Olvass verset (is)!

/ Üveges Szilvia

A kezdetek óta olvasok a kisfiamnak verseket. Gyakorlatilag az első olvasmányunk is az volt: József Attila Altatója. Sőt a második is: egy régi válogatás Babits Mihály csengő-bongó költeményeiből. Ez a keménylapos kötet még az enyém volt: Itt van az alkony, jó takaró a címe, és a Móra adta ki 1980-ban. Az illusztrációk kicsit talán elvontak, de szépek a színek, a közölt versrészletek pedig gyönyörűek.

Aztán jött Arany János Családi köre, majd Petőfi Sándortól az Arany Lacinak és az Anyám tyúkja – ezekből szép leporellók kaphatóak. Szavaltam is, mert néhány olvasás után már emlékezetből is mentek ezek a versek, de volt olyan alkotás, amelyet kimondottan azért tanultam meg, hogy időnként elmondhassam a fiamnak. Kányádi Sándor Valaki jár a fák hegyén című gyűjteményes kötete (a második kiadást, amelyik nekem megvan, a Magyar Könyvklub 2000-ben adta ki) számtalan csodálatos gyerekverset tartalmaz, csak éppen felnőtteknek szánt köntösben. Így kiválasztottam egy-két – nem hosszú – költeményt, és rászántam húsz percet alvásidőben, hogy megtanuljam. Aztán előhúztam a memóriámból például pelenkázáskor. A Három székláb nagy kedvencünk lett. 🙂

Olvass tovább →

Tudtad, hogy a hangya a legerősebb?

/ Üveges Szilvia

Kivételesen nem meséről lesz szó ebben a bejegyzésben. A kisfiam első igazi ismeretterjesztő könyvéről szeretnék írni. 🙂 A Kalandos enciklopédia sorozat Állatok című kötetét még másfél éves kora előtt kapta ajándékba. Akkor természetesen kicsi volt hozzá, egy évvel később – körülbelül két és fél éves kora körül – azonban elkezdtük olvasgatni. Nagy kedvencévé vált ez a kötet, hetekig minden alkalommal ezt választotta a polcról, amikor leültünk olvasni. Őszintén bevallom, néha már kicsit untam is, de ez nem szokott szempont lenni. 🙂

A könyvet bájos illusztrációk teszik szerethetővé

Olvass tovább →

Az ingaóra

/ Üveges Szilvia

Peti nagyon szerette azt az ingaórát, amelyik a nagyszülei otthonában lógott az étkező falán. Tik-tak, tik-tak, tik-tak – az inga pontosan lendült jobbra, aztán balra. Jobbra, balra, jobbra, balra. Nagypapa azt mondta, az ingaórát minden nap fel kell húzni, különben megállna.

Vajon mi történne akkor? – töprengett el Peti. Megállna az idő? Nagymama keze megtorpanna a lábas fölött, apa pedig folyton ugyanazt az oldalát olvasná az újságnak? És akkor ki húzná fel újra az órát, hogy ismét elinduljon az idő?

Nyáron nagymamáék elutaztak néhány napra rokonokhoz. Egyik délután Peti a szüleivel elment a lakásukra, hogy kiürítsék a postaládát, és meglocsolják a növényeket. Peti furcsának találta az üres szobákat. Érezte, hogy valami nem stimmel. Minden helyiségbe bekukkantott, és mindenhol ezt a különös hangulatot tapasztalta. Az étkezőben végül rájött, mi a baj. Nem járt a falióra! A nagy inga mozdulatlanul állt! Persze érthető, hiszen nem volt itthon senki, hogy felhúzza.

Olvass tovább →

Az átkeresztelt manó esete

/ Üveges Szilvia

A cím megtévesztő lehet, ez felnőtteknek szóló, igaz történet! Néhány napja levettem a könyvespolcról egy régi kötetet, amelyik még a férjemé és a testvéréé volt. Bálint Ágnes írta, Bródy Vera bábfigurái és rajzai díszítik, Mazsola a címe. A Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó adta ki, akkor immáron negyedszer, ezt a példányt 1980-ban nyomtatták. A mese a hatvanas években született, legalábbis a könyvben 1965-ös dátum szerepel. Akkor még a szüleim is gyerekek voltak. 🙂

Olvass tovább →

Az elkóborolt zokni

/ Üveges Szilvia

Peti legtöbbször jókedvűen ébredt reggelente, de ezúttal nehezen tért magához, és szokatlanul álmosan kászálódott ki az ágyból. Felhúzta a papucsát, de kacsalábra sikerült, így csoszogott ki a fürdőszobába. Ő maga észre sem vette, anya szólt neki, hogy fordítva vette fel.

Utána visszabaktatott a szobába, ahol anya kikészítette a ruháját. Peti már ügyesen öltözködött egyedül, így anya kiment reggelit készíteni. Peti leült az ágy szélére, levette a pizsamafelsőjét, aztán belebújt az atlétába és a pulóverébe. Letette a pizsama másik részét is, és felhúzta az alsónadrágját, majd a bal zoknit. A jobb lábra valót azonban nem látta. Felemelte a nadrágját, hátha alatta van, de nem volt ott. Körülnézett, de nyomát sem látta a zokninak. Most mit tegyen?

