A teknős és az autós

2017-08-26 / Üveges Szilvia

A város melletti horgásztavak egyikében élt egy kedves teknős. Békésen, csendesen csordogáltak napjai, de szerette ezt a nyugalmat. Jól érezte magát az otthonában. Egyik nap azonban eszébe jutott, milyen régen találkozott a testvérével, aki a szomszédos tavacskánál lakik. Milyen jó lenne meglátogatni!

Nem tétovázott sokat, elhatározta, hogy másnap elmegy hozzá. Reggel tehát útra kelt. Lassan, de biztosan haladt, ahogyan a teknősök szoktak. Ám amikor közeledett célja felé, szokatlan zajra lett figyelmes. A kis teknős hamarosan ijedten látta, hogy időközben – mióta utoljára erre járt – egy út épült az erdőben, s azon sok-sok autó robogott el. Hogyan jut át a túloldalra? – rémült meg.

Olvass tovább →

Miről mesélek mostanában?

2017-08-21 / Üveges Szilvia

Négyéves a kisfiam, és habár időhiány miatt kevesebb írás jelenik meg mostanában a blogon, azért töretlenül mesélek neki – csak ezekből a történetekből kevesebbet van időm megírni. Miről meséltem mostanában? Természetesen leggyakrabban arról, amit a kisfiam kért.

Például Babber lovagról. A kedves, három év körüli kisfiú még mindig sűrűn felbukkan, és meglepően hasonló kalandokban van része, mint a gyermekemnek. Vagy ez nem is annyira meglepő? 🙂 Továbbra is találok ki történeteket járművekről, néha pedig állatok szerepelnek a kívánságlistán.

Olvass tovább →

Egy város, ahol szívesen élnénk…

2017-07-31 / Üveges Szilvia

Létezik egy város, amelynek lakói mókás állatfigurák. Általában vicces nevük van, és emberi módon viselkednek, a világuk is egészen hasonlít a miénkre, valahogy mégis békésebbnek, nyugalmasabbnak tűnik. Gyerekként különösen kedveltem ezt a vidám univerzumot, szívesen nézegettem a képeit. Annak idején a férjem is nagyon szerette Tesz-Vesz Várost – merthogy Richard Scarry örökzöld könyveiről van szó. A kisfiamnak is nagyon bejött.

Tesz-Vesz Város sikerének titka alighanem a rajzok bájosságában keresendő

Olvass tovább →

A makacs kuka meséje

2017-07-26 / Üveges Szilvia

A közeli kereszteződésben régóta állt egy szemetes. Amolyan hétköznapi utcai kuka volt, amilyenbe a papírzsebkendőt meg a csokispapírt szoktuk dobni az utcán. Mindig kifogástalanul tette a dolgát: nyitott száján keresztül fogadta a beledobált szemetet. Hetente egyszer hatalmas kukásautó jött, amelyik kiürítette, és ő elölről kezdte a gyűjtögetést.

Egy szép napon, a tanév vége felé közeledve egy csapat iskolás gyerek haladt az utcán. A gyerekek fintorogni kezdtek, amikor a szemetes mellé értek.

– Fúj, kuka! – mondogatták, miközben csúnya grimaszokat vágtak.

– Pfúj, büdös! – tette hozzá az egyik kislány.

A kukának nagyon rosszulesett a gyerekek viselkedése. Igaz, hogy van egy kis szaga, de nem ő büdös, hanem a szemét, amelyet éppen az emberek tesznek belé! Ha ő nem állna itt, az egész környék tele lenne szeméttel, és messziről bűzölögne!

A kuka megharagudott, és sértődöttségében – életében először – becsukta a száját. Ha a gyerekek ilyen rondán viselkednek vele, akkor ő nem veszi be többé az emberek szemetét! – döntötte el. Így aztán csukott szájjal ácsorgott tovább.

Olvass tovább →

Meglepő visszajelzés meseországból

2017-07-09 / Üveges Szilvia

Sokszor olvastam mindenféle kutatási eredményeket arról, mekkora jelentősége van kisgyermekkorban a mesélésnek, illetve a felolvasásnak. Bővíti a szókincset, fejleszti a képzelőerőt, javítja a szövegértést, s az apróságok később jobb alapokkal kezdenek neki az iskolai éveknek – tartják a szakemberek. Vekerdy Tamás is azt tanácsolja: meséljünk minden egyes nap a gyermekeknek. (Ő még a fejből mesélés jelentőségét is hangsúlyozza.)

Bevallom, leginkább azért mesélek, mert szeretek mesélni, és a kisfiam is szereti, ha mesélek neki. 🙂 Az, hogy ez még különféle előnyökkel járhat – lásd az első bekezdést –, hab a tortán, ennek köszönhetően a mesélés egyszerre jó és hasznos. Ez bőven elég ahhoz – konkrétumok nélkül is –, hogy sokat meséljünk.

