Egy könyv, amelyik nem tetszett…

Kivételesen olyan kötetről szeretnék írni, amelyik egyáltalán nem jött be a fiamnak. Nekem kisgyerekként az egyik kedvencem volt. Fazekas Anna jól ismert műve, az Öreg néne őzikéje talán inkább kislányos olvasmánynak tekinthető, de jómagam nem feltétlenül törődöm az ilyen skatulyákkal. Az óvodára készülve például simán elővettem a Pöttyös Pannit is, többször olvastunk belőle, pedig az sem tipikusan fiús mese.

Szóval néhány hónapja előkaptam a könyvespolcról az Öreg néne őzikéjét, de hiába a könnyen követhető történet meg a sok bájos rajz – utóbbi Róna Emy keze munkáját dicséri –, a kisfiamnak egyáltalán nem tetszett. Még a végére sem értünk, már másik mesét kért. Később tettem még egy próbát, de ezúttal sem jött be. Azóta sem kérte ezt a könyvet, én meg persze nem erőltetem. Van ez így. Talán mégis túl csajos lenne?

Generációk nőttek fel rajta

Olvass tovább →

Babber lovag és az elkóborolt cica

Babber lovag sétálni indult az édesanyjával. Ám alig két háznyira az otthonuktól nyöszörgést hallottak. A kétségbeesett hangocska az árok felől jött. Babber kíváncsian nézett oda, és egy egészen apró cicát vett észre. A macska ijedten nyávogva próbált kikapaszkodni a mélyből. Nagyon kicsi és gyámoltalan volt.

– Nézd, anya, egy cica! – mutatta Babber izgatottan.

– Igen – válaszolta anya mosolyogva.

– Ki tud jönni onnan? – kérdezte Babber lovag aggodalmaskodva.

– Szerintem megoldja, a macskák ügyesek – felelte anya, és abban a pillanatban a cica tényleg kimászott.

Ám hiába volt kint, láthatóan nem tudta, merre menjen. Zavartan téblábolt, elveszettnek tűnt.

– Most mi lesz vele? – pislogott Babber.

– Valószínűleg elkóborolt, és most nem talál haza – jegyezte meg anya. – Még nagyon aprócska, egyedül nem boldogul.

Olvass tovább →

Retró gyűjtemény ovisoknak

Emlékeztek még a Dörmögő Dömötörre? A hetvenes-nyolcvanas évek – ma már talán ikonikusnak mondható – gyermekújságja volt. A múlt idő azonban helytelen, mivel a lap ma is létezik. 🙂 Csak mostanság már számtalan konkurense van, és nem az egyetlen, kicsiknek készített magazin.

Hogy miért jutott mindez az eszembe? Van egy régi kötet a könyvespolcomon. A Minerva adta ki 1982-ben a Dörmögő Dömötör megalapításának huszonötödik évfordulójára. Az eltelt negyedszázad – 1957–1982 – legszebb, legjobb verseiből, meséiből, játékaiból készült gyűjteményes kötet a Dörmögő Dömötör meséi címet viseli. Nagyon szerettem gyerekkoromban, sokat forgattuk, így nem kevés lap kijár belőle, ragasztani is kellett. 🙂

Retró és kedves: Dörmögő Dömötör meséi

Olvass tovább →

Erdővári Manó önállósodik

Erdővári Manó Babber lovag apró cimborájaként kezdte pályafutását, mostanra azonban önállósította magát, és főszereplővé lépett elő. 🙂

Már nem is emlékszem, mikor és hogyan, de egyszer csak kipattant a fejemből az ötlet, hogy Erdővári Manóban több lehetőség van, minthogy csak egyszerű mellékfigura legyen. Először arra gondoltam, hogy megírom azt a történetét, amelyiket Babbernek mesélt el a viharos szélről szóló mesében. De aztán elkezdett a képzeletemben kialakulni – és még mindig formálódik – egy erdő, ahol Manó lakik, Tündérváros, ahol – nem meglepő módon – tündérek élnek, és egy egész kis világ tele mesebeli lényekkel, olykor akár népmesei fordulatokkal…

Olvass tovább →

Erdővári Manó és a kacsák

Egy hideg téli napon Erdővári Manó meleg kuckójában pihent, amikor éktelen lárma zavarta meg. Felöltözött, és elindult megkeresni, honnan jön a zaj. Nem kellett messzire mennie: a közeli tó partján egy csapat kacsa hápogott rettentően hangosan.

– Mi a baj? – kérdezte Erdővári Manó. – Zeng az erdő tőletek! – tette hozzá.

– Úszni szeretnénk, de nem tudunk, háp, háp, mert befagyott a tó! – válaszolták a kacsák.

– Ezért rikoltoztok ennyire? – csodálkozott Manó.

– Háp, háp, ezért – felelték a kacsák.

– Nem gondoltatok arra, hogy zajongás helyett feltörjétek a jeget? – érdeklődött Manó.

– Nem – mondták kórusban a kacsák. – Ez eszünkbe se jutott, háp, háp.

– Akkor segítsetek magatokon; kezdjétek el – javasolta Erdővári Manó barátságosan.

– De hogyan? – értetlenkedtek a kacsák.

– A csőrötök elég kemény, próbáljátok meg azzal – ajánlotta Manó.

A kacsák nekiestek a jégnek, de hiába, az túl vastagnak bizonyult. Hasztalan kopácsoltak rajta, még csak meg sem repedt.

