A vadludak és az iránytű

/ Üveges Szilvia

Erdővári Manó a háza előtti padon ücsörgött, és élvezte a szép, napos őszi időt. Egy könyvet olvasott éppen, ám minduntalan elvonta a figyelmét egy-egy hang meg a lassan aláhulló sárguló, pirosló falevelek. Végül félretette a kötetet, és egyszerűen csak gyönyörködött az őszi erdőben.

Ahogy nézelődött, az égen szálló vadlibacsapatra lett figyelmes. Vonulnak délre – gondolta Manó, de aztán furcsa érzése támadt. Valami nem stimmelt…

– Hiszen ezek nem is dél, hanem kelet felé repülnek! – kiáltott fel döbbenten.

Csodálkozva figyelte a vadlibákat, majd újra a föld felé fordította a tekintetét.

– Talán még nem a tél elől utaznak – jegyezte meg félhangosan.

Pár perc múlva azonban ismét gágogást hallott. Felpillantott az égre, és újra vadlibákat látott – ezúttal az ellenkező irányba, nyugatra tartottak. Erdővári Manó megint elámult, és azt találgatta magában, vajon ez az előbbi csapat-e. Ilyen távolságból nem tudta megállapítani. Amikor azonban a vadlibák hamarosan megint feltűntek az égbolton, már biztos volt benne, hogy ez bizony ugyanaz a társaság. Ugyan miért röpködnek ide-oda? – csodálkozott Manó.

Olvass tovább →

2017-es kedvenceink

/ Üveges Szilvia

Szerencsére sok remek gyerekkönyv került a kezünkbe a mögöttünk hagyott esztendőben – a kedvenceinkből állítottam össze egy kis ötös listát. Nem volt könnyű dolgom, és sokáig töprengtem, mely köteteket vagy sorozatokat tegyem fel rá, s be kell vallanom, legalább még öt olyan alkotás van, amelyik nem sokkal maradt le, de a tízes listát már túl hosszúnak éreztem… A blog Felnőttszemmel rovatát követőknek ismerősek lehetnek az alább felsorolt művek, hiszen – nem véletlenül – írtam már róluk legalább egyszer.

Ezek a könyvek kivétel nélkül az ovis korosztálynak szólnak – hiszen a gyermekem is éppen ebben az életszakaszban jár.

Nos, nézzük, mik voltak a kedvenceink 2017-ben!

Olvass tovább →

A kisfiú, aki legyőzte a félelmét

/ Üveges Szilvia

Franklin, a kisteknős kedves barátunkká vált az idén, mióta először kölcsönöztünk a könyvtárból róla szóló könyvet. A zöld sorozatnak több darabját olvastuk azóta, a kisfiam megszerette Franklint és barátait (és én is). Franklinnel jobbára olyan hétköznapi kalandok esnek meg, amilyenek bármelyik gyerekkel megtörténhetnek. A mesék emberiek (noha állatfigurák a szereplők, akik persze emberi körülmények között élnek), erőszakmentesek, egy-egy, a gyerekek világára jellemző problémát, kérdéskört járnak körbe, és kínálnak megnyugtatónak tűnő megoldást – erről itt írtam már korábban a blogon.

Hogy most miért vettem újra elő Franklint? Nagy segítségünkre volt a közelmúltban. A gyermekem kisebb rutinműtéten esett át novemberben. Először műtötték, először altatták, s bár régebben éjszakáztunk már kórházban, arra nem emlékezett már. Én pedig igyekeztem felkészíteni, mire számítson. Októberben láttam meg egy könyvesboltban a Franklin és a bátorság című kötetet, amelyben a teknősnek picit megreped a páncélja, és meg kell műteni. Megvásároltam a könyvet, és néhány nappal az operáció előtt elővettem a kisfiamnak, aki megörült Franklinnek. (Annak meg különösen, hogy ez a sajátja lett, és nem kell visszavinni a könyvtárba.)

