Nyár, játék, kalandok és palacsinta

Mihez kezdhetünk olyan hűvös, esős nyári napokon, mint amilyenek mostanában köszöntöttek ránk? Természetesen olvassunk! Vagy olvassunk fel a gyerekeknek valami igazán nyárias kalandot! Az elmúlt hetekben a kiskamasz korosztálynak ajánlottam ehhez könyvet, de természetesen az óvodások sem maradhatnak ki. Mert természetesen nekik is van táborozós kötet. 🙂

Vadadi Adrienn A Palacsinta tábor című művét még évekkel ezelőtt olvastam fel a fiamnak, de adós maradtam az ajánlóval, pedig a gyerekem élvezte a nyári ovis meséket (ez az alcím), én pedig kedvesnek és szerethetőnek találtam ezt a könyvet. Pásztohy Panka bájos, színes rajzai pedig életre keltik a szereplőket, a hangulatos környezetet és persze az eseményeket.

A borító kedves és vidám, jól illik a kötet hangulatához

A történet szerint a – Vadadi Adrienn ovis sorozatából jól ismert (itt és itt már írtam a szériáról) – óvó néni egyhetes napközis tábort szervez a saját, patak menti házában. Segítője tizenhat éves unokaöccse, a résztvevők pedig a többi kötetnek köszönhetően már jó ismerőseinkké vált gyerekek, Dani, Peti, Lea, Dorci és a többiek. A nagyok már iskolakezdés előtt állnak (ezeket a történeteket egyébként az ősszel suliba lépők is jó eséllyel szeretni fogják még!), de vannak középsős és kiscsoportos táborozók is.

Olvass tovább →

Néha egy kandúrt is érdemes kérdezni

Egy menhelyi macskából is lehet betörőket elűző hős, ám addig hosszú, kalandokkal teli út vezet… Arisztotelész cica – pardon, kandúr! – történetét kedves ismerőseink ajánlották figyelmembe (ezúton is köszönjük nekik), s amikor a könyvtárban felfedeztük ezt a kötetet – még március elején –, akkor nem haboztunk sokat, kikölcsönöztük. Mivel a könyvtár (is) bezárt, így ez a könyv azóta is nálunk állomásozik, és időközben még egyszer elolvastuk. Mindkétszer élveztük: én a felolvasást, a fiam a mesét.

Na de ki kérdez egy kandúrt?
A borító telitalálat Arisztotelész töprengő tekintetével

Annette Herzog meseregénye, a Na de ki kérdez egy kandúrt? egyszerre szórakoztató, izgalmas, vicces és tanulságos olvasmány. A tizenegy fejezetben bepillantást nyerhetünk egy menhelyről befogadott házi kedvenc és az ő szemén át egy háromgyerekes, ízig-vérig mai család életébe. A történetet az állat meséli el, nem fukarkodva a csípős és mókás megjegyzésekkel.

Olvass tovább →

A csavargó nyuszi

A fekete nyuszi egy kedves család udvarán élt, egy kislány volt a gazdája. A kislány lelkiismeretesen gondozta a nyusziját, finom falatokat adott neki, simogatta, és gyakran kiengedte az udvarra szaladgálni. Ilyenkor azonban mindig különösen figyelt rá, nehogy olyan helyre tévedjen a nyuszi, ahová nem szabad mennie. A kis séták után a család visszaterelte kedvencét aprócska otthonába.

Egyik nap azonban feltűnően sietve adtak enni a fekete nyuszinak. A nyuszi csodálkozott is, miért nem a kislánytól, hanem az apukájától kapta a harapnivalót. A nyúl persze nem tudhatta, mi történt odakint, a nagy házban. A kislány megbetegedett, kórházba került, és az apukája hozzá igyekezett látogatóba, csak előbb még enni adott a nyuszinak, ne szenvedjen a kedves kis állat semmiben hiányt, míg a gazdája lábadozik. A rohanásban azonban az apuka nem zárta vissza rendesen az ajtót a nyuszira, s nem is ellenőrizte, ahogy máskor szokta. Sietve beült az autóba, és elhajtott.

A fekete nyuszi csak kicsit később vette észre, hogy résnyire nyitva az ajtó. Először meglepődött. Aztán kíváncsi lett. Óvatosan kidugta az orrát a résen. Majd kintebb merészkedett. Hamarosan bejárta az egész udvart, és nagyon tetszett neki, hogy most olyan helyekre is bemehet, ahová máskor nem engedik. Például a veteményesbe. Hú, micsoda finom zöldségek nőttek ott! Bizony megdézsmálta.

Olvass tovább →

A bárányfelhők leckéje

A szikrázóan kék égen csupán néhány bárányfelhő úszkált. Két kis – egymásra nagyon hasonlító – felhőcske pedig szorosan egymás mellett haladt. Testvérek voltak: Csuszi és Zebi.

Ezen a csodaszép napon önfeledten élvezték a jó időt, miközben a tájat szemlélték. Késő tavasz volt, a fák, bokrok zöld ruhát öltöttek, és színes virágok pompáztak mindenfelé. Csuszi és Zebi gyönyörködve nézegették az alattuk elterülő erdőket, mezőket, réteket, szépen gondozott kerteket.

