A csodálatos pillangó

A pillangó egy napos késő tavaszi délelőttön tűnt fel az udvaron. A járda szélén pihent meg, kicsit úgy festett, mintha mindig ugrásra – akarom mondani repülésre – készen állna. Biztosan nagyon figyelt szemeivel, lesve, mikor kell gyorsan szednie a sátorfáját és menekülnie, mikor fenyegeti valami veszély, de mivel a pillangó tekintete kifürkészhetetlen volt, ezt nem állíthatom határozottan.

Az viszont tény, hogy ez a lepke hatalmas volt, nem a szokásos kis fehér pillangót kell elképzelni, hanem azoknál sokkalta nagyobbra nőtt. Szárnyain fejedelmi minta pompázott, csodálatos színkavalkáddal lepve meg a nézelődőt. Nem is láttam még ilyen szép lepkét, legfeljebb képeskönyvekben.

Az állat meglepően közel engedett magához, nem tűnt félénknek, és ez megint megdöbbentő volt, hiszen soha azelőtt nem találkoztam ilyen bátor pillangóval. A többiek – huss! – szemvillanásnyi idő alatt tovarepültek, megközelíteni sem lehetett őket. Az udvaron napozó pillangót azonban hosszan tudtam szemlélni alig karnyújtásnyi távolságból. Olyan sokáig tűrte jelenlétemet és figyelmemet, hogy én untam el hamarabb bámulni, és elmentem dolgomra.

Olvass tovább →

Tündérmesék – másképpen

Amikor egészen kicsi lány voltam, apai nagyapám mindig egy tündérmesét mondott nekem. Mindig ugyanazt a történetet. Nem tudom, honnan ismerte, talán neki is a nagyapja mesélte. Igazi tündérmese volt, varázslattal, háromszor ismétlődő mondókával – de ennél többre sajnos nem emlékszem belőle. Korán elveszítettem a nagyapámat, és ez az ő meséje volt, utána senki nem mondta nekem. Halvány foszlányok, a mondóka részletei villannak be, de a történetet hiába kérdeztem sok évvel később a családtagoktól, senki sem tudta felidézni.

Hogy miért írtam le mindezt? Mert az utóbbi hónapokban én is olvastam a fiamnak tündérmeséket. Ezek azonban mégis más hangulatúak voltak, mint amilyen a gyerekkori emlékeimben él. Mai, modern történetek, amelyeknek tündérek a főszereplői. Berg Judit Csiribí és Panka-sorozatáról van szó.

Olvass tovább →

Olvasmányok türelmetlen totyogóknak

Amikor a kisfiam körülbelül másfél éves volt, nagyon szeretett lapozni. Lehetőleg minél gyorsabban. 🙂 Így átengedtem neki ezt a feladatot a közös olvasások alkalmával, mert nem akartam, hogy kedvét veszítse, viszont a gyors lapozgatás nem könnyítette meg a felolvasást.

Nemrég írtam egy bejegyzést arról, milyen áthidaló megoldásokat alkalmaztam, hogy a káposzta is megmaradjon, és a kecske is jóllakjon. 🙂 Az egyik trükköm az volt, hogy beszereztem néhány rövid szövegű könyvecskét. Ekkor még szigorúan csak a keménylaposak kerülhettek a kezébe, előfordult ugyanis, hogy azok sem bírták a kiképzést, elszakadtak. Sima papír szóba sem jöhetett kétéves koráig (addigra már a képek jobban érdekelték, mint a lapozás).

Néhány ismert klasszikus nekünk remekül bevált. Kellően rövidnek és szórakoztatónak bizonyultak. Íme.

Olvass tovább →

Az éhes sárkány és a királylány 2. rész

A királylány szeme elkerekedett. Mi tagadás, nem ilyen végkifejletre számított! Most mitévő legyen? Nem szeretne sárkányeleség lenni!

– Már úgy lefogytam itt, csupa csont és bőr vagyok, egy ekkora sárkány nemigen lakna jól velem – hadarta a királylány, mert hirtelen ez jutott eszébe mentő ötletként.

– A semminél ez is jobb – ismételte meg a sárkány első feje, amit néhány perccel korábban mondott.

– És utána a te részedet is megehetem a maradékból – fűzte hozzá a második, a többiek pedig lelkesen bólogattak.