Ez a könyv is segített, hogy a fiam bátran vegye az újabb akadályt

Olvass tovább →

Karácsonyi mese 4. rész

/ Üveges Szilvia

Télapó viszont egyáltalán nem ijedt meg a feladattól. Megkérte Antit és Bálintot, hogy hozzák be a szánból a szerszámosládáját. Bálint ismét meglepődött. Nahát, Télapó szerszámokat hord magával!

– Bármikor szüksége lehet rá – magyarázta Anti. – Néha a szánt kell javítani, vagy egy eltört játékot…

Visszafelé Bálint vihette a ládát, Antinak túl nagy lett volna. Kicsit nehéz volt, de Bálint nem bánta: büszkén fogta Télapó szerszámosládáját, megtisztelő feladatnak érezte.

Télapó megköszönte a segítségüket, majd szétcsavarozta az irányítóberendezés borítását. Hosszan nézelődött, kipróbált néhány gombot, hümmögött kicsit, majd újabb eszközöket kért a ládából. Bálint adogathatta neki.

Télapó megigazított pár kábelt, kicserélt egy rossznak látszó, elhasznált drótot, majd ránézett a tündérekre:

– Szerintem ennyi lehetett a baj. Kipróbáljátok, hogy jó-e?

A tündérek lelkesen serénykedni kezdtek a gép körül, kapcsolgatták a gombokat, lámpák villantak fel.

– Valami még nem jó – csóválták a fejüket a tündérek.

Télapó gondterhelt arccal nézegette tovább az irányítóberendezést, majd újra a szerszámaihoz nyúlt. Megerősített néhány csavart, megigazította a kábeleket.

– Innen mintha hiányozna valami – mormogta Télapó elgondolkodva. – Anti, bekukkantanál a gép alá?

Olvass tovább →

Karácsonyi mese 3. rész

/ Üveges Szilvia

Bálint óvatosan beszállt. Csodák csodája, befért az aprónak látszó szánba, sőt kifejezetten kényelmesnek találta.

– Ez hogy lehetséges? – kérdezte ámulva. – Csak nem mentem össze? – aggodalmaskodott.

– Egyáltalán nem – nevetett Anti, aki még mindig jóval kisebbnek tűnt nála. – Ez egy varázslatos szán – kacsintott rá. – Indulhatunk?

– Igen – felelte Bálint.

Anti megrántotta a gyeplőt, és a magasba emelkedtek. Bálint tátott szájjal nézett le. Látta odafentről a házukat, az utcát, a várost. Nagyon szép volt.

– Hová megyünk? – érdeklődött Antitól.

– A központba, ahol az időjárással foglalkoznak – hallatszott a manó válasza.

Hamarosan hegyek tűntek fel alattuk, gyorsan suhantak. A hegyek mögött városok, hó borította falvak, erdők. Majd újra hegyek. A távolban különös, csillogó épület rajzolódott ki.

– Az már a központ – mutatott rá Anti.

Egyre közelebb értek, s amikor a csodálatos szánnal leereszkedtek a földre, látták, hogy nagyon sokan nyüzsögnek az épület körül. Bálint Antihoz hasonló manókat pillantott meg, és piros ruhás gyerekek is felbukkantak a forgatagban. Különös karácsonyi vásárra emlékeztetett az egész.

Miután kiszálltak a szánból, gyalog indultak befelé. A tömeg miatt nehezen jutottak el odáig, de végül beléphettek az előcsarnokba, mely hatalmas volt. Rengeteg manó és jónéhány gyerek várakozott ott, s idegesnek látszó, áttetsző szárnyat viselő tündérek szaladgáltak ide-oda.

– Kik ők? – kérdezte Bálint.

– A tündérek, akik az időjárásért felelnek – válaszolta Anti. – De valami nagy baj lehet, mert még sohasem láttam őket ilyen idegesen futkosni.

