Az elveszett könyv

/ Üveges Szilvia

Egy szép nyári napon Erdővári Manó éppen otthonában olvasgatott, amikor keserves sírás ütötte meg a fülét. Tüstént felkapta a fejét, és elindult megkeresni a hang forrását. Érezte, nem jöhet messziről… csak innen az erdőből. Hamarosan meg is találta: egy egészen kicsi lány zokogott kétségbeesetten egy kis faház verandáján.

– Szia! Erdővári Manó vagyok – mutatkozott be udvariasan Manó. – Miért sírsz?

A kislány meglepődött, egy pillanatra még sírni is elfelejtett. Majd újra folyni kezdtek a könnyei. Csak csorogtak és csorogtak…

– Esthajnalnak hívnak – pityeregte –, és azért sírok, mert nem találom a kedvenc könyvemet. Anyu azt mondta, segít megkeresni, de csak később, mert most dolga van. Mi van, ha nem lesz meg?

– Ne sírj, én segítek megkeresni – ajánlkozott Manó, aki megsajnálta a kislányt.

Olvass tovább →

Megint retró: barátunk, a Tévé-Maci

/ Üveges Szilvia

Emlékeztek még arra, amikor este a képernyő előtt ülve vártuk a Tévé-Maci felbukkanását? Amikor megérkezett, zuhanyozott, fogat mosott, leült a karosszékébe, és onnan nézte az Esti mesét – az aznapi egyetlen, körülbelül tízperces epizódot. Utána pedig lefeküdt aludni – és mi is. 🙂

Azt hiszem, generációm nevében írhatom, hogy szerettük, és szívesen forgattuk azokat a mesekönyveket is, amelyeknek ő volt a hőse. Népszerűségére való tekintettel ugyanis e formában is megjelent. Ebben a bejegyzésben antikvár kötetek következnek, melyek a nyolcvanas évekből származnak.

Olvass tovább →

A fűszál és a katica

/ Üveges Szilvia

Egy egészen apró fűszál bújt ki a földből. Kíváncsian nézett körbe, hogy lássa, hová érkezett. Milyen érdekes itt! – gondolta, ahogy megcsodálta az eget, a földet, szomszédos társait és a közeli fákat.

A fűszál növekedni kezdett, hiszen melegen sütött a nap, a talaj tele volt tápanyaggal, eső is gyakran öntözte. Ahogy egyre magasabb lett, mind többet látott a világból. Már észrevette a közeli virágágyásban pompázó növényeket, a kerítés mögött ugató kutyát és a szorgalmasan dolgozó hangyákat is. Jól, sőt mi több: remekül érezte magát. Még az időnkénti fűnyírás sem zavarta; először ijesztőnek találta, de nem fájt, a vágástól pedig tovább erősödött, és hamar meg is nőtt újra.

Egyszer egy katicabogár baktatott a fűszálhoz. Apró kosárkát szorongatott, és udvariasan köszönt.

Olvass tovább →

Az Igazán Hasznos Mozdonyok világa

/ Üveges Szilvia

Ha valamit szívesen kiadnék újra, az az Egmont-Hungary Kft. Thomas, a gőzmozdony sorozata lenne… Biztos sikert aratna… 🙂 Az aukciós oldalakon mindenesetre keresett árucikknek számítanak a Thomas Könyvklub széria kötetei.

Könnyen kezelhető kis kötetek, mindegyikben egy-egy történet található

Mi körülbelül másfél éve egy hipermarketben bukkantunk rá az egyik könyvre (Dízel és a Vásott Vagonok), és megvettük a kisfiunknak. Nagy sikert aratott, így megpróbáltam újabb részekhez jutni. Megrendelni vagy boltban kapni nem lehet, maradtak a használtan eladó kötetek. Nem volt egyszerű, mert néhány száz forintnál többet nem voltam hajlandó adni egy-egy darabért, és gyakran ezer forint fölé ment a licit, de végül az egyik aukciós oldalon sikerült hozzájutni még két történethez.

Olvass tovább →

Meséken és verseken túl…

/ Üveges Szilvia

A meséken és a verseken túl is van olvasnivaló a polcon: jöhetnek és jönnek is az ismeretterjesztő könyvek. Egy kis kitérő következik… de nem először, hiszen az Állatok című kötetről már írtam korábban.  🙂

A Teherautók, markológépek és traktorok című művet tavaly, harmadik születésnapjára kapta a fiam. A kötetet óvodáskortól ajánlják a hátsó borítón lévő felirat szerint, így akár kicsit korainak is tűnhet egy alig hároméves gyereknek, de tudatosan választottuk. Az egyik nagy könyvesboltban ugyanis körülnéztünk – a férjemmel kettesben –, belelapoztunk több ismeretterjesztő alkotásba, és arra jutottunk, hogy ennyi szöveggel és információval már megbirkózik a gyermekünk.

Szép és jó minőségű kiadvány

Olvass tovább →

Liftes mese

/ Üveges Szilvia

Egy borús délelőttön elromlott az egyik lift a tízemeletes házban. A házmester kitett egy papírt a felvonó ajtajára, így tájékoztatván a lakókat, hogy a lift nem működik, szíveskedjenek a másikat használni, és intézkedik a javításról. Aztán felhívta a liftszerelőt, hogy megkérdezze, mikor tudná megnézni az elromlott szerkezetet. A szerelőnek épp sok munkája volt, aznap már nem ért rá, talán holnap be tudja ütemezni, mondta.