Olvass tovább →

Valami új, valami régi

/ Üveges Szilvia

Úgy kezdődött, hogy a kisfiam valami újat szeretett volna olvasni, mégpedig az én könyvespolcomról. Saját gyerekkori köteteim ugyanis zömmel ezen vannak (egyszerűen ott van számukra elegendő hely), de ez nem akadályoz meg minket abban, hogy időnként innen válasszunk olvasnivalót. Ha azonban a gyermekem újdonságra vágyik, akkor természetesen enyém a választás joga, hiszen én tudom, a régiek közül melyik mese való neki.

Szóval álltam a polc előtt, és hiába ajánlgattam a már bevált köteteket, három és fél éves kisfiam mindenképpen ismeretlen vizekre szeretett volna evezni. (Ez egyébként jellemző, ahogy nő, egyre jobban érdeklik az új történetek.) Tekintetemmel pásztázgattam a régi könyveket, és törtem a fejem, melyiket vegyem le. Melyik az, amelyik neki való, és eddig még nem került elő? Hirtelen megláttam egy rongyosra forgatott kötetet. Iskolai olvasmányom volt, de emlékezetem szerint kedves mondókák és mesék vannak benne, vélhetően elégséges képpel illusztrálva – mert képekre azért még szükség van. Gőgös Gúnár Gedeon.

Rongyosra olvasott állapotban az én példányaim

Olvass tovább →

Mesékben (is) gazdag új esztendőt!

/ Üveges Szilvia

Az esztendő végéhez érve köszönöm a figyelmet mindenkinek, aki követi, olvassa a blogot, lájkolja az oldalt, illetve egy-egy bejegyzést megoszt, kedvel. Lassan, de folyamatosan növekedett a látogatók száma a szeptemberi indulás óta eltelt hónapokban. Köszönöm a biztató visszajelzéseket is. Jövőre – terveim szerint – folytatom az írást…  Tartsatok velem továbbra is!

Sikerekben, örömökben, mesékben és olvasmányélményekben gazdag új évet kívánok mindannyiunknak!

Félős gyereknek zseboroszlánt!

/ Üveges Szilvia

Nem tudom, minden kisgyerek életében eljön-e az a pillanat, amikor sokkal ijedősebb, félősebb lesz, mint korábban. A kisfiam esetében így történt. Zavarta, megrémítette egy sor dolog, ami korábban egyáltalán nem. Idegen helyen az ajtócsapódás, egy hangos gép – például a fúró – bekapcsolása, zajos motorok, a szakállas és a bajuszos bácsik. Nem vagyok pszichológus, de gondolom, egyre jobban dolgozik a fantáziája…

A félelmet keltő jelenségeket igyekszünk neki megmagyarázni. Ha érti, mi miért van úgy, talán kevésbé rémül meg tőle. Azért hangos a gép, mert erős motor hajtja, az erős motornak pedig nagy hangja van. De csak zajos, nem bánt. A bajuszos és a szakállas bácsiktól sem kell tartani; azért, mert bajuszuk, szakálluk van, még nem rossz szándékúak. Lehet, hogy egyszerűen csak nem szeretnek borotválkozni. Géza bácsi is bajuszos/szakállas, mégsem ijedsz meg tőle.

Japánban valóságos kultusz alakult ki körülötte

Emellett persze – mint mindig – igyekeztem könyvet is segítségül hívni. Olvass tovább →

A játékbaba új életei

/ Üveges Szilvia

A játékbaba kíváncsian várt a dobozban. Nemrég készült el a gyárban, ahonnan egy játékboltba szállították. Néhány nap után megvásárolták, egy szatyorban utazott, majd díszes csomagolópapírba vonták a dobozt, és nem látott ki rajta, pedig átlátszó volt az eleje. Ismét várakozott tehát. Kíváncsi volt, mi történik vele, hová kerül.

Csengettyűszót, vidám hangokat hallott, s hamarosan kibontották a csomagolásból, sőt a dobozból is kiemelték. Kedves kislány ölelte magához, aki nagyon örült neki. Mellette magas, szépen feldíszített karácsonyfa állt. A játékbaba lopva körbepillantott. Szóval itt fogok élni, és ez a kislány fog velem játszani – állapította meg magában a baba. Nem is tévedett.

A kislány elnevezte őt Izabetnek. Csoda tudja, honnan jutott eszébe ezt a név, mindenesetre a baba gyorsan megszokta, hogy így szólítják. Ő lett a kislány kedvence, nem múlt el úgy nap, hogy ne játszott volna vele. Ringatta, dajkálta, öltöztette, néha fürdette is Izabetet. A baba élvezte, hogy jó dolga van, kényeztetik, szeretik.

Olvass tovább →

Mesés karácsonyt mindenkinek!

/ Üveges Szilvia

Két karácsonyi mesével is készültem. Az egyik fiúsabb, a másik lányosabb témájú, de mindkettőt szeretettel ajánlom mindenkinek, aki szereti a meséket.

Meghitt, békés ünnepet kívánok mindenkinek!

Az öreg autó karácsonyi kalandját a saját kocsink ihlette, amelyet tavaly és idén is pont az ünnepek előtt kellett javíttatni, így – bár nem terveztük – járgányunk is kapott karácsonyi ajándékot.

A másik történet főszereplője Izabet baba, akinek szokatlan hangzású nevét a kisfiam találta ki (valószínűleg félrehallva az Elizabethet). Izabet játékbaba, aki sokáig kedvenc, majd feleslegessé válik, később azonban egy karácsonyfa alatt újra nagy örömet szerez egy kislánynak.

(Az öreg autó meséje már olvasható az oldalon, és hamarosan Izabet baba története is megjelenik.)

Ezekkel az írásokkal kívánok mindenkinek mesés karácsonyt!