Hűha, ennek a fele sem tréfa – gondolta a királylány, és agyában rémülten kutatott valami hatásos kifogás után. A következő pillanatban új ötlete támadt.

– És mondd csak, sárkány, mihez kezdtél a kerted tönkrement termésével? – kérdezte a királylány, miközben igyekezett nyugodt maradni.

– Mihez kezdtem volna? – nézett rá csodálkozva mind a hét fej. – Ott hever a földön, ha csak a madarak rá nem jártak. Ugye nem gondolod, hogy azt kellene megennem helyetted? – gyanakodott a sárkány.

Olvass tovább →

Kirándulás a klasszikus mesék világába

A Holle anyó volt az első klasszikus, régi mese, amit felolvastam a fiamnak úgy két évvel ezelőtt. Azt elég barátságosnak és könnyen emészthetőnek éreztem. Az egyéb népmesékkel, Andersen- és Grimm-történetekkel viszont még vártam – attól tartottam, ijesztő lehet a számára. Az elmúlt hónapban azonban magam vettem elő az Andersen-kötetemet, amelyből A császár új ruháját ismertettem meg vele. Úgy véltem, kezdetnek ez jó lesz, hiszen egyáltalán nem félelmetes, viszont annál mulatságosabb mese. Tetszett is neki, a végén jókat kuncogott azon, hogy pucér a császár… 🙂

Aztán az egyik esti olvasáshoz régi mesekönyvet választott a könyvespolcról. A világ leggazdagabb verebe című kötetből korábban már olvastuk az első két történetet, a címadó mellett a jégen csúszkálni akaró nyulacska esetét a rókával, a továbbiakat –  a Csizmás kandúrt, a Jancsi és Juliskát, valamint a hálátlan királyfi és a hálás állatok meséjét – viszont akkor még korainak éreztem. Most azonban a kisfiam kérte, hogy haladjunk tovább a könyvben, én pedig – pillanatnyi habozás után – úgy döntöttem, itt az idő: nézzük meg, hogyan fogadja ezeket, hiszen lassan már öt és fél éves. Azért miközben olvastam, rá-ránéztem az arcára, figyelve a reakciókat, sőt néha meg is kérdeztem, nem félelmetes-e, amit hall…

A sárga könyv az Andersen-kötetem, a feliratos papírborítója már nincs meg

Olvass tovább →

Az éhes sárkány és a királylány 1. rész

A hétfejű sárkány egyedül élt magas szirten épült, hatalmas várában. A nehezen megközelíthető erődben azonban hamar felkopott volna az álla, így volt a közelben egy gazdagon termő zöldséges- és gyümölcsöskertje, ahová gyakran kijárt. Időnként vadászott is, elejtve egy-egy nagyobb vadat, máskor meg egy-egy kósza lovag tévedt az otthonába, s bizony a hétfejű nagyon szerette a húst. Nem volt oka panaszra, mindig jutott a tányérra finom falat.

Egy különösen száraz esztendőben azonban alig termett valami a korábban szépséges kertjében. Gyümölcsből és zöldségből is csak egészen keveset tudott betakarítani, s hiába indult gyakrabban vadászatra, megfogyatkoztak a vadak is. Lovagokat pedig már nagyon-nagyon régen – legalább ezer éve – nem látott, néha el is tűnődött, léteznek-e még egyáltalán…

Egy szó, mint száz, az éléskamra kiürült, a sárkány pedig éhezni kezdett. Mind a hét feje. El is kezdte törni mind a hét fejét, hogy kitalálja, hogyan jut élelemhez. S hamarosan a harmadik kobakjában meg is született az ötlet: elrabol egy királylányt, és a megmentésére induló lovagokkal majd jóllakik. Remélte, vannak még királylányok és vitézek is, mert anélkül bizony dugába dől a terve…

Olvass tovább →

Üdvözlet a lengék különös világában

Ez a nyár a hosszabb, folytatásos mesékről is szólt számunkra, hiszen Kányádi Sándor Világlátott egérkéje után egy másik, több esténket betöltő történetbe kezdtünk. Berg Judit Lengemesék sorozatának első, Tavasz alcímet viselő könyvét olvastuk, amelyikben több, egymáshoz első pillantásra talán lazán, de mégiscsak szervesen kapcsolódó mese található. A sorrendet mindenesetre nem érdemes felcserélni, hiszen vannak olyan visszautalások, illetve következmények, amelyek csakis az előzmények ismeretében érthetőek meg.

