Új szerepbe kerültem nemrég: nem én készítettem interjút valakivel, hanem velem készítettek. 🙂 A cikk a Cívishíren jelent meg a hónap elején, Gulyás-Czibere Anikó tollából (klaviatúrájából). Beszélek többek között arról, hogyan és miért indítottam a blogot, hogyan születnek az ötletek, és miért tartom fontosnak, hogy minden egyes nap meséljek a kisfiamnak. Olvassátok szeretettel! 🙂
Kategória: Felnőttszemmel
Új menüpontok az oldalon!
Ez most nem egy furcsa című mese vagy szokatlan könyvajánló; ezúttal az Olvass mesét! blog az írás főszereplője. Egy bő esztendővel az indulás után már több mint száz bejegyzés található az oldalon. Noha a kezdetek óta menürendszer segíti a tájékozódást, úgy éreztem, ez már nem feltétlenül elegendő…
Így bővítettem a menüpontok számát! A Mesék címszó alatt két új alkategória várja a látogatókat: a történeteket tematikájuk szerint csoportosító régiek – Állatmesék, Babber lovag, Erdővári Manó, Járműves mesék, Skatulyán kívül – mellett a különböző korosztályokat megszólító újak. A Mesék kicsiknek elsősorban az óvodáskor előtt járó gyerekeknek kínál történeteket, míg a Mesék ovisoknak a három év felettieket célozza meg. Mivel minket egyelőre ez a két korcsoport érint(ett), a mesék és ajánlók is elsősorban nekik szólnak.
A Felnőttszemmel rovatban szintén létrehoztam két alkategóriát Könyvajánló kicsiknek és Könyvajánló ovisoknak címmel, követve a fent részletezett logikát. Csak azok az írások kerültek e két kategória valamelyikébe, amelyekben konkrét kötetekről írok, vagyis az egyéb jellegű bejegyzések – mint például a Berg Judittal készült interjú vagy a történetek születéséről szóló posztok – továbbra is a Felnőttszemmel menüpontra kattintva érhetőek el.
A szurikáta és az ecsetfülű malac
A szurikáták kétségtelenül a természetfilmek és az állatkertek sztárjai. Mosolyra késztetnek fürge mozgásukkal, mókás arcukkal, a két lábon figyelő őrszemmel. Kicsik, aranyosak, nagyon szerethetőek. Éppen ideálisak mesehősnek! Erre gondolhatott Julia Boehme is, amikor megírta Tafiti, a szurikáta és legjobb barátja, Pamacs, az ecsetfülű malac történetét.
Nemrég kölcsönöztük ki a könyvtárból a Tafiti és Pamacs repül című könyvet, és nagy sikert aratott. Bár a sorozat első kötetét – Tafiti és Pamacs világgá megy – még nem olvastuk, az alkotás így is tökéletesen élvezhető volt. Mindketten imádtuk a laza szurikáta és a segítőkész malac ötletes, vicces sztoriját. A mesekönyv kicsit nagyobb gyerekeknek való, én négyéves kortól ajánlanám, amikor a gyermekünk már képes hosszabb történeteket is követni, akár estéről estére. Jó választás olyan csemetéknek is, akik nemrég tanultak meg olvasni.
Folytatásos történetek
Új lépcsőfokhoz értünk a nyári hónapokban: az utóbbi hetekben már egészen hosszú, egy szusszanásra nem végigolvasható mesék is a kezünkbe kerültek. Azaz beléptünk a folytatásos történetek világába, amikor este felvesszük az előző nap elejtett szálat, és tovább izgulunk a főhősökért. A kisfiam már ügyesen követi ezeket a napról napra kibontakozó sztorikat. Néha visszakérdez egy-két régebben olvasott részletre, de rendszerint mindenre emlékszik (ez amúgy már a kérdéseiből is kiderül, jobbára csak a pontosabb értelmezés végett teszi fel őket).
Az első ilyen jellegű kötetünk tulajdonképpen Janikovszky Éva Már óvodás vagyok című, általunk főleg tavaly nyáron olvasgatott mesekönyve volt, abban azonban a rövidebb epizódok csak meglehetősen lazán kapcsolódnak egymáshoz.
A most olvasott könyvek esetében azonban már egyértelműen összefüggő, hosszabb történetekről van szó – kicsit olyan, mintha regényt olvasnánk. 🙂 Találkoztunk olyan alkotásokkal, amelyek alapból fejezetekből állnak, más részük viszont csak egyszerűen hosszú, de nem tagolt – ezekben az esetekben a rendelkezésünkre álló idő és a mese fonala dönti el, mely pontokon hagyjuk abba, illetve folytatjuk másnap.
A teknős, aki háziállatot szeretne…
Franklin, a kedves kis teknős a könyvtárból érkezett az otthonunkba. A bájos figurák és a kellemes történetek hamar belopták magukat a kisfiam szívébe, és azóta több kötetet is kikölcsönöztünk már ebből a sorozatból.
