A teknős és az autós

A város melletti horgásztavak egyikében élt egy kedves teknős. Békésen, csendesen csordogáltak napjai, de szerette ezt a nyugalmat. Jól érezte magát az otthonában. Egyik nap azonban eszébe jutott, milyen régen találkozott a testvérével, aki a szomszédos tavacskánál lakik. Milyen jó lenne meglátogatni!

Nem tétovázott sokat, elhatározta, hogy másnap elmegy hozzá. Reggel tehát útra kelt. Lassan, de biztosan haladt, ahogyan a teknősök szoktak. Ám amikor közeledett célja felé, szokatlan zajra lett figyelmes. A kis teknős hamarosan ijedten látta, hogy időközben – mióta utoljára erre járt – egy út épült az erdőben, s azon sok-sok autó robogott el. Hogyan jut át a túloldalra? – rémült meg.

Olvass tovább →

A csiga boltba megy

A kis csiga egyik délután észrevette, hogy elfogyott otthon a ropi. Nagyon szerette a ropit! Nem teketóriázott sokat, elindult a boltba.

Igen ám, de a bolt a forgalmas főút túloldalán volt, s ezen az úttesten soha nem könnyű átkelni. A csiga azonban nem ijedt meg a feladattól. Átmászott az árkon, majd megállt az útpadkán. Szétnézett, ahogyan az anyukája tanította: előbb balra, aztán jobbra fordította a fejét. Mindkét irányból jöttek az autók.

– Egyszer csak elfogynak – bizakodott a csiga, és türelmesen várt.

De a járművek csak jöttek és mentek. Néha előfordult, hogy hosszabb ideig nem érkezett semmi se balról, se jobbról, de a csiga nem mert átmenni. Mivel alacsony termetű volt, nem látott el messzire, nem tudta, mikor bukkan fel a következő kocsi. Mivel pedig lassan mozog, nem tud elszaladni vagy elugrani, ha meglepetésszerűen előkerül egy újabb autó, busz vagy netán kamion.

Sokáig várakozott, végül pityeregni kezdett.

Olvass tovább →

A húsvéti nyuszi naptára – 2. rész

Ment, mendegélt, míg egy erős sodrású, széles folyóhoz nem ért. Akárhogy meresztgette a szemét, nem látott sehol hidat.

– Hogy kelek át ezen a nagy vízen? – sóhajtott a nyuszi.

– Majd én segítek neked – hallatszott egy hang a közeli fáról. A nyuszi megfordult, és egy varjút vett észre.

A fényes fekete tollú madár a nyuszi mellé röppent.

– Ülj fel rám, kapaszkodj, és elviszlek egy darabig – mondta a varjú.

– Elbírsz engem? – aggodalmaskodott a nyuszi.

– Erős vagyok, ne félj! – jött a válasz.

Olvass tovább →

A húsvéti nyuszi naptára

Amikor a hóvirágok kinyíltak, és a nárciszok hegye is kibújt a föld alól, a kis fehér nyuszi tavaszi nagytakarítást tartott otthonában. Bizony már ráfért a lomtalanítás és a tisztogatás a kuckójára, így igyekezett alapos munkát végezni. El is fáradt estére, jólesett ágyba bújni és aludni egy nagyot.

Másnap a kis fehér nyuszi meg akarta nézni a naptárát, szerette volna megtudni, idén mikor lesz húsvét. De nem találta a kalendáriumot; tegnap a nagy rendrakásban eltehette, de nem emlékezett, hová. Egyre kétségbeesettebben kereste a naptárt, de hiába… Még a szemetest is feltúrta, hasztalan… Az előző esti szép rendnek nyoma sem maradt, a nyuszi mindent felforgatott, ám eredménytelenül.

– Mi lesz most a húsvéttal? – pityeredett el, mert nem akármilyen tapsifüles volt ő, hanem személyesen a húsvéti nyuszi. – Nem tudom, mikorra kell megfestenem a tojásokat és eldugnom a kertekben!

Olvass tovább →

Az elveszett könyv

Egy szép nyári napon Erdővári Manó éppen otthonában olvasgatott, amikor keserves sírás ütötte meg a fülét. Tüstént felkapta a fejét, és elindult megkeresni a hang forrását. Érezte, nem jöhet messziről… csak innen az erdőből. Hamarosan meg is találta: egy egészen kicsi lány zokogott kétségbeesetten egy kis faház verandáján.