A közelmúltban azonban váratlanul kézzelfogható eredményt is kaptunk. Történt ugyanis, hogy tavasszal az óvónők felmérték a kisfiam és csoporttársai képességeit, mivel az óvodai esztendők során naplót vezetnek a gyerekekről. Játékos formában fizikai, szellemi, ügyességi feladatokat végeztettek el velük, majd az eredményekről – természetesen egyesével, személyre szabottan – tájékoztatták a szülőket.

A kisfiam – mint minden gyerek – némely dolgokban ügyesebb, másban kevésbé, ez természetes. Viszont a szövegértés-eredménye engem is meglepett.

Olvass tovább →

Gyerekkorom kedvencei

2017-06-17 / Üveges Szilvia

Megint retró következik, mégpedig a javából: saját gyerekkori kedvenceim kerülnek ezúttal terítékre. Egy részükről már írtam korábban, hiszen a kisfiamnak is előveszem a régi köteteket.

Természetesen ez a lista nem teljes, hiszen nem kevés régi kedvencem van…

Olvass tovább →

A legnagyobb száj

2017-06-09 / Üveges Szilvia

Egy tavaszi napon nagyon unatkoztak az állatkert lakói. Nem történt semmi érdekes, alig volt látogató, a kifutójukat már százszor bejárták. A majmok rosszkedvűen panaszkodtak a fán ücsörgő verebeknek, milyen unalmas ez a nap.

– Miért nem találtok ki valami mulatságot magatoknak? – kérdezte az egyik madárka. – Például egy versenyt?

– Milyen versenyt? – ásított hatalmasat az egyik majom.

– Például szájtátóversenyt – nevette el magát a veréb, az óriási ásítást látva. – Vajon ki tudja az állatkertben a legnagyobbra nyitni a száját?

Olvass tovább →

A csiga boltba megy

2017-05-26 / Üveges Szilvia

A kis csiga egyik délután észrevette, hogy elfogyott otthon a ropi. Nagyon szerette a ropit! Nem teketóriázott sokat, elindult a boltba.

Igen ám, de a bolt a forgalmas főút túloldalán volt, s ezen az úttesten soha nem könnyű átkelni. A csiga azonban nem ijedt meg a feladattól. Átmászott az árkon, majd megállt az útpadkán. Szétnézett, ahogyan az anyukája tanította: előbb balra, aztán jobbra fordította a fejét. Mindkét irányból jöttek az autók.

– Egyszer csak elfogynak – bizakodott a csiga, és türelmesen várt.

De a járművek csak jöttek és mentek. Néha előfordult, hogy hosszabb ideig nem érkezett semmi se balról, se jobbról, de a csiga nem mert átmenni. Mivel alacsony termetű volt, nem látott el messzire, nem tudta, mikor bukkan fel a következő kocsi. Mivel pedig lassan mozog, nem tud elszaladni vagy elugrani, ha meglepetésszerűen előkerül egy újabb autó, busz vagy netán kamion.

Sokáig várakozott, végül pityeregni kezdett.

Olvass tovább →

A hóbortos öreg és a kíváncsi macska

2017-05-13 / Üveges Szilvia

Pettson és Findusz télen érkeztek a könyvespolcunkra és az életünkbe. A kisfiamat és engem is meghódítottak, egyszerűen imádjuk őket!

A könyvtárban választottuk ki – mondhatni, találomra, pár mondatba beleolvasva és a képeket nézegetve – Sven Nordqvist Pettson sátorozik című kötetét. Telitalálat volt! Zseniális a szöveg, fantasztikusak a képek. A történet tulajdonképpen egyszerű, a négyéves gyerek számára is követhető, ugyanakkor mégsem sablonos, váratlan fordulatokban bővelkedik. Ugyanez a megállapítás érvényes a sorozat további, általunk olvasott darabjára is.

Mert persze utána kikölcsönöztük a széria más részeit is: A kandúr szülinapi tortáját és a Tűzijáték a rókának címűt. Ezek sem okoztak csalódást.

Olvass tovább →

Gyerekversek modern köntösben

2017-05-07 / Üveges Szilvia

Varró Dániel (gyerek)verseivel alighanem már az is találkozott, aki egyébként egyetlen kortárs költő nevét sem ismeri. A Facebookon többször is össztűzbe került egy-két, újabb tankönyvben megjelentetett költeménye miatt.

Nekünk van itthon gyerekeknek szánt Varró Dániel-verseskötet, az Akinek a kedve dacos címet viseli (Manó Könyvek, 2014). Én magam vásároltam. Én is olvasok fel belőle a fiamnak. És nem én vagyok az egyetlen, magyar szakot végzett anyuka az ismeretségi körömben, aki így tett/tesz.

Friss, modern, játékos, humoros – mondókák apró lázadóknak

Olvass tovább →