Franklin teljesen olyan, mint egy kisfiú – csak éppen teknős „kiadásban”. Bizonyos dolgokban ügyes, másban ügyetlen, sokszor vidám és kíváncsi, néha azonban elkeseredik, ha nem sikerül valami. Iskolába jár, a szüleivel él, és vannak barátai. Végtelenül emberi és gyermeki – így nem csoda, ha a kis olvasók könnyedén azonosulnak vele. A mesék persze mindig jó véget érnek, így azzal a megnyugtató érzéssel tehetjük le a könyveket, hogy a problémákra van megoldás.
Miről mesélek mostanában?
Négyéves a kisfiam, és habár időhiány miatt kevesebb írás jelenik meg mostanában a blogon, azért töretlenül mesélek neki – csak ezekből a történetekből kevesebbet van időm megírni. Miről meséltem mostanában? Természetesen leggyakrabban arról, amit a kisfiam kért.
Például Babber lovagról. A kedves, három év körüli kisfiú még mindig sűrűn felbukkan, és meglepően hasonló kalandokban van része, mint a gyermekemnek. Vagy ez nem is annyira meglepő? 🙂 Továbbra is találok ki történeteket járművekről, néha pedig állatok szerepelnek a kívánságlistán.
Egy város, ahol szívesen élnénk…
Létezik egy város, amelynek lakói mókás állatfigurák. Általában vicces nevük van, és emberi módon viselkednek, a világuk is egészen hasonlít a miénkre, valahogy mégis békésebbnek, nyugalmasabbnak tűnik. Gyerekként különösen kedveltem ezt a vidám univerzumot, szívesen nézegettem a képeit. Annak idején a férjem is nagyon szerette Tesz-Vesz Várost – merthogy Richard Scarry örökzöld könyveiről van szó. A kisfiamnak is nagyon bejött.
Meglepő visszajelzés meseországból
Sokszor olvastam mindenféle kutatási eredményeket arról, mekkora jelentősége van kisgyermekkorban a mesélésnek, illetve a felolvasásnak. Bővíti a szókincset, fejleszti a képzelőerőt, javítja a szövegértést, s az apróságok később jobb alapokkal kezdenek neki az iskolai éveknek – tartják a szakemberek. Vekerdy Tamás is azt tanácsolja: meséljünk minden egyes nap a gyermekeknek. (Ő még a fejből mesélés jelentőségét is hangsúlyozza.)
Bevallom, leginkább azért mesélek, mert szeretek mesélni, és a kisfiam is szereti, ha mesélek neki. 🙂 Az, hogy ez még különféle előnyökkel járhat – lásd az első bekezdést –, hab a tortán, ennek köszönhetően a mesélés egyszerre jó és hasznos. Ez bőven elég ahhoz – konkrétumok nélkül is –, hogy sokat meséljünk.
A közelmúltban azonban váratlanul kézzelfogható eredményt is kaptunk. Történt ugyanis, hogy tavasszal az óvónők felmérték a kisfiam és csoporttársai képességeit, mivel az óvodai esztendők során naplót vezetnek a gyerekekről. Játékos formában fizikai, szellemi, ügyességi feladatokat végeztettek el velük, majd az eredményekről – természetesen egyesével, személyre szabottan – tájékoztatták a szülőket.
A kisfiam – mint minden gyerek – némely dolgokban ügyesebb, másban kevésbé, ez természetes. Viszont a szövegértés-eredménye engem is meglepett.
Gyerekkorom kedvencei
Megint retró következik, mégpedig a javából: saját gyerekkori kedvenceim kerülnek ezúttal terítékre. Egy részükről már írtam korábban, hiszen a kisfiamnak is előveszem a régi köteteket.
Természetesen ez a lista nem teljes, hiszen nem kevés régi kedvencem van…
A hóbortos öreg és a kíváncsi macska
Pettson és Findusz télen érkeztek a könyvespolcunkra és az életünkbe. A kisfiamat és engem is meghódítottak, egyszerűen imádjuk őket!
A könyvtárban választottuk ki – mondhatni, találomra, pár mondatba beleolvasva és a képeket nézegetve – Sven Nordqvist Pettson sátorozik című kötetét. Telitalálat volt! Zseniális a szöveg, fantasztikusak a képek. A történet tulajdonképpen egyszerű, a négyéves gyerek számára is követhető, ugyanakkor mégsem sablonos, váratlan fordulatokban bővelkedik. Ugyanez a megállapítás érvényes a sorozat további, általunk olvasott darabjára is.
Mert persze utána kikölcsönöztük a széria más részeit is: A kandúr szülinapi tortáját és a Tűzijáték a rókának címűt. Ezek sem okoztak csalódást.