Az egyik falu határában egy kisfiúra lettek figyelmesek. A gyerek kavicsokat szedegetett a földről, majd a kövekkel a közeli állatokat vette célba. Megpróbálta eltalálni a tölgyfán éneklő rigót, s miután az ijedten elrepült, egy verebet igyekezett megdobni. Szerencsére a veréb is idejében fel tudott röppenni. Egy arra kóborló macskát szintén megcélzott a fiú, de elvétette – a cica rémülten menekült. Miután több állatot nem látott a közelben, a gyerek a virágokat szemelte ki újabb célpontnak. Mivel – az állatokkal ellentétben – a növények nem tudtak elugrani, de még csak elhajolni sem, néhány virágnak letört a feje.

Csuszi és Zebi bosszúsan néztek össze, nem tetszett nekik a fiú viselkedése. Sajnálták az állatokat és a tönkrement virágokat is.

Olvass tovább →

A hóbortos öreg és a kíváncsi macska

Pettson és Findusz télen érkeztek a könyvespolcunkra és az életünkbe. A kisfiamat és engem is meghódítottak, egyszerűen imádjuk őket!

A könyvtárban választottuk ki – mondhatni, találomra, pár mondatba beleolvasva és a képeket nézegetve – Sven Nordqvist Pettson sátorozik című kötetét. Telitalálat volt! Zseniális a szöveg, fantasztikusak a képek. A történet tulajdonképpen egyszerű, a négyéves gyerek számára is követhető, ugyanakkor mégsem sablonos, váratlan fordulatokban bővelkedik. Ugyanez a megállapítás érvényes a sorozat további, általunk olvasott darabjára is.

Pettson sátorozik – az első „fecske”

Mert persze utána kikölcsönöztük a széria más részeit is: A kandúr szülinapi tortáját és a Tűzijáték a rókának címűt. Ezek sem okoztak csalódást.

Olvass tovább →

A kétfülű kutya és a négylábú macska

A kétfülű kutya a tóparton sétált, és a víztükörben csodálta magát.

– Nahát, milyen különleges vagyok! – áradozott, ahogy szemügyre vette képmását.

Arra járt a négylábú macska, és meghallotta a kutya beszédét.

– Ki lehet ez a csodálatos lény? Megnézem – határozta el a cica, és kiszaladt a tópartra. – Ki vagy te? – kérdezte, amikor meglátta az ebet.

– A kétfülű kutya vagyok, a legérdekesebb állat a világon – válaszolta amaz büszkén. – És benned kit tisztelhetek?

– A négylábú macska vagyok, szintén egyedi és megismételhetetlen – felelte dagadó mellkassal a cica. – Mit csinálsz itt? – érdeklődött újdonsült ismerősétől.

– Magamat bámulom a víz tükrében – mutatott a tóra a kutya.

– Nahát, én is ott vagyok – ámult el a macska, s attól a pillanattól kezdve már ketten sétálgattak a parton, képmásukat mustrálva.

Hamarosan kiugrott a vízből egy hal, és az általa keltett hullámok összezavarták a tükörképeket. A kétfülű kutya és a négylábú macska felháborodva tiltakozott, mire a hal tátogott valamit.

Olvass tovább →

Babber lovag és az elkóborolt cica

Babber lovag sétálni indult az édesanyjával. Ám alig két háznyira az otthonuktól nyöszörgést hallottak. A kétségbeesett hangocska az árok felől jött. Babber kíváncsian nézett oda, és egy egészen apró cicát vett észre. A macska ijedten nyávogva próbált kikapaszkodni a mélyből. Nagyon kicsi és gyámoltalan volt.

– Nézd, anya, egy cica! – mutatta Babber izgatottan.

– Igen – válaszolta anya mosolyogva.

– Ki tud jönni onnan? – kérdezte Babber lovag aggodalmaskodva.

– Szerintem megoldja, a macskák ügyesek – felelte anya, és abban a pillanatban a cica tényleg kimászott.

Ám hiába volt kint, láthatóan nem tudta, merre menjen. Zavartan téblábolt, elveszettnek tűnt.

– Most mi lesz vele? – pislogott Babber.

– Valószínűleg elkóborolt, és most nem talál haza – jegyezte meg anya. – Még nagyon aprócska, egyedül nem boldogul.

Olvass tovább →

A kíváncsi kiscica

Élt egyszer egy egészen apró, de nagyon kíváncsi kiscica. Egy hátsó udvaron cseperedett testvéreivel, s pici szőrgombolyagként botladozott ide-oda a füvön. Mindent megnézett, a hangyákat, a bokrokat, a madarakat, kergette a lepkéket, szagolgatta az illatos virágokat.

Egyik nap arra gondolt, hogy ideje megismerni a világot. Vajon mi lehet a kerítésen túl? A kiscica nem töprengett sokat, útnak eredt. Kibújt a deszkák között, és máris az utcán volt. Most merre menjen? Elindult toronyiránt, de nem figyelt a lába elé, és belepottyant az árokba.

– Aúúú! – jajdult fel a kiscica, mert megütötte magát.

Olvass tovább →