– Háp, háp, nem sikerül feltörni a jeget, de a csőrünk már megfájdult – elégedetlenkedtek a kacsák kis idő elteltével, és ismét dühös hápogásba fogtak. Erdővári Manó csendre intette a madarakat.

– Akkor találjunk ki mást! – szólt, majd belefújt a nyakában lógó sípba.

Olvass tovább →

Az utánfutó nagy álma

A kölcsönzőben több utánfutó várt arra, hogy kibéreljék néhány órára. Elvitték, szállítottak vele valamit, aztán visszafuvarozták őket. Nem unatkoztak, hiszen egy nap akár többször is fordultak. A szünetekben pedig megpihenhettek, beszélgethettek. Miről társalognak az utánfutók? Például arról, milyen autó húzta őket, vagy mit pakoltak rájuk.

Egyszer egy egészen fiatal utánfutó érkezett a többiek közé, akik örömmel fogadták az új társat, mivel egyre több teendőjük volt, sokszor már nem is győzték. Az új kolléga levesz egy kis terhet a vállukról. A jövevény csillogott-villogott, nemrég gurult le a gyárban a futószalagról. Lelkesen vetette magát a munkába. Jól is teljesített, néhány nap elteltével azonban furcsának tűnő ötlettel állt elő.

Olvass tovább →

Beiratkoztunk a könyvtárba!

A kisfiam könyvtári tag lett – elmesélem, hogyan történt!

Hetekkel ezelőtt – még az elmúlt esztendő végén – fogalmazódott meg bennem az ötlet, hogy beiratkozhatnánk könyvtárba. Ugyan sok – ahogy látom, az átlagosnál több – mesekönyvünk van, de a kisfiam egyre inkább igényli az új történeteket, s ezzel néha már nem olyan könnyű lépést tartani. Sajnos nincs módunk gyakrabban könyveket vásárolni…

Korábban másoktól már hallottam, hogy könyvtárba jártak kisgyermekeikkel, s úgy éreztem, elérkezett a megfelelő pillanat számunkra is. Régen magam is sokat könyvtáraztam, hiszen a magyar szakot másképp nem is lehet elvégezni, de miután dolgozni kezdtem, mindig hevertek még elolvasatlan könyvek a polcomon, így már nem hiányoztak a kölcsönzött olvasnivalók.

Olvass tovább →

A szilaj lovacska története – 2. rész

Másnap hasonlóan kezes bárányként viselkedett, és egyszer csak tényleg kitárult a kapu. A lovacska az első pillanatban el sem hitte, hogy végre kisétálhat rajta. De lovasa magabiztos kézzel pontosan arra irányította. A lovacska örömében felnyerített. Legszívesebben kirohant volna, de tudta, még nem érkezett el a megfelelő pillanat. Méltóságteljesen kilépegetett, és látta, hogy közben édesanyja is kapott egy lovast, és követik őket. Ez azonban a legkevésbé sem zavarta abban, hogy véghez vigye a tervét.

Amikor a rétre értek, a lovacska vadul hánykolódni kezdett, majd két lábra ágaskodott, és megrázta magát. A lovasa kapaszkodott, miközben igyekezett megfékezni, de a lovacska olyan erővel próbált szabadulni, hogy a férfi nem tudta tartani: leesett róla. A lovacskának nem kellett több, vad vágtába kezdett. Élvezte a sebességet, a szabadságot, azt, ahogy a szél belekap a sörényébe. Végre nem irányítja senki, száguldhat! Mögötte kiabáltak, az édesanyja is nyerített, de a lovacska nem figyelt rájuk. Csak suhant, suhant előre, már a rét szélén járt, de ezúttal nem fordult vissza, ahogy szokott. Még, még, még – gondolta mohón, és tovább robogott. Átugrott a bokrokon, ki a szántóföldre, majd egy legelő következett, és váratlanul egy szikla bukkant fel. A lovacska megtorpant, de a nagy lendület vitte tovább, és képtelen volt megállni. A szikla alatt folyó húzódott, a lovacska belepottyant. A mederben éles, hegyes kövek bújtak meg, felsértették a lovacska lábát.

Olvass tovább →

A szilaj lovacska története

Élt egyszer egy kedves, fiatal lovacska, aki nagyon szeretett szabadon vágtatni. Szerencséjére ezt sokszor megtehette az otthonához közeli réten. Az édesanyja néha ugyan figyelmeztette, hogy ne rohanjon ész nélkül, mert annak könnyen baleset lehet a vége. A lovacska azonban nehezen hitte el ezt. Ugyan mi baj történhet vele a réten?

Egyik nap a karámban bámészkodott édesanyja mellett. Alig várta, hogy újra kiengedjék kicsit, és kedvére roboghasson a fűben. Mikor mehetek már? Mikor mehetek már? – zakatolt fejében a türelmetlen kérdés.

Végre megérkeztek az emberek, ám most nem tárták előtte szélesre a kaput. Beléptek, majd gondosan bereteszelték az ajtót. Nem üres kézzel jöttek; a lovacska felismerte a nyerget és a zablát. Sokszor látta már a többi lovon, édesanyján is. Vajon most kire teszik fel ezeket? – töprengett. Megrémült, amikor észrevette, hogy egyenesen felé közelednek.

Olvass tovább →

Folytatásos történet a blogon

A szilaj lovacska tanulságos története néhány napja született. Szokás szerint fürdetés után, törölközés közben kért arra a kisfiam, hogy meséljek, én pedig elkezdtem mondani valamit. Nem tudom, miért pont lovacska jutott eszembe… A sztorit tudatosan igyekeztem tanulságosra kanyarítani.

Olvass tovább →