Füttyös Vilkóval, a könyv főszereplőjével könnyen azonosul egy gyerek: Vilkó éles eszű, merész, és alig várja, hogy belépjen a felnőttek világába, ám hiába ügyesebb, okosabb és bátrabb társainál, a haja nem akar bebarnulni – s bizony ez a feltétele annak, hogy felnőtté avassák. Így hiába vágyakozik, gyerek marad… Ráadásul gyakran megbüntetik, mivel rendre feszegeti, sőt néha megszegi a szabályokat. Viszont remek ötletei vannak, például veszélyjelző hálózatat épít ki a Nádtengerben.

Füttyös Vilkóval könnyen azonosulhatnak a gyerekek

Olvass tovább →

A kis piros autó kirándul 2. rész

A kis piros autó reménykedett benne, hogy már nem lesz újabb akadály előtte, és végre kiér a rengetegből, de tévedett. Az út kis idő múlva egyenesen egy békésen csordogáló patakba vezetett, majd annak a túlsó partján bukkant fel újra. A kis piros autó ismét megtorpant. Hiszen ő nem terepjáró, nem tud átkelni a vízen! Kerekével óvatosan belepöccintett egy kavicsot a patakba, hogy lássa, milyen mély a víz. A kavics jókora csobbanással csapódott a mederbe. Ez bizony mélyebb lehet, mint amin át tud gurulni. A kis piros autó elmélyülten töprengett. Hogyan oldja meg ezt a helyzetet? Ha esetleg nekifut, talán át tudja ugratni, nem túl széles ez a patak – vetődött fel benne az ötlet.

Mivel jobb gondolata nem támadt, és visszafordulni sem volt kedve, úgy döntött, megpróbálja átugrani a vizet. Képes vagyok rá – biztatta magát. Tolatott, majd nagy lendületet vett, szinte kilőtt. Felgyorsított, és nekirugaszkodott a pataknak. Felemelkedett, átrepült felette, épp a túloldalon folytatódó úton érve földet. A kis piros autó nagyot huppant, de átjutott az újabb akadályon, és karcolás nélkül megúszta a mutatványt. Mehetett tovább.

Olvass tovább →

A kis piros autó kirándul 1. rész

A kis piros autó aprócska, de fürge jármű volt. Nap mint nap vígan robogott fel-alá a városban, s a zöld lámpánál messze lehagyott minden nagyobb kocsit. Élvezte, hogy kicsi termete ellenére – vagy talán éppen azért, mert motorjának csak kis járgányt kellett mozgatnia – gyors, akár a villám.

Szeretett a városban közlekedni, ám egy szép napon kirándulni támadt kedve, s nem is gondolkodott sokat, úgy döntött, ellátogat egy közeli tóhoz, amelyet már sokan dicsértek ismerősei közül.

Útnak is indult. A GPS-e sajnos hamar feladta a szolgálatot, állandóan újratervezett, így kikapcsolta, és a táblákra hagyatkozott. Szépen haladt, figyelve a feliratokat, egyszer azonban egy különös útelágazáshoz ért. Miért volt szokatlan? Mert egyetlen tábla sem állt a kereszteződésben. Vajon jobbra vagy balra kell mennie, hogy a szép tóhoz jusson?

Olvass tovább →

Boszorkány varázspálca nélkül

Trixi, a seprűnyélen száguldó boszorkány a nagy futam megnyerése után sem lassult le – hiába bízott ebben a többi boszorka. Ugyanúgy robogott seprűjével, riogatva idősebb társait, mint azelőtt. Sőt talán még jobban is, hiszen arra számított, hogy újra versenyt hirdethetnek, és edzésben szeretett volna maradni.

A boszorkák egy darabig tűrték, ahogy nap mint nap elviharzott mellettük szédületes tempójával, de hamarosan ismét elfogyott a türelmük. Újra összeült hát a boszorkányok tanácsa. Ám hasztalan dugták össze fejüket a tagok, több óra elteltével sem született jó ötlet arra, hogyan lehetne visszafogni Trixi sebességét.

Végül a tanács elnöke szigorú javaslattal állt elő: ha Trixi továbbra is ész nélkül száguldozik, vegyék el a varázspálcáját!

Olvass tovább →