Olvass tovább →

Karácsonyi mese 2. rész

/ Üveges Szilvia

De mondhatott anya bármit, Bálint csalódott volt. Annak sem örült volna, ha apa csak egyetlen órával később érkezik, hiszen annyival is kevesebb időt tölthetnek együtt. Nemhogy napokkal később…

Törte a fejét, vajon mit lehetne kitalálni, amire nem gondoltak a felnőttek, és ami segíthetne…

Még azt is alig hallotta meg a nagy töprengésben, hogy anya ebédelni hívja. Így eltelt a délelőtt? – csodálkozott magában.

Ebéd után anya mesét olvasott neki, majd lefekvéshez készülődött Bálint. Amikor anya elköszönt, és álompuszit nyomott az arcára, odasúgta még:

– Ne aggódj, minden rendben lesz. Apa nemsokára hazaér.

Bálint bólintott, de utána sokáig forgolódott az ágyban. Nehezen, de végül csak elaludt. Álmában nagy pelyhekben hullt a hó. Arra ébredt fel, hogy valaki finoman köhintett. Először arra gondolt, hogy anya volt az, de nem látta őt a szobában. Talán álmodta az egészet? Ám ekkor újra hallotta a finom kis köhintést. Ki lehetett az?

Bálint megijedt, és miközben körbenézett a szobán, a biztonság kedvéért a nyakáig húzta a takaróját.

– Ne félj – mondta egy szelíd hang az ablak felől.

Bálint odanézett. Egy fura kis alakot látott az ablakpárkányon. Pontosan nem tudta kivenni, mi lehet az, hiszen félhomály uralkodott a szobában. A kis alak leugrott a szőnyegre, és közelebb jött az ágyhoz.

Ahogy a figura közelebb ért, Bálint előtt egyre több részlet rajzolódott ki. Az ismeretlen hosszú, hegyes, piros sapkát viselt. Pulóvere, nadrágja ugyancsak piros volt, cipője és öve zöld színben pompázott. Sokkal kisebb volt a gyerekeknél is.

Olvass tovább →

Karácsonyi mese 1. rész

/ Üveges Szilvia

Élt egyszer egy kisfiú, akit Bálintnak hívtak. Középső csoportos óvodás volt, és a vonat volt a jele. Minden reggel az anyukája vitte oviba, és délutánonként is legtöbbször ő ment érte. Néha pedig a nagymamája és a nagypapája. Bálint nagyon örült volna, ha olykor-olykor az apukája érkezik érte, de sajnos ez lehetetlen volt. Bálint apukája ugyanis külföldön dolgozott, és csak ritkán tudott hazalátogatni. Gyakran telefonált ugyan, és hetente többször beszélgettek a számítógépen keresztül, de ez mégsem olyan volt, amikor lehet egy jót birkózni, vagy oda lehet bújni, kapni vagy adni egy puszit. Bálintnak nagyon hiányzott az apukája, és türelmetlenül várta, mikor jöhet legközelebb haza, mikor játszhatnak újra együtt, és mikor kaphat nem csak anyától, apától is jóéjtpuszit… Legalább a látogatás néhány napja alatt…

Aznap reggel, amikor Bálint a Mikulás ajándékát bontogatta, az apukája a táblagép képernyőjén keresztül köszöntötte Bálintot, aki boldogan mutatta édesapjának, milyen csomagot talált a csizmájában. Lelkesen emelte a kamera elé az összes darabot, és apa vele együtt örült.

– Úgy látom, nagyon jó fiú voltál, hogy ilyen sok mindent kaptál – mosolygott rá apa. – Nekem is van egy jó hírem a számotokra – folytatta. – Úgy tűnik, karácsonyra haza tudok utazni, és közösen ünnepelhetünk.

– Ez már biztos? – kérdezte anya.

– A jövő héten kiderül, de majdnem biztos – felelte apa.

