulcs, nem történt semmi. Néma csönd, a motor nem indult. Az öreg autó megrémült. Éppen most romlik el, amikor a legnagyobb szükség van a segítségére! Pont az ünnepek előtt! Ugyan mi baja lehet? Az öreg kocsi tudta magáról, hogy nem fiatal már, és bármikor előfordulhat, hogy ez-az meghibásodik benne, mégis nagyon elkeseredett. Az ilyesmi sosem jön jókor, de éppen most a lehető legrosszabbkor esett meg vele!

Olvass tovább →

Hogyan szerette meg Berci a telet?

Berci mókus nem szerette a telet. Egész nyáron gyűjtögette a finom falatokat az éléskamrájába, amikor pedig beköszöntött a hideg időjárás, behúzódott az odújába, és tavaszig ki sem dugta az orrát. Eszegetett, pihengetett a kuckójában, amíg odakint zimankó volt.

Így tervezte a téli hónapokat ebben az esztendőben is Berci. Amikor lehullottak a fákról a levelek, és reggelente sűrű köd szállt a tájra, Berci úgy döntött, itt az ideje visszavonulni. Megkereste a barátait, hogy – ahogy szokta – elköszönjön tőlük. Vilmos, a varjú azonban csak csóválta a fejét.

– Miért akarsz megint hónapokra elbújni? – értetlenkedett.

– Nem szeretem a telet – válaszolta Berci. – Hideg van, fúj a szél, kellemetlen kint lenni.

– Dehogyis az! – vágta rá Vilmos. – A vastag bundád megvéd a hidegtől, és annyi jó mókában van részünk télen! Amikor leesik a hó, lehet hógolyózni, szánkázni, csúszkálni a tó jegén… Nagyon jól szórakozunk, de te így kimaradsz a mulatságból!

Olvass tovább →

Az öreg autó a nagyvárosban

Az öreg autó már ritkán gurult ki az utakra. Olykor-olykor elment a boltba vagy a piacra, néhanapján meg rászánta magát egy kis kirándulásra. Mert ugyan eljárt felette az idő, és nyugalomra meg sok pihenésre vágyott, de még neki is unalmas volt állandóan a garázsban ácsorogni.

Egyik reggel ismét mehetnékje támadt. Merre vegye az irányt? Eszébe jutott a nyüzsgő nagyváros, rengeteg járművel, sok-sok közlekedési lámpával, magas épületekkel, folyóval, hidakkal, műemlékekkel. Jó lenne újra látni – gondolta. Nem merengett tovább, nyílt a garázsajtó, indult is. Szokásához híven először tankolt, mindent, amit kell, ellenőrzött, majd az autópálya felé kanyarodott.

A nap szépen sütött, a forgalom kicsi volt, az öreg autó jó tempóban haladt úti célja felé. Csak a nagyváros környéki dombok izzasztották meg, nehezen, lassan kapaszkodott fel az emelkedőkön. A többiek elrohantak mellette, de nem bánta, nem sietett sehová.

Aztán megérkezett a nagyvárosba. Soksávos úton araszoltak a belváros felé a járművek. Az öreg autó csak pislogott ide-oda, még nagyobb volt a nyüzsgés és a forgalom, mint ahogy az emlékeiben élt.

Olvass tovább →

Babber lovag az óvodában

Babber lovag izgatottan várta azt a napot, amikor elkezdhetett óvodába járni. Anya gyakran beszélt neki az oviról, néhányszor jártak is ott. Rengeteg játék volt a polcokon, sok-sok gyerek a szobákban, az óvó nénik pedig kedvesen fogadták.

Egyetlen dolog miatt nem örült annak, hogy már ovis nagyfiú lesz. El sem tudta képzelni, hogyan telnek majd a napok anya nélkül. Kinek fog szólni, ha pisilni kell? Ki törli meg az orrát? Ki segít felöltözni? Ki ad neki tízórait? Ki játszik vele?

Az első napon azonban boldog várakozással lépte át az óvoda kapuját Babber lovag, és jól érezte ott magát. Anya még csak kis időre ment el, de Babber olyan sok újdonságot látott, hogy szinte észre sem vette a hiányát. Másnap még mindig érdekesnek találta az óvodát, de délben azért már nagyon várta anyát. A következő reggel nehezen búcsúzott el, nem szívesen vette tudomásul, hogy egyedül kell ott maradnia. A negyedik napon sírva kapaszkodott anya nyakába, és bizony kellett egy kis idő, míg megnyugodott.

De nem lett jókedve később sem. Szomorúan nézegette a játékokat és a többi gyereket. Idegennek érezte őket is, az óvó néniket is. Bárcsak itt lenne anya! – gondolta Babber, és könnyek szöktek a szemébe.

– Mit látok, csak nem pityeregsz? – szólt rá egy ismerős hang.

Olvass tovább →

Az öreg autó a tóparton

Az öreg autó egy szép, napfényes reggelen úgy döntött, elmegy kirándulni. Legutóbb a hegyekben járt, ezúttal viszont könnyebb célpontot választott magának: tópartot. Fiatalon járt egy csodálatos helyen, s arra gondolt, jó lenne újra látni és ott kocsikázni.

Az ötletet gyorsan tett követte, elment tankolni, ellenőrizte a guminyomást, és nekivágott a hosszú útnak. Úgy emlékezett, messze van az a gyönyörű tó, de nem esett már jól a száguldás, nem sietett. Élvezte az utazást, a lágy szellőt, a csekély forgalmat az autópályán.

Egész nap ment, és estére sem ért oda. Ennyire messze van? – csodálkozott magában, amikor sötétedni kezdett, és reménykedett, hogy nem tévedt el. Amikor lement a nap, félreállt egy parkolóba, és ott éjszakázott. Igyekezett kipihenni magát, hogy másnap folytathassa az utat. Mi tagadás, elfáradt, elszokott már attól, hogy reggeltől estig rója a kilométereket.

Olvass tovább →

Az öreg autó a szerpentinen

Az öreg autó már nagyon régi járgány volt. Nem is sokat furikázott, legtöbbször csak a garázsban pihent. Néha elgurult a boltba vagy a piacra, és amikor hazaért, általában nagyon fáradtnak érezte magát.

Egyik reggel gyönyörű, napsütéses időre ébredt. De jó lenne kirándulni ebben a szép időben! – gondolta magában, és eszébe jutott, mikor fiatalon szebbnél szebb vidékeken barangolt.

– Milyen csodás lenne újra látni a hegyeket! – sóhajtotta. – Vajon fel tudnék még kapaszkodni az emelkedőn? – töprengett.

S ahogy felidézte magában a vadregényes erdők, a szerpentin és a lélegzetelállító panoráma képét, egyre inkább elfogta a vágy, hogy újra átélhesse mindezt.

– Lesz, ami lesz, én megpróbálom! – döntötte el. – Elmegyek kirándulni!

Olvass tovább →