Csakhogy délután szokatlan dolog történt. Az ötödiken lakó Joli néni éppen a bevásárlásból érkezett haza, beszállt a másik liftbe, és megnyomta a gombot. A felvonó azonban nem mozdult. Joli néni újra és újra próbálkozott, de nem történt semmi. A lift meg sem moccant. Joli néni kilépett a liftből, és becsengetett a házmesterhez, hogy szóljon, a másik lift sem megy. A házmester csodálkozva követte Joli nénit a felvonóhoz, és maga tette próbára a szerkezetet. De hiába nyomta meg bármelyik gombot, a lift semmit nem csinált, az ajtó sem záródott be. A házmester bosszankodva csóválta a fejét. Még sosem fordult elő, hogy mindkét lift egyszerre romoljon el.

Olvass tovább →

A kétfülű kutya és a négylábú macska

/ Üveges Szilvia

A kétfülű kutya a tóparton sétált, és a víztükörben csodálta magát.

– Nahát, milyen különleges vagyok! – áradozott, ahogy szemügyre vette képmását.

Arra járt a négylábú macska, és meghallotta a kutya beszédét.

– Ki lehet ez a csodálatos lény? Megnézem – határozta el a cica, és kiszaladt a tópartra. – Ki vagy te? – kérdezte, amikor meglátta az ebet.

– A kétfülű kutya vagyok, a legérdekesebb állat a világon – válaszolta amaz büszkén. – És benned kit tisztelhetek?

– A négylábú macska vagyok, szintén egyedi és megismételhetetlen – felelte dagadó mellkassal a cica. – Mit csinálsz itt? – érdeklődött újdonsült ismerősétől.

– Magamat bámulom a víz tükrében – mutatott a tóra a kutya.

– Nahát, én is ott vagyok – ámult el a macska, s attól a pillanattól kezdve már ketten sétálgattak a parton, képmásukat mustrálva.

Hamarosan kiugrott a vízből egy hal, és az általa keltett hullámok összezavarták a tükörképeket. A kétfülű kutya és a négylábú macska felháborodva tiltakozott, mire a hal tátogott valamit.

Olvass tovább →

Féléves az Olvass mesét!

/ Üveges Szilvia

Éppen ma hat hónapja – szeptember elsején – indult az Olvass mesét! oldal. Azóta hetvenhárom bejegyzés jelent meg – ez a mostani a hetvennegyedik –, többségük mese, kereken harminc írás pedig a Felnőttszemmel rovatban olvasható. A legnagyobb sikert a Babber lovag és a hajmosás, illetve A kíváncsi kiscica levele a Télapóhoz című történetek aratták. A honlap kedvelőinek és látogatóinak száma lassan, de folyamatosan növekedett. 🙂

Köszönöm mindenkinek a figyelmet, a biztató szavakat és az építő kritikákat! Tartsatok velem a jövőben is; ha pedig tetszik az oldal, és még nem lájkoltad, itt a remek alkalom! 🙂

Generációk kedvence: Boribon

/ Üveges Szilvia

Boribon és Annipanni akkor érkezett meg az életünkbe és a könyvespolcunkra, amikor a kisfiam kétéves volt. Az egyszerű, könnyen követhető történeteknek, a bájos illusztrációknak, továbbá annak a ténynek köszönhetően, hogy oldalpáronként nem túl sok szöveg található, a sorozat gyorsan belopta magát a szívünkbe.

Boribon lányoknak és fiúknak egyaránt kedvencévé válhat

Marék Veronika köteteivel – mondhatni – biztosra megy az ember. A Boribonról és Annipanniról szóló sorozatnak nem csak a szövegét írta, a rajzok is az ő keze munkáját dicsérik. Sokan elemezték az utóbbi években Annipanni szerepét, illetve a medvebocshoz fűződő kapcsolatát, én most nem bocsátkozom pszichológiai elemzésbe, hiszen nem értek hozzá, viszont leírom, miért szerettük meg ezt a könyvsorozatot. 🙂 Olvass tovább →

Erdővári Manó és az eltévedt felhő

/ Üveges Szilvia

Erdővári Manó jól megérdemelt pihenését töltötte a Napfényes Tisztáson, amely arról volt híres, hogy ott mindig sütött a nap. Manó kivitte a pikniktakaróját, enni- és innivalót meg egy izgalmas könyvet, hogy pihenjen néhány órát. Kényelembe helyezte magát, s miközben olvasott, kortyolgatott az üdítőjéből, néha pedig falatozgatott.

Éppen a könyv legérdekesebb részénél járt, amikor egy vízcsepp pottyant a fejére. Aztán még egy. Majd a kezére egy harmadik. Manó csodálkozva nézett fel, hiszen a Napfényes Tisztáson soha nem szokott esni az eső, csak néha meglocsolják a tündérek, hogy a növények ne szomjazzanak. De kizárólag kora reggel vagy este szoktak öntözni, amikor senki nincs itt.

Szóval Manó feltekintett az égre, és meglepődve vette észre, hogy pontosan fölötte egy felhő pityereg. Vajon hogy került ide? És miért sír?

– Szia! Segíthetek? – szólította meg barátságosan Erdővári Manó a felhőt.

– Eltévedtem! – panaszolta a felhő kétségbeesett arccal.

Olvass tovább →