Bálint arca ragyogott az örömtől. Micsoda klassz hír: apa jön!

– Még nem éld bele magad túlságosan – figyelmeztette az anyukája Bálintot, miután elköszöntek apától. – Csak a jövő héten válik teljesen biztossá, el tud-e jönni.

– Jó – válaszolta Bálint, de nehezére esett visszafogni örömét és lelkesedését. Annyira várta már, hogy apa újra velük lehessen!

Olvass tovább →

Mesés, szép karácsonyt kívánok!

/ Üveges Szilvia

A végéhez közeledik az adventi időszak, holnap tárul fel az adventi naptár utolsó zsebe – ekkor ér véget az ünnepváró időszakunkat végigkísérő mese, melynek folytatásait minden reggel megkapta a kisfiam a kalendáriumban. Örömmel írhatom, hogy az utolsó pillanatban született ötletemnek sikere volt! Még a hajrára is érdeklődéssel várta a gyermekem az aznapi részt, és ügyesen követte a kisebb darabokra szeletelt történetet.

Ahogy ígértem, az ünnepre a blogon is olvashatóvá válik ez a mese – mivel meglehetősen hosszú lett, négy részletben. Ma jelenik meg az első.

Olvass tovább →

Mesés adventi naptár

/ Üveges Szilvia

Szó szerint mesés adventi naptár várt idén a gyermekemre: édesség helyett ugyanis mesét talál benne minden nap.

Tavaly leptük meg először a kisfiunkat adventi naptárral – ekkor láttuk elérkezettnek az időt és őt is erre. Mivel nem eszünk napi szinten csokit, cukrot (mi magunk sem és a kisfiunk sem), ráadásul a Mikulás-csomagok is bőven ellátnak minket nyalánkságokkal (bevallom, akár hónapokig kitart), nem akartunk édességet tenni a zsebekbe. Azt, hogy minden napra új játék legyen benne, szintén nem tartottuk jó ötletnek; anyagilag is megterhelő, és azt sem szerettük volna, hogy karácsonyra napi rutinná váljon, hogy játékot kap. Így aztán egy-két mütyür és karamella mellett főleg matricákkal töltöttük meg 2016-ban a naptárt, azokat pedig lelkesen ragasztotta a matricás füzetébe. A végére viszont már láthatóan megunta a dolgot, így idén valami máson törtük a fejünket. Sokáig nem jutott eszünkbe semmi, ám november 30-án este – az utolsó pillanatban – bevillant az isteni szikra: egy hosszabb karácsonyi mese folytatásait rejtsék a zsebek!

Olvass tovább →

Ünnepi hangulat Pettsonékkal

/ Üveges Szilvia

Ha karácsonyra készülve keresünk gyermekünknek valami szívet melengető olvasmányt, akkor a Pettson karácsonya remek választás. (Különösen akkor, ha a gyermekünk egyébként is szereti a fura öreg és a beszélő kandúr történetét. De ha még egy kötetet sem olvastunk a sorozatból, akkor sem lőhetünk mellé ezzel a könyvvel, sőt minden valószínűség szerint továbbiakat is kezünkbe veszünk majd. Vigyázat, függőséget okoz! :-))

Emberi, szerethető, mégsem csöpögős történet

A sztori szerint Pettson és Findusz karácsonyra készülnek, ám az öreget baleset éri szenteste előtt; a lába megsérül. Így nem tud elmenni a boltba, nem tudnak karácsonyfát állítani, és – bár ennivalójuk éppen van – Findusz teljesen kétségbeesik, milyen ünnepük lesz így. Aztán mégis csodálatos karácsonyuk kerekedik, köszönhetően annak a fantasztikus közösségnek, amelynek Pettson és Findusz is tagja. A történet vége kedves, valóban megható, ugyanakkor mégsem csöpög a sziruptól. Elegánsan, ugyanakkor egyértelműen mutatja meg az ünnep lényegét.

Olvass tovább →