– Szia! Erdővári Manó vagyok – mutatkozott be udvariasan Manó. – Miért sírsz?

A kislány meglepődött, egy pillanatra még sírni is elfelejtett. Majd újra folyni kezdtek a könnyei. Csak csorogtak és csorogtak…

– Esthajnalnak hívnak – pityeregte –, és azért sírok, mert nem találom a kedvenc könyvemet. Anyu azt mondta, segít megkeresni, de csak később, mert most dolga van. Mi van, ha nem lesz meg?

– Ne sírj, én segítek megkeresni – ajánlkozott Manó, aki megsajnálta a kislányt.

Olvass tovább →

Liftes mese

Egy borús délelőttön elromlott az egyik lift a tízemeletes házban. A házmester kitett egy papírt a felvonó ajtajára, így tájékoztatván a lakókat, hogy a lift nem működik, szíveskedjenek a másikat használni, és intézkedik a javításról. Aztán felhívta a liftszerelőt, hogy megkérdezze, mikor tudná megnézni az elromlott szerkezetet. A szerelőnek épp sok munkája volt, aznap már nem ért rá, talán holnap be tudja ütemezni, mondta.

Csakhogy délután szokatlan dolog történt. Az ötödiken lakó Joli néni éppen a bevásárlásból érkezett haza, beszállt a másik liftbe, és megnyomta a gombot. A felvonó azonban nem mozdult. Joli néni újra és újra próbálkozott, de nem történt semmi. A lift meg sem moccant. Joli néni kilépett a liftből, és becsengetett a házmesterhez, hogy szóljon, a másik lift sem megy. A házmester csodálkozva követte Joli nénit a felvonóhoz, és maga tette próbára a szerkezetet. De hiába nyomta meg bármelyik gombot, a lift semmit nem csinált, az ajtó sem záródott be. A házmester bosszankodva csóválta a fejét. Még sosem fordult elő, hogy mindkét lift egyszerre romoljon el.

Olvass tovább →

Erdővári Manó és az eltévedt felhő

Erdővári Manó jól megérdemelt pihenését töltötte a Napfényes Tisztáson, amely arról volt híres, hogy ott mindig sütött a nap. Manó kivitte a pikniktakaróját, enni- és innivalót meg egy izgalmas könyvet, hogy pihenjen néhány órát. Kényelembe helyezte magát, s miközben olvasott, kortyolgatott az üdítőjéből, néha pedig falatozgatott.

Éppen a könyv legérdekesebb részénél járt, amikor egy vízcsepp pottyant a fejére. Aztán még egy. Majd a kezére egy harmadik. Manó csodálkozva nézett fel, hiszen a Napfényes Tisztáson soha nem szokott esni az eső, csak néha meglocsolják a tündérek, hogy a növények ne szomjazzanak. De kizárólag kora reggel vagy este szoktak öntözni, amikor senki nincs itt.

Szóval Manó feltekintett az égre, és meglepődve vette észre, hogy pontosan fölötte egy felhő pityereg. Vajon hogy került ide? És miért sír?

– Szia! Segíthetek? – szólította meg barátságosan Erdővári Manó a felhőt.

– Eltévedtem! – panaszolta a felhő kétségbeesett arccal.

Olvass tovább →

Babber lovag és az elkóborolt cica

Babber lovag sétálni indult az édesanyjával. Ám alig két háznyira az otthonuktól nyöszörgést hallottak. A kétségbeesett hangocska az árok felől jött. Babber kíváncsian nézett oda, és egy egészen apró cicát vett észre. A macska ijedten nyávogva próbált kikapaszkodni a mélyből. Nagyon kicsi és gyámoltalan volt.

– Nézd, anya, egy cica! – mutatta Babber izgatottan.

– Igen – válaszolta anya mosolyogva.

– Ki tud jönni onnan? – kérdezte Babber lovag aggodalmaskodva.

– Szerintem megoldja, a macskák ügyesek – felelte anya, és abban a pillanatban a cica tényleg kimászott.

Ám hiába volt kint, láthatóan nem tudta, merre menjen. Zavartan téblábolt, elveszettnek tűnt.

– Most mi lesz vele? – pislogott Babber.

– Valószínűleg elkóborolt, és most nem talál haza – jegyezte meg anya. – Még nagyon aprócska, egyedül nem boldogul.

Olvass tovább →